Emlékezzünk 1956 hőseire és áldozataira!

2023. Október 23. / 13:25


Emlékezzünk 1956 hőseire és áldozataira!

Október 23-a az a nemzeti ünnepünk, amelyet talán a legtöbb félreértés övez a magyar társadalomban. Ráadásul az 1956-os forradalom és szabadságharc a magyar zsidóság számára más szempontból is szomorú esemény: ekkor mintegy 35 ezer hittestvérünk hagyta el végleg az országot. Egy dolog azonban kétségtelen: akik a megszálló szovjetekkel szembeszálltak, igazi hősök voltak, és mártírként vannak jelen a nemzeti emlékezetben.

Történelmi viszonylatban 1956-hoz még túl közel vagyunk ahhoz, hogy letisztult, ellentmondásmentes képet kaphassunk róla. Ez az a nemzeti ünnepünk, amelyet a legtöbb félreértés övez, aminek számos oka van: a Kádár-korszakban 1956 és Nagy Imre neve évtizedeken át tabu volt, sőt, az állampárt messze egyoldalúan igyekezett interpretálni a történteket. 

A mártír-miniszterelnök, Nagy Imre 1989-es újratemetésével és a rendszerváltással 1956 szabadon kutathatóvá és elbeszélhetővé vált, azonban sokak előtt még mindig nem világos, hogy mi is volt a forradalom lényege igazán. Hiszen a források, a szemtanúk beszámolói, a történelmi dokumentumok azt mutatják: a Rákosi-diktatúrával szembefordult tömegek nem kapitalizmust, hanem demokratikus szocializmust szerettek volna, de a Szovjetunió halálos ölelése nélkül. 

Ki akarták léptetni az országot a szovjet befolyási övezetből, de nem akartak tőkés rendszert, s főleg nem akarták folytatni a második világháborúval lezárult és leszerepelt Horthy-rendszert. Azt akarták, hogy a szovjetek vonuljanak ki az országból, és Magyarországon újra vezessék be a többpártrendszert. 

Sokan nem tudják, hogy 1956-ban az első halálos lövések nem a budapesti Bródy Sándor utcában, a rádió épülete előtt dördültek el, hanem Debrecenben október 23-án délután, amikor  a rend­őr­ség és a me­gyei ál­lam­vé­del­mi szer­vek a Belügyminisztérium Hajdú-Bihar Megyei Főosztályának épülete (ma: a földhivatal) előtt tüntetők közé lőttek és három embert megöltek. 

Az ÁVH karhatalmistái Budapesten csak ezután (október 23-én este, 20 óra előtt mintegy 10-15 perccel) nyitottak célzott tüzet a forradalmároka. Az igazsághoz azonban az is hozzátartozik, hogy Kopácsi Sán­dor ezre­des, a belügy Bu­da­pes­ti Fő­osz­tá­lyá­nak ve­ze­tő­je megtiltotta a rendőröknek a tö­me­gek el­le­ni fegy­ver­hasz­ná­la­tot. A szov­jet csa­pa­tok már az éjszaka folyamán, azaz ok­tó­ber 23-án éjjel 10 óra körül megindultak Budapest felé a kecs­ke­méti, ceg­lédi, szol­noki, szé­kes­fe­hér­vári és sár­bo­gárdi laktanyákból. 

Ugyancsak vannak félreértések az 1956. október 25-i, a budapesti Kossuth téren eldördült, sok halálos áldozatot követelő sortűzről is. Kő András történész kutatásaiból ma már tudjuk, hogy akik a Kos­suth meg­hal­tak, azok nem az ÁVH, hanem a szov­jet katonák ál­do­za­tai vol­tak; kivéve az Aka­dé­mia ut­cai párt­ház előtt le­zaj­lott, szintén halálos áldozatokkal járó tűzharcot, amikor az úgy­ne­ve­zett „kék” és a  „zöld” egyenruhás ÁVH-sok lőt­tek: de té­ve­dés­ből egy­más­ra.

