Gedő Ilka és a gettó emlékezete

Nyolcvanegy évvel ezelőtt, 1945. január 18-án szabadult fel a budapesti gettó, és a túlélők között volt a fiatal művész, Gedő Ilka (1921-1985) is, aki megrázó erejű rajzaiban dokumentálta a gettó borzalmait. Ahogyan a lengyel zsidóság tragédiáját a varsói gettóban Janusz Korczak naplóban, Itzhak Katzenelson felkavaró költeményében jelenítette meg, úgy Gedő Ilka rajzaiban. Rajzai egyszerre dokumentumok, művészi alkotások, és tanúságtételei az elmondhatatlannak. 

Gedő Ilka gettórajzaiból, 1944 (Forrás: ilkagedo.hu)

Gedő Ilka 11 évesen kezdett rajzolni, Gallé Tibor festőiskolájában, majd más neves mestereknél tanult, többek között a munkaszolgálat közben meggyilkolt szobrász, Örkényi-Strasser István iskolájában is; 1945 után pedig rövid ideig a Képzőművészeti Főiskolán Barcsay Jenő tanítványa volt. A mai napig számos magyarországi és külföldi kiállításon találkozhatunk képeivel, önálló és csoportos kiállításokon egyaránt, többek között a Yad Vashem Art Museumban, a New York-i Zsidó Múzeumban, és 1995-ben a Magyar Zsidó Múzeumban. Munkáit a Magyar Nemzeti Galéria és a Magyar Zsidó Múzeum mellett számos magyarországi és külföldi múzeum őrzi, többek között a British Museum, a New York-i Metropolitan Museum, a bécsi Albertina, az Israel Museum és a Yad Vashem Art Museum. 

Gedő Ilka rajzai (forrás: ilkagedo.hu)

Gedő Ilka 1944 nyarán kényszerült a gettóba, az Erzsébet krt. 26. szám alatt lévő sárga csillagos házba (Bíró 2006), és lázasan dolgozott: rajzain a gettóban élő gyermekek, fiatalok és idősek fájdalmát, kiszolgáltatottságát, a gettó iszonyatát örökítette meg. Férje, Bíró Endre visszaemlékezéséiben felidézi, hogy kétszer került közvetlen veszélybe, és menekült meg a deportálástól (Biró 2006). Az Erzsébet úti épület először a Wesselényi utca 44. szám alatti szükségkórház része volt, majd gyermekmenhely. Gedő Ilka sok rajzán tér vissza az itt élő gyermekek tragédiájához, akiknek elhagyatottsága és fájdalma kétségbeesett kiáltásként tör újra és újra fel a rajzokból. A rajzok mint dokumentumok is egyedülállóak a magyar művészet történetében Szabó Júlia úgy fogalmaz, hogy „történeti jelentőségük valósághűségükben van”. (Szabó 1997, p. 35.). S. Nagy Katalin pedig azt a fájdalmat és csendet emeli ki, amely áttör a dokumentarista ábrázoláson:

A gyerekek riadt, tágra nyílt szeme, szomorúságuk – mellükön a sárga csillag – még a sovány, zilált ruházatú felnőttek kiszolgáltatottságánál is jobban árulkodik a reménytelenségről, jövőtlenségről, a halál közelségéről. […] Gedő Ilka azokat a pillanatokat merevíti ki, mikor elveszítik a kapcsolatukat a körülöttük lévő világgal (S. Nagy 2006, p. 274.)

Gedő Ilka

Gedő Ilka szemtanú volt és krónikás; dokumentarista és művész, aki művészetével tanúskodott a budapesti zsidóság gettóban átélt szenvedéseiről, és akinek rajzain keresztül a történelem arcokká és életekké válik és örök mementóvá az utókor számára a gettó emlékezeteként.

Peremiczky Szilvia írása  

Források, felhasznált irodalom:

Bíró Dávid. 2006. Gedő Ilka élete és művészete, in: https://mek.oszk.hu/07400/07415/html/#3

Szabó Júlia. 1997. Gedő Ilka művészi munkássága, in: György Péter; Pataki Gábor, Szabó Júlia; Mészáros F. István (szerk.). 1997. Gedő Ilka művészete (1921–1985.Új Művészet Alapítvány, Budapest.

S. Nagy Katalin. 2006. Emlékkavicsok /Holocaust a magyar képzőművészetben 1938-1945/ Glória Kiadó, Budapest.

https://www.milev.hu/milevexhibitions/gedo-ilka-aldozatok-es-gyilkosok