Rejtett udvarok, elfeledett történetek – átjáróházak nyomában

Budapest belső kerületeinek egyik legizgalmasabb egyedi sajátossága az átjáróházak rendszere – ezek a többnyire századfordulós bérházak, amelyek nem csupán lakóhelyként, hanem valódi városi útvonalként is funkcionáltak. Egyik utcából a másikba lehetett átvágni rajtuk, miközben az ember műhelyek, boltok, udvari életképek mellett haladt el.

A zsidónegyedben ezek az átjáróházak különösen gazdag kulturális és történelmi rétegeket rejtenek, hiszen a zsidó polgárság egykori élete is láthatóvá válik számunkra. 

Gozsdu-udvar. Fotó: welovebudapest

Talán a legismertebb átjáróház-komplexum Budapest belvárosában a Gozsdu-udvar, amelyet 1902-ben kezdtek építeni. Nevét Gozsdu Elek (Emanoil Gojdu) után kapta, pontosabban a gazdag erdélyi román jogászról elnevezett alapítványról, amely célul tűzte ki a keleti ortodox keresztény fiatalok támogatását – az épület azonban a 20. század elejére már zsidó kisiparosok, műhelyek, üzletek és családok otthona lett. Gozsdu Manóhoz még érdekesség, hogy habár román volt, magyarul írt verseket, román és magyar népdalokat gyűjtött és olyan neves személyekkel ápolt jó barátságot, mint Deák Ferenc. Mivel nem született gyermeke, minden vagyonát jótékonyságra ajánlotta fel. 

A házakat Czigler Győző tervezte azzal az elgondolással, hogy a tömbház zsúfoltságát elkerülve minden lakás egy belső terekre, "utcára" nézzen. Az épületekben eredetileg minden szinten két-két lakást képzelt el. Egyúttal megalkotta a város leghosszabb átjáróházát, aminek passzázsos jellege ma még inkább egyedivé teszi az épületet. A hat udvaron és hét épületen keresztül vezető sétány valóságos labirintus volt, ahol a zsidónegyed mindennapjai elevenedtek meg. A kétszáz méteres átjáró kulcsszerepet játszott a zsidó közösség életében, hiszen imaházak létesületek a területén, egymásba nyíló udvarokon pedig helyet kaptak az üzletek és piacok. Érdekesség, hogy a pincék szintén átjáróként funkcionáltak.

A Gozsdu-udvar bejárata 1990 április 25-én. MTI fotó: Kleb Attila

Egészen második világháborúig virágzott, majd a vészkorszak alatt a gettó része lett, hogy aztán hosszú évtizedekre elfeledetté váljon. Ma újra nyüzsgő központ, aminek vibráló fényei, félhomályos zeg-zugai és a hétvégenti  közt időnként sikerül újra megidézni az egykori világot.

Életkép a Gozsdu-udvarban 1982. július 2-án. MTI fotó: Branstetter Sándor

A Kazinczy utcai zsinagóga környéke is tele van átjáróházakkal, ahol egykor az ortodox zsidó közösség élt. Az udvarok összekötötték a zsinagógát az  óvodával, a talmud-tórával, a hentesüzlettel és a mikvével – a közösségi élet szó szerint átszőtte az épületeket.

A keskeny utca épületei közül kiemelkedő, monumentális hatást keltő zsinagóga 1912-1913- között készült el Löffler Sándor és Löffler Béla tervei alapján. Belül a Róth Miksa által festett üvegablakokat csodálhatjuk meg. 

Kazinczy utcai zsinagóga Fotó: welovebudapest

Ezekben a belső udvarokban gyakran kanyargós lépcsők, átvezető folyosók és titkos belső átjárók találhatók. Még ma is akad olyan ház, amelyen keresztül egyik utcából a másikba lehet jutni – gyakran észrevétlenül. Érdemes nyitott szemmel járni, hiszen ezek az „élő emlékművek” még őrzik a múlt rezdüléseit.

A Rumbach Sebestyén utca nemcsak Otto Wagner különleges, mór stílusú zsinagógájáról híres, hanem az azt övező házakról is, amelyek egykor szintén átjárhatók voltak. Több zsidó üzlet, ékszerész, könyvkereskedő működött itt – ezek az épületek gyakran többudvarosak, passzázs jellegűek voltak. A környék zsidó lakossága a 19. század végétől kezdve itt összpontosult, a városrész pedig sajátos, lüktető identitást alakított ki, ahol a közösségi élet szerves része volt az épített környezet.

