Tizenkét évvel ezelőtt halt meg Kardos G. György, a nagy magyar zsidó író

2019. November 22. / 11:34


Tizenkét évvel ezelőtt halt meg Kardos G. György, a nagy magyar zsidó író

Szerző: Kácsor Zsolt

Az Avraham Bogatir hét napja című, ma már méltatlanul keveset emlegetett, de ötven évvel ezelőtt világsikert aratott regény szerzője 1997. november 22-én hunyt el 72 éves korában. Hihetetlenül eredeti, szellemes, kivételes egyéniség volt, akit – legalábbis az írásaiban – nem hagyott cserben a veleszületett derű.


Újságíróként és dramaturgként dolgozott, de voltaképpen regényíró volt, nem is akármilyen. Igaz, ahogyan ő mondaná, az anyaggyűjtésben kezére dolgozott az élet: tizenkilenc éves volt, amikor a bori munkatáborba hurcolták 1944-ben, onnan a partizánok szabadították ki, majd egynesen Palesztinába ment, ahol beállt a hadseregbe. Azokban az években szerzett tapasztalait írta meg később az Avraham Bogatir hét napja című regényben. A könyv 1968-ban jelent meg, a folytatása az 1971-ben megjelent Hová tűntek a katonák? című regény volt, a harmadik rész pedig 1977-ben jött ki a nyomdából A történet vége címmel. 

Kardos G. György 1951-ben tért haza Magyarországra, de nem találnák ki, hogy mivel foglalkozott: nem, nem író volt, s akkor még  nem is újságíró, se nem dramaturg, hanem kőműves. Néhány kanyarral vezetett hát az útja az Állami Bábszínházig, ahol hosszú éveket töltött, majd az Élet és Irodalomhoz, később pedig a Kurírhoz. 

Hihetetlenül eredeti, szellemes, kivételes egyéniség volt, akit – legalábbis az írásaiban – nem hagyott cserben a veleszületett derű. Alakja nem csak a mindennapokban, de a magyar sajtóból is fájón hiányzik: sajátos, fanyar humorral átszőtt írásai a magyar hírlapírás remekművei közé tartoznak. 

Legyen neki könnyű a föld!

(Kardos G. György a Digitális Irodalmi Akadémia tagja, művei és a róla szóló értekezések ide kattintva elérhetők.)

(A címlapkép Csigó László fotóművész munkája)

mazsihisz icon
Szeretnél értesülni új hírekről? Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy mindig friss híreket kapjon!

Ezek is érdekelhetnek

Tudomány
Jelentkezés debreceni holokauszt-konferenciára
Élet + forma
150 éves a Salgótarjáni utcai zsidó temető (videó)
Zsidó világ
Az Énekek éneke és a Pészah – Jó szombatot!