Mazsihisz / World Jewish Congress
Izrael állam parlamentje, a Knesszet 56 igen és 4 nem szavazat arányában elfogadta azt a törvényt, amely a nem vallásos izraeliek számára is lehetővé teszi a házasságkötést olvashattuk a Zsidó Világszövetség honlapján (World Jewish Congress)
A törvényjavaslatot a Yisrael Beitenu, Avigdor Lieberman külügyminiszter pártja nyújtotta be. A vallásos pártok bojkottálták a szavazást.
Az új törvény értelmében a nem vallásos izraeliek (felekezeten kívüliek) speciális anyakönyvvezetőnél köthetnek házasságot, amely munkakört még létre kell hozni. Ez a törvény a becslések szerint a párok tíz százalékának könnyíti meg a dolgát. A jelenlegi törvény alapján csak a külföldön kötött polgári házasságokat ismeri el Izrael állam, amely miatt sok izraeli pár külföldön kötött házasságot.
Néhány Knesszet-tag szerint a törvény nem túl erős, és a szavazást csaknem három órán keresztül obstruálták. Néhány ellenző úgy érvelt, hogy az Izraeli Főrabbinátus ereje megnőne azzal kapcsolatban, hogy valakiről megállapítsák, vallás nélküli vagy vallástalan-e. Kritikusok felhívják a figyelmet, hogy ez a törvény csak azt teszi lehetővé, hogy a vallástalan állampolgárok más államok vallástalan állampolgáraival házasodjanak, de ez csak csepp a tengerben, mert a polgári házasságot kötni szándékozók száma sokkal nagyobb arányú ennél.
Képünk illusztráció
Habár a törvény része volt a kormány tavalyi megállapodásának, az ortodox Sasz Párt (amely a kormánykoalíció tagja) az utolsó pillanatban vonta vissza támogatását. Slomo Amar szefárd főrabbi elmondta: amíg nincsen megállapodás a vitatott betéréseket szabályozó törvénnyel kapcsolatban, a Sasz a polgári házasságra vonatkozó törvényt sem fogja támogatni.
Izraelben házasságot az adott vallásos közösség felügyelete alatt lehet kötni. A házassági törvényt először az Ottomán Birodalom idején alkalmazták. Nem változtatták meg a britek uralma idején sem, és Izrael államban is változatlanul maradt.
A zsidó házasságok vallási hatósága az Izraeli Főrabbinátus, míg a keresztény, muzulmán és drúz házasságok az adott vallási közösségek hatáskörébe tartoznak.
Címlapképünk illusztráció
Cikkünk a World Jewish Congress beszámolója alapján korábban már megjelent, de a címadásban hibát ejtettünk, melyért minden olvasónktól elnézést kérünk (a szerk.)
