A ketuba egy ősi szerződés, amely a férjnek a feleségével szembeni kötelezettségeit határozza meg, és amelyet közvetlenül az esküvői szertartás előtt ír alá két kóser tanú.
A ketubát hagyományosan arámi nyelven írják meg, és egy konkrét szöveget tartalmaz, amely körvonalazza a vőlegény pénzügyi kötelezettségeit a menyasszonnyal szemben, majd a vőlegény jelenlétében két férfi tanú írja alá. Bár a zsidó esküvői szerződések különböző változatai a bibliai időkig nyúlnak vissza, a ketuba szövegét az i.sz. első században kodifikálták, és a Talmud egy egész könyve vagy traktátusa – Ketubot (a ketuba többes száma) – írja le a célját és követelményeit.
Ma Izraelben a ketuba – amelynek neve az arámi és héber „katav” gyökből származik, és azt jelenti, hogy „írni” – a polgári és a vallási jog szerint is kötelező érvényű. Máshol a ketuba csak a vallási jog szerint kötelező, és polgári esküvői dokumentumokat kell hozzá csatolnia a párnak.
Habár a szövege a mai modern ember számára nem tükrözi a nemek közti egyenlőséget, valójában e dokumentumot eredetileg éppen azért tervezték, hogy megvédje a nőket attól, hogy férjük elhagyja őket, vagy akaratuk ellenére válásra kényszerítse őket.
Egyes párok úgy döntenek, hogy saját ketuba-szövegüket állítják össze. Míg néhány modern ketubát arámi nyelven írnak, mások héberül, angolul vagy más nyelven fogalmazzák meg őket. Ha arámi vagy héber szöveget tartalmaz, a ketubát gyakran angol vagy a pár által beszélt nyelvre történő fordítással is kiegészítik. Magyarországon jellemzően a rabbi röviden összefoglalja magyarul a jelenlévők számára a ketuba szövegét.
Akár hagyományos, akár modern, a ketuba gyakran egy gyönyörű judaika, amelyet a pár bekeretez, majd az esküvő után otthonukban kiállít. Egyesek egyedi készítésűek, kézzel írott kalligráfiával és művészeti alkotásokkal, míg másokat előre elkészített formában vásárolnak meg, és a partnerek a nevüket, a dátumot és az esküvő helyszínét is beírhatják.
A My Jewish Learning cikke alapján fordította: Zucker-Kertész Lilla
