Az auschwitzi sófár

Ros hásána, 1944: egy csapat rongyos zsidó fogoly gyűlt össze egy újabb kimerítő munkára. Körös-körül zsidókat éheztettek, kínoztak és gyilkoltak. A zsidó hit legkisebb megnyilvánulása is szigorúan tilos volt, amiért a náci őrök kivégezték őket.

Mégis azon a Ros Hásánán egy csoport bátor zsidónak sikerült minjánban imádkoznia. Csodával határos módon még a sófárt is sikerült megfújniuk, és elkerülni a lebukást. Prof. Judy Tydor Schwartz, az izraeli Bar Ilan Egyetem holokausztkutatási igazgatója annak az embernek a lánya, aki ezt a bámulatos tettet lehetővé tette. Az Aish.com exkluzív interjújában mesélt figyelemre méltó édesapjáról, Chaskel Tydorról és a táborban megszólaltatott sófárról.

A második világháború kitörésekor Chaskel 36 éves volt, és Frankfurtban élt feleségével, Berthával és kisgyermekeivel. Sikerült egy fiút és egy lányt viszonylag biztonságos Belgiumba küldeniük a Kindertransporton, amely lehetővé tette a zsidó gyermekek számára, hogy 1939-ben elmeneküljenek a náci Németországból. Még abban az évben letartóztatták Chaskelt, és a buchenwaldi koncentrációs táborba küldték; 1942-ben egy Auschwitz melletti kényszermunkatáborba került. Ott tudta meg, hogy Berthát és más rokonait Auschwitzban meggyilkolták.

A tragédiák ellenére Chaskel hamarosan értelmet talált abban, hogy másokon segítsen.

– Mindent megtett, amit csak tudott, hogy életeket mentsen, és segítsen minél többeknek megőrizni a lelküket és vallásos hitüket”– mondta Tydor Schwartz professzor. – Purimkor mishloach manot csomagot (élelmiszer-ajándékot) küldött a barátainak, amikor ezért étel nélkül kellett maradnia. Titokban meggyújtotta a hanukai gyertyákat. Titokban tanította a Pirké Avotott (az Atyák tanításai) Buchenwaldban és később Auschwitzban.

Chaskelt blokktitkárnak nevezték ki, aki zsidó társai számára szervezte a munkát. Ezt a pozícióját arra használta, hogy másokon segítsen, foglyok csoportjait küldte távoli helyekre, ahol csoportosan imádkozhattak együtt. 1944-ben Ros Hásána napján egy több mint tíz zsidó fogolyból álló csoportot szervezett be egy távoli helyre dolgozni. Úgy tervezték, hogy legalább az ünnepi istentisztelet egy részét imádkozni fogják.

Amikor a férfiak visszatértek, elképesztő titkot árultak el Chaskelnek: egyiküknek sikerült becsempésznie egy sófárt a munkaszolgálatukba, és meg is szólaltatták azt. A gondolat, hogy a zsidóknak sikerült teljesíteniük a sófárfújás micváját, amelynek célja, hogy átható hangjával felébresszen minket a lelki álomból, szinte hihetetlennek tűnt. A férfiak mégis megtették, és a ros hásánai sófárt éppen az auschwitzi krematóriumok árnyékában hallgatták meg.

Tydor Schwartz professzor feltételezi, hogy a sófart 1944 közepe után csempészhették be a táborba, amikor 440 ezer magyar zsidót deportáltak Auschwitzba. Holmijukat egy hatalmas területen, a „Kanada” becenév alatt ismert részen raktározták el, és néhány zsidó fogolynak sikerült onnan tárgyakat csempésznie Auschwitzba.

Az auschwitzi sófár. Kép: aish.com

Schwartz Tydor professzor kutatásai során számos más történetre is rábukkant, amelyekben zsidók dacoltak a náci őrökkel, és zsidó micvákat és imákat végeztek a holokauszt idején.

„Az egyik legkedvesebb barátom édesanyja egy vallásos túlélő Auschwitzból a 90-es évei közepén. Ő és a nővére a „kanadai” raktárbarakkban dolgoztak, és megpróbáltak dolgokat, köztük vallási tárgyakat kicsempészni a táborba. Apám és barátai meséltek nekem a sófárról és egy pár tefillinről Auschwitzban”.

Tydor Schwartz professzor elsőkézből gyűjtött beszámolókat arról is, hogy zsidók Auschwitzban titokban egy üres hordóból rögtönzött szukkát építettek.

– Természetesen, ha elkapták volna őket, mindet megölik” – mondta. – Még az is veszélyes volt, hogy egy pillanatra megálltak és imádkoztak.

1945 elején, a szövetséges csapatok előrenyomulásával a nácik elkezdték felrobbantani az auschwitzi haláltábort és a szatellit munkatáborokat. Chaskel Tydort és mintegy 60 ezer másik zsidó foglyot halálmenetben küldtek egy harminc mérföldre lévő másik táborba. Az indulás előtti éjszakán egy fogolytársa odament hozzá, és átadott neki egy koszos rongyokba csomagolt köteget: az értékes sófart, amelyet Ros Hásána napján szólaltattak meg.

A férfi azt mondta Chaskelnek, hogy nem hiszi, hogy túléli a menetelést, ezért azt akarta, hogy Chaskel vigye el. Ha Chaskel túlélné, utasította a férfi, mondja el a világnak, hogy sófárt fújtak a zsidók Auschwitzban.

Chaskel túlélte a háborút, és az akkor brit fennhatóság alatt álló Izrael földjére költözött. Amikor hajója 1945-ben Ros Hásána napján Haifa partjaihoz közeledett, Chaskel ismét megfújta az auschwitzi sófárt, és az izraeli Haifa városának látótávolságában ünnepelte a zsidó újévet.

A későbbi években Chaskel Amerikában dolgozott, ahol megismerkedett feleségével, Shirley Krausszal, és ahol megszületett lánya, Prof. Tydor Schwartz. New Yorkban, Montanában és Dél-Dakotában dolgozott, majd végül visszaköltözött Izraelbe. Bárhová ment, mindenhová magával vitte értékes sófárját.

– Apám otthon fújta a sófart azoknak, akik nem tudtak elmenni a shulba, hogy meghallgassák – kisgyermekes nőknek, betegeknek, időseknek. Ő fújta a nagymamámnak, amikor nem tudott már annyit gyalogolni; nekem, amikor szültem, és az összes kisgyermekes nőnek a házunkban, akik nem tudtak elmenni a shulba – mesélte Dr. Tydor Schwartz. – Apám rendkívül bátor volt, és erősen hitt Istenben. Mindig igyekezett minél több emberen segíteni, akár nagy személyes áldozatok árán is. Hatalmas ember volt, de még annál is nagyobb. Lehet, hogy kétméteres volt, de valójában egy óriás.

2019. szeptember 23-án édesapja értékes auschwitzi sófárja Amerikába érkezett, ahol a New York-i Zsidó Örökség Múzeumában lesz kiállítva. Azt megelőzően pedig néhány New York-i zsinagógában megfújták Ros Hásána alkalmával, hogy a zsidók ismét hallhassák azokat a hangokat, amelyek egy generációval ezelőtt tartották a lelket az Auschwitzban fogva tartott zsidó foglyokat.

Reméli, hogy az ő öröksége és a sófár története reményt ad az embereknek, és azt az üzenetet közvetíti, hogy „mindannyiunknak magunkba kell néznünk, hogy megtaláljuk a belső erőt ahhoz, hogy jót tegyünk a világban, minden körülmények és feltételek között”.

Az aish.com cikke alapján fordította: Zucker-Kertész Lilla