Vastaps és ováció a zsidó lelkek dallamainak

2025. November 12. / 13:16


Vastaps és ováció a zsidó lelkek dallamainak

Olyannyira telt ház volt az UP Rendezvénytérben A zsidó lélek dallamai című koncerten, hogy aki kicsit később érkezett, már be sem fért a terembe. Nem akarjuk az elkésőket elkeseríteni, de nem mindennapi hangversenyről maradtak le: a Székelyhidi Hajnal operaénekes, az OR-ZSE kántorképzésének vezetője által szervezett koncert szólistái szívbemarkoló és katartikus perceket szereztek a hálás újpesti közönségnek. Az énekeseket a MÁV szimfonikusok kísérték.

Az újpesti rendezvényközpont kiváló és méltó helyszínnek bizonyult A zsidó lélek dallamai című koncert megredezésére, hiszen a megfelelő nagyságú színpad kialakítása és a terem akusztikája is tökéletes. Ráadásul tegnap a közönség is olyannyira ráhangolódott az előadásra, hogy alighanem további másfél órát is nagy örömmel végigültek volna, ezt az is bizonyítja, hogy az énekeseket és a zenekart alig akarták elengedni a színpadról. 

S hogy kiknek köszönhető a csodálatos zenei élmény? A hangverseny szíve-lelke Székelyhidi Hajnal operaénekes, az OR-ZSE kántorképzésének vezetője volt, aki maga is fellépett az est során a Ya salió de la mar la galana című mű feldolgozását hallhattuk, majd Molnár Leventével duóban énekelte a Hajnal, alkony című betétdalt a Hegedűs a háztetőn c. musicalből. S ha már Molnár Leventét említettük: az említett musicalből olyan hihetetlen eredeti és sajátos módon adta elő a Ha én gazdag lennék... című slágert, hogy a produkció végén felcsattant taps majd szétvetette a házat. Igaz, Molnár Levente nemcsak elképesztően jó énekes, de vérbeli színész is, aki nemcsak énekel a színpadon, hanem széles és szerethető gesztusokkal játszik is. 

A nagy sikerhez természetesen hozzájárult a másik két nagyszerű szólista, Klein Judit énekművész és Raáb Gábor kántorhallgató, énekművész. Klein Judit a Michel Legrand világslágerét, a Papa can you hear me című dalt olyan átéléssel adta elő, hogy mellettünk az egyik néző könnyezni kezdett – márpedig ha egy énekes megríkatja az embert, akkor ott valami katartikus csoda születik éppen. Ami pedig Raáb Gábort illeti: tegnap este sokadszorra bizonyította be, hogy az ő operaénekesi alkatának úgyanúgy jól állnak a szefárd népdalok, mint Josh Grobantől a You raise me up című világsláger.

A koncert egyik különlegessége volt Lugosi Ali klarinétművész, aki egy klezmerdalt adott elő; a másik különlegesség pedig természetesen a Mester Dávid által vezényelt MÁV-zenekar: azaz profik álltak össze erre az estre, hogy kihozzák magukból a maximumot. Halleluja, énekelték a szólisták immár közösen az est végén Leonard Cohen dalát, és a szívünkből szóltak. Halleluja! Hiszen ez tipikusan az a hangverseny volt, ami közben az ember úgy érzi, hogy belül megtiszul a művészet ereje által – és a koncertteremből jobb emberként lép ki, mint ahogy belépett.

Fotók: Ritter Doron

A rendezvényen részt vett Újpest önkormányzatának vezetése, valamint Varju László országgyűlési képviselő, a térség egyéni parlamenti képviselője.


mazsihisz icon
Szeretnél értesülni új hírekről? Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy mindig friss híreket kapjon!

Ezek is érdekelhetnek

Zsidó világ
Jonathan Sacks rabbi Mózes egyik utolsó üzenetéről
Zsidó ünnepek
A Benjamin ovisok is készülnek az újévre
2025. Szeptember 19. / 14:40

A Benjamin ovisok is készülnek az újévre