Legyen áldott az emléke

Rados Virág / Új Élet

Ejtőernyős bemutató ugrást tartottak Szenes Hanna tiszteletére, 2010. szeptember 2-án csütörtökön.

Ki az, akire két nemzet kéz a kézben emlékezhet? Akiért a magyar és az izraeli himnusz egyaránt felcsendül a budaörsi repülőtéren?

Szenes Hanna ő, a kedves, éles eszű, költői lelkületű magyar lány – és a küldetéséhez haláláig hű izraeli katonanő. Az ő tiszteletére rendezték meg azt az emlékugrást, amelynek során hét magyar és négy izraeli ejtőernyős fájdalmában, de küldetése titkát utolsó leheletéig nem árulta el. November 7-én a Margit körúti fegyházban agyonlőtték – Huszonhárom éves volt akkor, én most vagyok húsz – mondja átöltözés közben Elinor Webber, a Habanimból érkezett katonalány a budaörsi repülőtéren. – Ő a hazaszeretet szimbóluma. Nagy példakép nekem.

Kegyes az időjárás az emlékugrás délelőttjén az ejtőernyősökhöz. Töretlen napsütésben készülhetnek az ugrásra. Az autóban az izraeli fiatalemberek csöndben figyelik a békésen csillámló Dunát, a két oldalán elterülő várost. Az esemény meghívójáról Szenes Hanna derűsen mosolyog.

Egy katonasapkás fiatal lány. Mosolya mögött ott rejlik az a fajta cselekvő elszántság, amellyel csak az igazán erős emberek fogadják megpróbáltatásaikat. Hanna, aki magyar zsidó értelmiségi család sarjaként 1921-ben született, hiába érettségizett kitűnően, a zsidótörvények megakadályozták abban, hogy hazájában továbbtanuljon. Nem hagyta magát. Tizennyolc évesen, 1939-ben kivándorolt Palesztinába, ahol megszerezte az áhított diplomát.

Mosolyában ott vannak egy költői lélek finom rezdülései: a versei, a naplója, a dalai. És ott van az üldözötteken segíteni vágyó vasakarat. Hanna egyike volt a tizenhét magyar zsidónak, akiket arra képeztek ki, hogy megakadályozzák társaik küszöbön álló deportálását.

A lány ejtőernyőjével 1944 márciusában ért földet Jugoszláviában, a partizánok ellenőrizte területen. Azzal lépte át a magyar határt, hogy lesz, ami lesz, ő zsidó embereket fog megmenteni a biztos haláltól. Ám egy csendőrjárőr elfogta őt.

A haifai Dar Jaham már teljes díszben várja, hogy beszállhasson a repülőbe. Fejére és vállára kamerákat szerelt – amikor kiugrik, egy szájába vett zsinór segítségével fogja elindítani őket. A felvételeket még ma komputeren elküldi Izraelbe, hogy az ottani sajtó mihamarabb tudósíthasson az eseményről.– Megtiszteltetés magyar földön Szenes Hanna emlékére ugrani – mondja. – Ő igazi mítosz.

Izraelben Szenes Hannát nemzeti hősként tisztelik. Utcákat neveznek el róla, naplóját, verseit, dalait sokan szeretik. Nálunk évtizedekig elhallgatták a nevét.

A repülőtéren ezen a csütörtöki délelőttön mégis kisebbfajta tömeg gyűlik össze. Megérkezik a díszvendég, Natan Saranszkij, a Szochnut vezetője, Izrael korábbi miniszterelnök- helyettese is. Mindenki izgatottan figyeli, ahogyan az ugrócsapat besorjázik a Li-2-esbe. A kétpropelleres repülőgép a levegőbe emelkedik. Közben az erősítőből felhangzik az ima, amit az izraeli ejtőernyős iskola adott ki: „Kérjük Istent, hogy ugrásunk sikerüljön, ne lepjen meg minket a szél. Az Örökkévaló adja ránk áldását.”

A gép a budaörsi dombok irányába távolodik, nagy kört ír le, majd kicsiny fémmadárként engedi ki magából az ugrókat. Azok sorra közelednek a talaj felé, kinek-kinek a lábikrájára erősítve ott lobog a magyar vagy az izraeli zászló. Lelkes taps köszönti őket. Köztük van a 74 éves Szeder Ferenc, az ugrók nagy öregje, akit csak Szudró becenéven emlegetnek. Ötvenkét éve ejtőernyőzik, ha jól számolja, ez volt a 2882. ugrása.

– Én indítottam el 2007-ben a Szenes Hanna-ugrást – meséli. – Mi, ugrók, akkor még csak egymást közt rendeztük meg a dolgot. Aki ejtőernyős, az mind barát, és a hősökről meg kell emlékezni.

A történet mostanra a főszervező Geiger András, a MENSCH Alapítvány elnöke jóvoltából társadalompolitikai eseménnyé nőtte ki magát. Az erősítőkből egymás után csendül fel a magyar és az izraeli himnusz Masa Anitától és Tamástól, a Sabbathsong Klezmer Band tagjaitól. Majd Masa Anita Szenes Hanna híres saját dalát, az Éli, Élit énekli el héberül.