Ezen a héten a Frankel körzete ünnepre kellene, hogy készüljön, hiszen augusztus 8-án lesz 129 éves a zsinagógánk. Azonban szeretett főkántorunk, tanárunk, barátunk, Doff Imre elvesztése mindannyiunk számára nagy fájdalom. Egy korszak zárult le – mondta búcsúbeszédében Verő Tamás főrabbi Doff Imre főkántor temetésén a Kozma utcai zsidótemetőben. Az alábbiakban a főrabbi teljes búcsúbeszédét közöljük.
Jichok Ájzig ben Menáhem Mendl háházán (a kántor). Imre bácsi majd fél évszázadon keresztül volt oszlopos tagja a Frankelnek. Régebbtől fogva, mint amikor én a világra jöttem. Imre bácsi Kárpátaljáról, a szülői házból hozta magával a kántori hagyományt, mely végigkísérte életét. A család Huszton lakott a vár alatt, amely a magyarság szimbóluma volt. Családjuk identitásához ugyanúgy hozzátartozott a magyar beszéd, mint a zsidó ünnepek. A városban ugyan nemcsak zsidók laktak, de az 1938-39-es eseményeket megelőzően nem voltak vallási és etnikai ellentétek, nem érték őket zsidóellenes atrocitások egészen a háború kezdetéig.
Gyermekként héber nyelvű iskolába járt, délutánjait a héderben töltötte, ahol elsajátította a jiddis nyelvet, a heti szakaszokat és a zsidó vallás alapjait. Mint akkoriban minden rendes zsidó kisfiú, Imre is megtanulta mindazt, amit a „baál ha-tfilának” tudnia kellett. Az imának bele kellett vésődnie a gyermek tudatába, minden porcikájába, olyan természetessé és nélkülözhetetlenné kellett válnia, mint amilyen a légzés. Huszton egy szép tenor hangú kántorja volt a közösségnek. Noha azóta már sok idő telt el, Imre mindvégig a tőle tanult dallamokat őrizte meg imádkozásnál. „Az ima legyen egyszerű, érthető és szép. A kántor – sliach cibur – a közösség küldöttje. Amit tesz, az szolgálat, és nem egy egyszerű énekprodukció, vagy szereplés. Hiszen az imádkozás nem más, mint Isten-nel való beszélgetés, ezért minden részletre kell gondolni.” – vallotta munkájáról. Nem csak szavaival, de példamutató magatartásával is kimutatta, hogy a kántornak nemcsak a hangszálakkal, de az egész életformájával kell készülnie az imádkozásra. „Az alapvető magatartási forma az alázat legyen, de persze a tudásra is van szükség. A szöveg tudása elengedhetetlen. Mert ha valaki nem érti a szöveget, akkor ez olyan, mintha a lemezről tanulna zongorázni. Meg lehet tanulni, de nincs sok értelme, mert csak egy üres utánzás”.
1943-ban a Doff család Husztról Pestre költözött. Itt folytatódtak azok a szörnyű megpróbáltatások, amelyek 1939-ben már Huszton kezdődtek. Sikerült élve kikerülni a gettóból, de az is, mint más negatív élmény, nyomot hagyott Imre egészségén és a világra nyitott, tiszta lelkén. Súlyosan megbetegedett, ami a hangját is megviselte, pedig a szakemberek nagy jövőt jósoltak neki. Minden betegség ellenére makacsul és sokat tanult. A Kazinczy utcai zsinagógában mindig megbabonázva hallgatta Fisch József imádkozását. Mindig is a zenével akart foglalkozni, és nagy örömére 1949-ben beindult a Rabbiképzőben a kántorképzés. Tanulmányai mellett tovább képezte magát zeneileg, Scheiber professzor úr kérésére a Rabbiképző zsinagógájában orgonált. Példaképe Loránd Márton volt.
Fotók: Nagy Ákos
A mi példaképünk Imre lehet, az, ahogy életét a zsidóságnak szentelte. Tegnap a tíz parancsolatot, a smát olvastuk Mózes Öt könyvéből. Ez a Tóra egyik legfontosabb része. Imre nagyon szerette a szidrák felolvasását, szeretett elgondolkodni a bennük rejlő mélyebb üzeneteken. Gondolatait, érzéseit, örömeit és bánatát örök társával, támogatójával, Zsuzsi nénivel osztotta meg több mint 40 éven át. 1971 óta kéz a kézben, boldogságban éltek, egymásé voltak, mindíg,, mindenkor, mindenben.
Amikor Imrére gondolunk, akkor ott áll mellette Zsuzsi néni is, kinek a Tórai gyógyitó szavai oly fontosak. Drága Zsuzsi néni. A fájdalom most mérhetetlen. Vígasz csak a rokonság és a közösség támogatása lehet ezekben a nehéz napokban. Itt van a szerető támasznak az unokahúg, Dóri, aki nagy szeretettel ápolta Imrét is, unokabátyja, Zsolti, aki, mikor szükség volt rá, ott volt és ezen túl is ott lesz. S Goldgruber és Bácskai család, a család őszinte barátja Larissa, és a gondozók, Anika, Lili, Kati és Anna. A közösség, a nagy Frankeles család most együtt búcsúzik szeretett kántorunktól, tanítónktól.
.jpg)
