Lajtai Péter: Ideje van mindennek

2018. Március 12. / 13:06


Lajtai Péter: Ideje van mindennek

A Műcsarnok Kilenc műteremből című tárlatának egyik kiállító művésze Lajtai Péter, aki a minap izgalmas tárlatvezetést tartott a munkái között. A képzőművész nyolc olyan művet állított ki, amely leginkább jellemzi egyedi stílusát: fotókra alapozott, mozaikszerű, hatalmas méretű alkotásokat készít, amelyeknek a kollázs és az installációs technika is lényeges sajátossága.


„Kiállításom címét Salamon Példabeszédéből kölcsönöztem. Ahogy a bölcs költő-király írja, ideje van a születésnek és a halálnak, a rombolásnak és az építésnek, a sírásnak és a nevetésnek, a hallgatásnak és a beszédnek, a háborúnak és a békének. A teljes szöveg 14 fogalompárt sorol fel. A szerző először mindig a rosszat említi, az elkerülendőt, majd ellentétét, a jót, a követendőt. Úgy tűnik, fontos a sorrend: megtörténik a rossz, de vigasztaljon cserébe a jó. Van azonban egy kivétel, éppen az első mondatban, ahol ez látszatra megfordul, a születés áll a rossz helyén, és a halál a vigasz. A felcserélt sorrendnek a magyarázata a remény. A születéssel érdemessé kell válnunk az életre, de a bölcs fél, hogy ez nem lesz maradéktalan siker. A halál után azonban már nem véthetünk senkinek, s ez jó. A játszma tehát, az aktív felnőttkor során meghozott döntéseink következménye. Erről szól a kiállítás.”

A fönti idézet Lajtai Pétertől származik, és a Műcsarnok honlapján olvasható a Kilenc műteremből című tárlatot bemutató anyagok között. Azért tartottam fontosnak őt magát idézni, mert ez a szöveg annak bizonyítéka, hogy Lajtai Péter a legtudatosabb kortárs magyar képzőművészek egyike: olyan alkotó, akinél az esetlegességek, az ösztönösségek, a véletlenszerűségek a művészi terv részeivé szervesülnek.

A tudatosságának köszönhetően a Műcsarnokban minap megtartott tárlatvezetésén képes volt arra, hogy a kívülálló szemével és eszével magyarázza meg a saját műveit. Az tudja csak, hogy ez milyen kemény feladat, aki került már hasonló helyzetbe. Mintha arra kérnénk egy úszót, hogy a szárazföldön imitálja azt, amire a teste csak a víz hatására képes: a lebegést.

Lajtai bevezetésképpen rövid összegzést tartott az elmúlt századok főbb képzőművészeti törekvéseiről: azt járta körbe, hogy a különböző korokban mi volt a művészet célja, tárgya, feladata, a világban betöltött szerepe. A legérdekesebb dolgokat a mai korról mondta, szerinte ugyanis napjainkban – amikor már nem léteznek különböző izmusok és iskolák, vagy ha léteznek is, a kizárólagosságuk és dominanciájuk megszűnt – a művészet tárgya már „a bármi” lehet. Ami azt eredményezi, hogy meglátása szerint a kortárs képzőművészetben három főbb tendencia érvényesül: először is a konceptualizmus és provokáció; másodszor a hagyományokra reflektáló „neo”-irányzatok (ilyen a neorealizmus vagy a neoabsztrakció) megjelenése; végül a váratlanságra és a kiszámíthatatlanságra alapozott művészi törekvés, amely az egymástól távol eső, egymáshoz nem illő dolgok, jelenségek, anyagok és témák társításával éri el a kívánt hatást.

lajtai_2.jpg

Tudom, aki nem szokott kortárs képzőművészeti kiállításokra járni, könnyen azt gondolhatja: mindez értelmetlen zagyvaság, hiszen a kortárs képzőművészet is az. Szerencsére Lajtai Péter is érintette az „értem-nem értem” kínzó kérdését, tudván tudva, hogy sokan tanácstalanul bámulják a kortárs művészek alkotásait, mondván, hogy egyáltalán nem értik. Erről Lajtai azt mondta: nem az a baj, ha valaki valamit nem ért – elvégre miért is kellene mindenhez értenünk? –, a baj az, ha valaki tényleg azt hiszi, hogy amit nem ért, az eleve értelmetlen.

Lajtai Péter tárlatvezetése igen emlékezetes marad, a képzőművész ugyanis nem is magyarázatokat, inkább önvallomásokat osztott meg a nagy létszámú hallgatósággal. Többek között elmondta, hogy számára a művészet szerelem, s ebben az értelemben a kész műtárgy: maga a beteljesülés. Ez azért lényeges, mert ebben a felfogásban az alkotásnak nem csak az eredménye fontos, hanem a folyamata is – ami éppen így működik a földi és égi szerelemben is.

Az égi szerelmet nem véletlenül említem, Lajtai Péter ugyanis elsőként arról az alkotásáról beszélt, amely az Édenkertet ábrázolja, közvetlenül azután, hogy az „őstermelők” – idézet tőle – kiűzettek onnét a bűnbe esés miatt. A kép tehát azt a teret mutatja meg, hogy mit hagyott maga után Ádám és Éva. Mi maradt a Paradicsomban a távozásuk után? S egyáltalán: milyen természetű lehet az az emberi bűn, amely a jó és rossz tudás fáinak gyümölcsétől származik? Lajtai szerint a bűnbe esés nem más, mint a jó és rossz fatális összekeveredése, márpedig ha az ember nem tudja megkülönböztetni a jót a rossztól, annak előítéletes gondolkodás, azaz gyűlölség a vége.

De ez a gondolat el ne vegye a kedvüket a tárlattól! Igyekezzenek megnézni, március 18-ig még látható!

K. Zs.

Ha részletesebben kíváncsiak Lajtai Péter művészi világára és hitvallására, olvassák el Mosoni-Fried Judit vele készített interjúját, amely így kezdődik: A magyarországi holokauszt legtragikusabb fejezete a zsidó lakosság deportálása, az erről szóló drámai képek sorába 2014-ben bekerült egy koncepciójában igen különleges alkotás, Lajtai Péter „Tájkép magyar deportáltak számára, 1944” című műve. A beszélgetés a Beszélőben jelent meg 2014-ben. Ide kattintva elolvasható.

mazsihisz icon
Szeretnél értesülni új hírekről? Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy mindig friss híreket kapjon!

Ezek is érdekelhetnek

Kultúra
10 zsidós dolog, amit eddig nem tudtál Supermanről
Zsidó világ
Binjomin rabbi: Mi a micva abban, ha sokan vagyunk?