Harsányi László: Zsidó művészek a viharban (45. rész) – Keleti László

1939-ben, az első két zsidótörvényt követően az OMIKE (Országos Magyar Izraelita Közművelődési Egyesület) – a Pesti Izraelita Hitközséggel szoros együttműködésben - a fellépési lehetőségeiktől, kenyerüktől megfosztott zsidó művészek számára létrehozta a Művészakciót. Ebben a nagysikerű kezdeményezésben 1944. március 19-ig 550 színész, énekes, zenész, táncos, festő, szobrász, író jutott lehetőséghez és szó szerint éltető levegőhöz.

E hasábokon időről-időre bemutatok egy-egy művészt az akkor és ott fellépő, kiállító szereplők közül.

Keleti László Pesttől-Pestig című könyve, amely 1942-ben jelent meg a következő mondatokkal kezdődött:

„Megalakult a színészkamara! Közöljük a felvett tagok hiteles névsorát! Reszketett kezemben az Újság, amíg átnéztem a névsort. Kerestem a nevemet. Nem találtam. Már szólni akartam Valinak, de azután még egyszer és újra meg újra átolvastam. Sehol nem találkozhattam a nevemmel. Az arcom sápadt lehetett, a kezem reszketett, mert Vali ijedten szólt rám: Mi van veled, az Istenért?! Semmi… semmi… csak… Eltoltam magam elől a tányért és üresen bámúltam a levegőbe. Vali türelmetlenkedett: Mégis mi történt? Semmi, fiam… csak… csak ebben a pillanatban megszűntem színésznek lenni… Megőrültél? Dehogy… Még nem… Csak nem vettek fel a kamarába.”

Az 1904-ben született színész Rákosi Szidi iskolájában végzett. Így vallott erről 1971-ben a Színház című lapban:

„Jelentkeztem a Rákosi Szidi-féle iskolába. Elsősorban azért, mert Rákosi Szidinek – akkor, 1922-ben – öt színház állt rendelkezésére. Tehát a prózától kezdve az operettig, kabaréig minden műfajban statisztálhattam és tanulhattam.” 

Első, a korábbi újságokban megemlített szerepe – még az iskola alatt – a falu bolondja volt Móricz: Sári bírójában, amelyet 1923-ban a Belvárosi Színházban mutattak be. Már az iskola előadásairól készült hírecskékben megjósolták a pályája legfontosabb jellemzőjét. Így írt róla 1924-ben a Budapesti Hírlap: „Az egyfelvonásos szerepében kitűnt Keleti László, akiről nem ma állapítjuk meg először, hogy elsőrendű komikusnak ígérkezik.” (A Víg özvegyről volt szó. H. L.) Következtek – szerencsére nem hosszú ideig tartóan - a kínlódó hányattatás évei. Ezekről az évekről így számolt be az Esti Kurir 1928-ban:

„Színiiskola és azután keserves vándorlás állandó szerződés után. Mindenre el van szánva. Mozik, matinék, kabarék. Feld-színház és egyszer mikor nem kap gázsit, bohóc a Könyöt-cirkuszban. Mindenütt elismerik, sehol sem szerződtetik.”

1927-ben az Új Színházhoz került. Ezt követően játszott a főváros majdnem minden magánszínházában – közben még Bécsben is. Nagyon sikeres volt, ezt ismerte el többek között a Színházi Élet, amikor 1930-ban a „színházi év két legsikeresebb epizodistája” egyikeként pénzjutalomban részesítette. Így írt róla 1930-ban a Tolnai Világlapja:

„Ezerarcú. Mindenkire hasonlít és senkire se hasonlít. A valódi arca is csak álarc. A nevetésnek az összes fokozatait ismeri. A sírásét és a szenvedését. Az örömét és a bánatét.”

Az Esti Kurir az 1939-es színházi évad indításakor beszámol a színházi rendszeren kívüli menekülő utak egyikéről, amellyel az állástalanná vált művészek egy része próbálkozott. Eszerint a fiatalok közül nem kevesen voltak, akik átképezték magukat artistának, és ha sikerült felvételi vizsgát tenniük a Magyar Artista Egyesületnél, megkaphatták az artistaszerződés vállalására jogosító igazolványt. Ezzel kísérletezett Keleti László is. „Blondie és Baldy” néven partnernőjével létrehoztak egy artistaszámot, amellyel külföldön: Londonban, Párizsban, Milánóban, Koppenhágában lépek fel, szerény sikerrel. Keleti egy levelét így idézte 1939 végén Az Est :

„Bár csak még egyszer megérném, hogy Job Dániel felszólna nekem a színpadra? Mondd Keleti hülye vagy? Na, menj ki és gyere még egyszer be!”

Hazatért és 1940-1941-ben fellépett a Goldmark-teremben az OMIKE Művészakció kabaré előadásaiban.

1945 után egy szegedi kitérő következett, majd a Vígszínház, a Fővárosi Operettszínház és a Thália Színháztagjaként lépett színpadra. Népszerű komikus volt, aki főleg karakterszerepekben, kisebb epizódfigurákban aratott sikert. Számos filmben és tv játékban szerepelt. 1949-től a Színház- és Filmművészeti Főiskola maszkkészítés tanára volt. A gyerekeket a Csinn-bumm cirkusz kedvelt Szamóca Ábrisaként hódította meg. Ez utóbbiról mondta a már említett 1971-es interjúban:

„Több tíz-, sőt több százezer gyerek és volt gyerek előtt játszottuk a Csinn-bummot, és benne én a bőgő bohócot, a Szamócát. Ez egy olyan műfaj, amit nagyon kevesen tudnak csinálni, és bár sokan azt mondják, hogy ez nem művészet, én kifejezetten büszke vagyok a Szamócára.” 1972. augusztus 28-án hunyt el Budapesten.

Képek:

1.) Portré Színházi Élet 1930 27. Ismeretlen fényképező felvétele.
2.) Keleti László könyvének címlapja
3.) Karinthy Frigyessel. Karinthy Frigyes összes fényképe. PIM 2016 Fotó: László Henrik
4.) A Csinn-bumm cirkusz Szamócája. Ismeretlen fényképező felvétele. 1959
5.) Portré. OSZMI Archívum. Ismeretlen fényképező felvétele.