Róbert Péter (OR-ZSE) a magyar zsidók 1956-os szerepével kapcsolatban felhívta rá a figyelmet: a felkelő csoportok parancsnokai közül a második legnagyobb létszámú, azaz a Baross téri csoport vezetője Nickelsburg László volt, akit beosztottjai csak „zsidó Lacinak" neveztek – ő volt az 1956 utáni megtorlás utolsó kivégzettje. Csapatában több zsidó harcolt. 

A Tűzoltó utcai fegyveresek parancsnoka, a később szintén kivégzett Angyal István pedig holokauszttúlélő volt: gyermekként deportálták Auschwitzba. Mint Róbert Péter írja róla: Angyal István baloldali volt és maradt, november 7-én még vörös zászlót tűzött ki az általuk védelmezett barikádra. Rajtuk kívül a legismertebb Marián István (Weil Béla) volt, aki a Műegyetem katonai parancsnokaként harcolt. Zsidó volt Renner Péter, a Corvin köziek egyik parancsnok-helyettese, és Bán Róbert, aki a Széna téren a legendás „Szabó bácsi” segédtisztjeként harcolt. 1956 után mindkettejüket kivégezték.

Az 1956-os for­ra­da­lom következtében sokan elhagyták az országot: a közvélemény a számukat 200 ezerre teszi, ez azonban nem pontos: mint azt Lénárt András történész megállapította: 1956 októberétől 194 ezren mentek külföldre, de közülük 1957 nyaráig 11 és fél ezren visszatértek, főleg Kádárék am­nesz­tia­ren­de­le­té­nek hatására. A kutatásaiból tudjuk: a leg­több '56-os me­ne­kült az Egye­sült Ál­la­mok­ban (44 000), Ka­na­dá­ban (39 000), Auszt­rá­liá­ban (15 000), Né­metor­szág­ban   (14 000) Nagy-B­ri­tan­niá­ban (14 000) és Svájc­ban (10 000) te­le­pe­dett le.

Az 1956-57-ben Magyarországról kivándorolt zsidók száma mintegy 35 ezer fő lehetett. Ezt onnan lehet megbecsülni, hogy a Joint kimutatása szerint a bécsi menekültállomáson kb. 20 ezer magyar zsidót fogadtak; továbbá 1957-ben kb. 15 ezren voltak azok, akik rövidebb időre engedélyt kaptak izraeli kiutazásra, azonban onnan már nem tértek vissza. A zsidó kivándorlás súlyát és jelentőségét jelzi, hogy a zsidó gimnázium legtöbb diákja elhagyta az  országot, és távozott számos rabbijelölt is. 

A föntebb felsorolt történelmi tények, közkeletű félreértések vagy hamis interpretátációk ellenére kétségtelen:  az 1956-ot már felnőtt fejjel megélt magyar zsidók számára ambivalens érzés lehetett, hogy a magyar függetlenségi harcot éppen az a szovjet hadsereg tiporta el, amely a második világháborúban győztesen szállt szembe a nácikkal, és amelynek akkori katonáit 1945 óta felszabadítóként ünnepli a magyar zsidóság. 

De kétségtelen az is: akik 1956-ban az elképesztő túlerőben lévő, megszálló szovjet csapatokkal szembeszálltak, igazi hősök voltak. Emlékezzünk ma rájuk! Azokra, akik a szabadságharban estek el, és azokra is, akiket a Kádár-kormány megtorló intézkedései során kivégeztek. 

Ők ma már mártírként vannak jelen a nemzeti emlékezetben.

(Címlapkép: Delhir.info)

mazsihisz icon
Szeretnél értesülni új hírekről? Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy mindig friss híreket kapjon!

Ezek is érdekelhetnek

Mazsihisz hírek
A Mazsihisz-elnök Lapidnak és Ganznak: „Veletek vagyunk!”
Élet + forma
Mazsihisz: 1 százalékkal jobb világban
2024. Március 13. / 18:53

Mazsihisz: 1 százalékkal jobb világban