Édesanyja és édesapja már Jeruzsálemben találkoztak egymással, a „harmadik alija (bevándorlási)-hullámmal” érkeztek Izraelbe. Ő volt az első izraeli miniszterelnök, aki a Szentföldön született, és az első (remélhetőleg az utolsó is) aki merénylet áldozata lett. 100 éve, 1922. március 1-én született.
Már akkor Izrael
katonája volt, szinte gyerekként, amikor maga az állam még nem is létezett. Ő
volt a hatnapos háború vezérkari főnöke, ő adott parancsot miniszterelnökként
az Entebbe-akcióra. Katona volt: egy végigharcolt élet után be kellett látnia,
hogy az erőszak, a katonai fölény egymagában nem tudja megoldani az
izraeli-palesztin konfliktust. Ennek a felismerésnek vált a mártírjává.
A baloldali cionizmus
volt az a családi és iskolai miliő, amely felnevelte és amely az országot is
magát is létrehozta az ő nevelődésével párhuzamosan. Tizennégy évesen
csatlakozik az állam megalakulása előtti zsidó véderőhöz, a Hágánához,
kiképzést kap, megtanul a fegyverrel bánni. Ezzel párhuzamosan csatlakozik a
Hánoárhoz, a népszerű baloldali cionista ifjúsági mozgalomhoz is: az alapítók
legkisebbike, egész fiatalkora romantikus hőstörténet.
Harcolt a második
világháborúban Libanonban a szövetségesek oldalán (ebben a hadjáratban
veszítette el a fél szemét Moshe Dayan), a háború után pedig az angolok
tartóztatták le és tartották fogva öt hónapig.
A Függetlenségi
Háborúban már a hadsereg egyik vezetőjeként vesz részt a 26 éves, tapasztalt
harcos és ekkor esik az egyetlen komolyabb folt élettörténetén: elrendeli arab
lakosok elűzését a háború során elfoglalt városok némelyikéből.
A hatnapos háború
idején már az izraeli hadsereg vezérkari főnöke, az ország első számú katonája:
elsősorban az ő nevéhez fűződik a fényes katonai győzelem az arab országok
fölött.
Rabin az elsők
között érkezik meg a hadsereg által elfoglalt jeruzsálemi óvárosba beszédet
mondani a Scopus-hegyen.
A 45 éves Rabin
meglehetősen hosszú katonai pályafutás után visszavonul és Izrael amerikai
nagykövete lesz a ’60-as évek végén: szolgálatának 5 éve elmélyíti a két ország
közötti katonai együttműködést.
Hazatérése után az
idős Golda Meir, akit mélyen megvisel a jom kippur-i háború, lemond és posztján
Jichak Rabin váltja, miután legyőzi párton belüli nagy riválisát, Simon
Pereszt. Ő ad utasítást 1976-ban a világtörténelem egyik legbonyolultabb és
legsikeresebb kommandós-küldetése, az Entebbe-akció végrehajtására.
Első
miniszterelnöki periódusának egy a mából visszanézve szinte komolytalannak ható
pénzügyi botrány vet véget. Kiderül, hogy Amerikában számlát nyitott és
hazatérésekor nem szüntette meg, tehát vétett az akkori izraeli törvények
ellen. Lemond és rövid idő múlva Menáchem Begin követi, az ország történetének
első jobboldali miniszterelnöke.
A ’80-as évek
kormányaiban védelmi miniszterként dolgozott, az első intifádát (palesztin
felkelést) vaskézzel akarta először leverni, de fokozatosan be kellett látnia,
hogy ez nem lesz elég a konfliktus rendezéséhez és Izrael nemzetközi
tekintélyét is veszélyezteti. Öreg katona volt, 70 éves, amikor ismét Izrael
miniszterelnökévé választották és pontosan tudta, hogy nincs más esély, csak a
béke.
Jasszer Arafattal
folytatott tárgyalásaikból született meg az osloi béke-megállapodás és a
Palesztin Hatóság.
Rabint, az ország
egyik leghősiesebb védelmezőjét némelyek árulással vádolták a megállapodások
aláírása után, miközben 194-ben régi, nagy riválisával együtt kapta meg
(Arafattal is közösen) a Béke Nobel-díjat. A következő évben aztán egy a béke
esélyét éltető tömeggyűlés után agyonlövi egy zsidó szélsőséges, természetesen
azért, mert „áruló”. A gyiloksság máig hatóan megrendítette Izraelt: az első
„izraeli” születésű miniszterelnököt, a nagy zsidó háborús hőst zsidó merénylő
ölte meg. Temetésén részt vett Bill Clinton és mások mellett Egyiptom elnöke és
a Jordán király is.
Miután kezet
fogott Arafattal, azt mondta az izraeli nép nevében: Mi, akik harcoltunk
ellenetek, a palesztin nép ellen, ma azt mondjuk Nektek, hangosan és érthetően,
hogy elég a vérből és a könnyekből. Elég”.
Katona volt,
államférfivá lett és mártírrá, a béke szimbólumává emelkedett végül egykori
pártbeli riválisával, Simon Peresszel együtt. Az ellenfelek pályáját és
emlékezetét a történelem örökre összekapcsolta és ez éppen így van jól. Az ő áldott
emlékük segít életben tartani a békét Izraelben. Jichák Rabin 27 éve halott, 100 éve 1922 március 1-én születetett.
„Aki békét szerez
a magasságban, Ő teremtsen békét számunkra és egész Izrael számára, s mondjátok
együtt: úgy legyen”.
