Tázriá-Mecórá: Lemondás és vízió

Egy nő szülése után, amikor lezárul a tisztulási időszaka, két áldozatot kell bemutatnia: egy olá-t (égőáldozat) és egy hátát-ot (vétekáldozatot). De vajon milyen bűnt követett el a nő? Nem beszélve arról, hogy általában először a hátátot szokás bemutatni és csak utána az olát – itt pedig fordított a sorrend. Miért? Rabbi Nevenzahl teszi fel a kérdést: az olá vajon a tisztulási folyamat része, vagy inkább az Istennel való közeledés kifejeződése?

Lehetséges, hogy a nő a szülés közben tett egy meggondolatlan esküt – például hogy többé nem vállal gyermeket –, amiért vezekelnie kell. De Rabbenu Bachye rámutat: Isten eredeti szándéka szerint a szülés fájdalommentes lett volna. Chava (Éva) bűne miatt azonban a fájdalmas szülés lett az emberiség öröksége. Mivel Chava az emberiség ősanyja, minden nőben ott él az ő vétkének egy darabja, és minden egyes szüléskor ezt a bűnt is jóvá kell tenni. Ahogy a Kli Yakar is írja: a Tóra így fogalmaz: „Megtisztul szennyeződése forrásától” – ez a forrás Chava eredeti vétke.

Chava bűne azonban nem egy cselekedettel, hanem egy gondolattal kezdődött. Ezért ebben az esetben először az olát hozzák, amely az emberi értelemhez és szívhez kapcsolódik, és csak utána a hátátot, ami a tettek helyrehozásáról szól.

Az Oznaim Latorah megjegyzi: a nő mindössze egy gerlét hoz áldozatul, nem pedig egy párat. A gerle élete végéig hűséges társához – ezzel emlékezteti magát a nő is a házastársi hűség és szeretet fontosságára. De miért hoz még olát is? Rabbi Nevenzahl az Abarbanelt idézi, aki szerint az olá ebben az esetben a hálaáldozat egy formája: kifejezi a szülés csodájáért és a gyermek ajándékáért érzett hálát.

Normális esetben a hálaáldozatot közvetlenül az esemény után kellene bemutatni. A nő azonban tisztátalan időszaka miatt csak hetekkel vagy akár hónapokkal később tudja ezt megtenni. Ezért az olá ad lehetőséget arra, hogy mégis kifejezze háláját és közeledjen Istenhez.

A vajúdás fájdalmai közepette sok nő tesz fogadalmakat, hogy magasabb szellemi szinten próbál élni. De ahogy múlik az idő, ezek a fogadalmak többeknél elhalványulnak. Az olá áldozat kifejezi azt a vágyat, hogy mégis meg akarja tartani ezt az emelkedett szellemi állapotot. A Ben Melech szerint a nő, aki szülés után tisztátalanná vált, az áldozatokkal fejezi ki vágyát, hogy újra közel kerüljön Istenhez.

Hogyan lehet ezt a közelséget elérni? Rabbi Chizkiyahu Kahn szerint először világosan kell látni a célt  hogy az ember Istenhez akar közeledni –, és utána lehet megtenni a szükséges lépéseket. Ezért kerül előbb szóba az olá, amely a célt jelképezi, majd a chátát, amely az odavezető utat mutatja meg.

Rabbi Dessler is tanítja: bár a gyakorlati munka azzal kezdődik, hogy felismerjük, miben hibáztunk, még fontosabb, hogy legyen előttünk egy erős kép arról, hová szeretnénk eljutni. A Torat Zion ezt úgy fogalmazza meg: az olá az álmot, a víziót teremti meg.

A Sifsei Chaim kiemeli: sokan azért buknak el a megtérésben (tesuvá), mert nincs világos elképzelésük arról, milyenné akarnak válni. Ha nincs cél, akkor az odavezető lépések is elmaradnak. Viszont ha még nem is érjük el teljesen az álmainkat, minden megtett lépés közelebb visz minket hozzájuk.

Az ima (tefilá) szerepe is kulcsfontosságú. Ha azt szeretném, hogy a gyermekeim naggyá váljanak, először nekem kell vágynom erre. Lehet, hogy nem érik el a tökéletes célt, de sokkal közelebb jutnak hozzá. Ha viszont az elvárásaim eleve alacsonyak, még azokat sem fogják elérni.

Az egyik bűn, amelyet Jom Kippurkor megvallunk, a coraat ayin, vagyis a szűk látókörűség: amikor kicsinek, bűnösnek látjuk önmagunkat. Ha azonban nagyságunk tudatában élünk, sokkal többet érhetünk el.

Hósea próféta a zsidó népet egy "fiatal fiúhoz" hasonlítja – aki mindig fejlődésben van. Ezért írja az Ohel Moshe: "Neveld a fiad az ő útja szerint" – azaz tanítsuk meg a gyermekeinket arra, hogy mindig képesek legyenek fejlődni, megújulni.

A négy növény micvájában a Tóra az etrogot említi elsőként – a tökéletes, minden szempontból harmonikus embert szimbolizálva. A Gemara viszont a lulávval kezdi, jelezve, hogy az odavezető gyakorlati lépéseket kell megtenni először.

Még ha nem is értjük egy micva minden mélységét, akkor is hinnünk kell: az a célja, hogy közelebb vigyen minket az Örökkévalóhoz.

Rabbi Miller szerint ez az egész szfirát háómer időszak lényege: a lépésről lépésre történő szellemi emelkedés. A zsidó nép az egyiptomi kivonuláskor hatalmas szellemi magaslatokra jutott, de ezek az élmények gyorsan halványulni kezdtek. Csak tudatos erőfeszítéssel, Isten szeretetének támogatásával tudtak ismét magas szintre eljutni – a Tóraadáskor, 49 napnyi számolás után.

A szellemi felemelkedés tehát nem automatikus: tudatos vágy, folyamatos számolás, és apró, de kitartó lépések vezetnek hozzá. Minden kis győzelem egy újabb lépés a szentség felé – még ha néha el is botlunk közben, ahogy Rabbi Pincus is írja: a cél legyen mindig a szemünk előtt.

Mrs. Shira Smiles Naaleh.com shiurja alapján fordította: Zucker-Kertész Lilla