Az 5. kerület szívében, a Károly körút 22. és a Semmelweis utca 19. alatt bújik meg Budapest egyik legkülönlegesebb átjáróháza, a Röser-bazár, amely a főváros máig működő, eredeti funkcióját megőrző belső üzletutcái közül szinte egyedüliként maradt fenn. Az épületegyüttes a 19. század második felében kezdett formát ölteni, amikor Röser Miklós, a zsidó származású kereskedő, 1861-ben megvásárolta és összenyitotta a három különálló telken álló házakat, majd 1883-ban Kauser Gyula tervei alapján egy egységes, neoreneszánsz stílusú homlokzattal rendelkező átjáróházat építtetett.

Az épület különlegessége, hogy a földszinti udvarban kialakított üzletsor máig aktív: kis boltok, műhelyek és vendéglátóhelyek működnek benne, ahogy egykor is. A bazár későbbi története szintén szorosan kötődik a zsidó polgársághoz: az 1910-es években Platschek Vilmos, zsidó származású férfidivat-kereskedő és felesége, Grünwald Cecília lettek az épület tulajdonosai. Platschek üzlete a bazár egyik legismertebb üzlethelyisége volt, amely földszinti és emeleti szintjével már-már áruházként működött. A család története, akárcsak az épületé, egy darabka zsidó polgári múlt: gazdasági fellendülés, társadalmi felemelkedés, majd tragédia a holokauszt idején.

A homlokzatán található márványlapon immár több mint 133 éve olvasható az eredeti funkciójára utaló felirat.

Eredetileg három különálló, emeletes lakóépület állt a helyén, majd a 20. század elejére tulajdonképpen egy közös épületegyüttessé olvadtak. Eredetileg a Károly körút 22. ház tulaja Röser Miklós volt, a Semmelweis utcára néző épületé Marschalkó János (szobrász, ismert alkotásai a Lánchíd kőoroszlánjai), a másik ház pedig Lauffer Vilmos ismert könyvkiadóhoz tartozott.

A Röser-házat Röser Miklós építtette, miután az addig tulajdonában lévő kisebb épületet nem találta elég nagyszabásúnak terveihez. Az 1881-ben kezdődött munkálatok négy évig tartottak, eredményük pedig egy különleges, átjáróház jellegű épület lett, amely a bécsi és brüsszeli mintákhoz hasonlóan belső udvarral rendelkezik, és sétálóutcaként működött a lovaskocsik zajától védve. Az építkezés során áttörték a középkori városfalat is, jelezve, mennyire fontossá vált kereskedelmi szempontból a Kiskörút környéke a 19. század végére.

A neoreneszánsz homlokzatú, kétemeletes ház ma már szerényebb méretekkel áll a szecessziós és modern szomszédai között, belső udvara azonban továbbra is különleges atmoszférát áraszt. A keskeny, gang nélküli udvar hangulata egy szűk, romantikus utcarészletet idéz, amelynek nyugalmát csak a Semmelweis utca felőli, 1911-ben épült bérház körfolyosói törik meg. A Röser-udvar napjainkban népszerű találkozóhely lett: a bisztrók és reggelizők révén kedvelt célpont a turisták körében, akik gyakran ezen keresztül rövidítik le az utat a belváros különböző nevezetességeihez.

Figyelemreméltó adalék az is, hogy a nagy számú budapesti passzázsok közül ez az egyedüli, amely megszakítás nélkül tölti be eredeti szerepét a mai napig.

Nem lehet elmenni szó nélkül azok mellett az építészek mellett sem, akik maguk is zsidó származásúak voltak, és maradandót alkottak az átjáróházak világában. Schmahl Henrik, a neoreneszánsz és keleties stílus mestere például a Párisi Udvart tervezte, amelynek passzázsa igazi ékszerdoboz.

De említhetjük Lajta Bélát, aki több zsidó temetői épületet, üzletházat, bérházat is tervezett, és munkáiban gyakran ötvözte a modernizmust a zsidó szimbolikával.

források: welovebudapest, architextura.hu, budapest100.hu

Zucker-Kertész Lilla