A
Holokauszt 80 emlékév nyitórendezvényére 2024. április 3-án, este 7 órakor
kerül sor a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (Mazsihisz)
szervezésében. Számos elismert művész lép majd színpadra aznap, köztük a világhírű
énekesnő, Rost Andrea, akivel az eseményt megelőzően volt lehetőségem egy rövid
interjút készíteni.
Milyen
dalokat hallhatunk majd az Ön előadásában ezen a különleges alkalmon?
A
programban két jiddis dalt hallhatnak majd az érdeklődők. Az egyik a
megrendítően szép Donna, donna a másik az Oyfn Pripetsik, melynek
dallamai mélyen gyökereznek a zsidó kultúrában és hagyományokban. Emellett az
est folyamán elhangzik majd Händel gyönyörű áriája, a Lascia ch'io pianga,
valamint felcsendül a Wiegala is, amit még nem énekeltem közönség előtt,
ennek a szövege nagyon megható.
A
koncert során a dalok felelevenítik az elhunytak emlékét, hiszen minden dal
mögött felsejlik egy történet. Melyik mű az, ami leginkább megérintette,
amelyik a legközelebb áll a szívéhez?
A Donna
Donna, melynek keletkezésének körülménye rendkívül megindító. A dalt a
német megszállás alatt álló varsói gettóban működő színház számára írták, így
mögötte azoknak az embereknek a szabadságvágya és az életbe vetett hitük
szimbolikus kifejeződése rejlik, akik ennek a borzalmas tragédiának a súlya
alatt éltek. Ez a dal számomra az emberi szellem élni akarásának nagyon mély és
megrendítő kifejeződése.
A Wiegala megható módon fejezi ki a tragédiát és fájdalmat. Finom és
költői hangvétele mélyen megérinti a hallgatóságot, és egyúttal emlékeztet
minket azokra az emberekre és történetekre, akiknek emlékét ápoljuk ezen az
emlékezetes estén.
INGYENES REGISZTRÁCIÓ A KÉPRE KATTINTVA
Egy
ilyen eseményen, ami egy tragédiát idéz fel megtehetnénk, hogy csak
összegyűlünk és némán emlékezünk. Mégis miért van szükség a zenére, hogy még
ilyenkor is dallamok töltsék meg a zsinagógát?
A zene és
így az énekhang mindig is az emberiség legősibb eszközei közé tartoztak, hogy
kifejezzék a fájdalmat és az örömöt egyaránt. Amikor valaki fájdalmat érez,
gyakran énekel, mert úgy gondolja, hogy ezzel ki tudja magából énekelni a
fájdalmát, segítve ezzel a nyomasztó érzések leküzdését. Egy dal különleges
ereje lehetőséget adhat a fájdalomból való menekülésre.
A Wiegala című dal "stille", vagyis a csendről szóló része
különösen mélyen hat rám. A csend nagyon erős jelentéssel bír a zene és a
szavak világában. Amikor kimondjuk, hogy csend lesz, az szimbolizálhatja az
élet kezdetét, vagy a végét is. A zenében a csendet tartani, az az igazi
művészet. Az igazán jó zenész számomra az, aki nem csak létrehozza a hangokat,
hanem érti és érzi a csend jelentőségét is, képes uralni azt. A csend a Wiegalában
például hangsúlyosan emeli ki a döbbenetet. Úgy gondolom, hogy a csend kulcsszó
lehet erre az egész megmagyarázhatatlan tragédiára.
Van
üzenete a közönség számára, akik eljönnek majd április 3-án?
Soha nem
vagyunk egyedül! Ezt egy alapvető fontosságú dolognak tartom. Amikor egymás
kezét fogjuk, és együtt lépünk előre, akkor erősek vagyunk. Egyenlők vagyunk
abban a hitben, hogy olyan tragédiák, mint amilyen a Holokauszt volt, soha nem
szabad, hogy megismétlődjenek, semmilyen formában. Fontos, hogy együtt tudjunk
megemlékezni, lelki támogatást nyújtani, és erőt meríteni a közös emlékezésből.
Ez a támogatás nem ismer határokat, felekezeti hovatartozástól, nemi
identitástól, bőrszíntől vagy származástól függetlenül érvényes.
Zucker-Kertész Lilla
