Gettó-emlékhely épül az erzsébetvárosi Klauzál téren

2021. Április 21. / 19:20


Gettó-emlékhely épül az erzsébetvárosi Klauzál téren

A VII. kerületi önkormányzat ötletpályázatot indít a megújuló Klauzál téren felállítandó köztéri alkotás létrehozására. A leendő emlékhely, amelyet a tervek szerint 2022-ben avatnak majd fel, az egykor a Klauzál teret is magába foglaló pesti gettónak állít majd emléket.

A Klauzál tér felújításához kapcsolódóan Erzsébetváros önkormányzata nyilvános ötletpályázatot indít a téren felállítandó köztéri alkotás létrehozására. A kerület honlapja szerint ez nem feltétlenül szobor lesz: lehet képzőművészeti, tájépítészeti alkotás, „public art” vagy más köztéri mű.

A Klauzál tér Erzsébetváros egyik legnagyobb, központi tere. Az elmúlt századok során több esemény helyszíne volt. Mint az önkormányzat a felhívásban írja, az ötletpályázat célja, hogy olyan emblematikus köztéri alkotás jöjjön létre, amely 21. századi módon reflektál a pesti gettó tragikus eseményeire. A zsűri a bírálat során nagy hangsúlyt helyez majd a köztéri képzőművészeti alkotás művészeti koncepciójára, mondanivalójára, üzenetére, valamint a kivitelezésre is.

Az alkotás megvalósításához felhasznált anyagra vonatkozóan megkötés nincs, azonban a tervezés során figyelembe kell venni, hogy a választott anyag tartós kültéri felállításra alkalmas legyen. Az alkotás méretére vonatkozóan sincs kikötés, de az alkotásnak illeszkednie kell a helyszín szerkezetébe, az épített és természeti környezethez.

A művészek korábbi, más pályázatra beadott tervvel is nevezhetnek, amennyiben az nem valósult meg.

A pályázatot 2021. június 30-ig kell benyújtani. A zsűri első körös kiválasztottjainak látványterveit nyilvánosságra hozzák, és társadalmi vitára bocsátják.

Az emlékhelyet a tervek szerint 2022 tavaszán avatják fel.

A Belső-Erzsébetváros nagy részét elfoglaló pesti gettó létrehozását 1944. november 29-én rendelte el a Szálasi-kormány és 1945. január 17-ig, a szovjetek megérkezéséig állt fenn. (Forrás: PestBuda.hu)

mazsihisz icon
Szeretnél értesülni új hírekről? Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy mindig friss híreket kapjon!

Ezek is érdekelhetnek