02.20. 16:56, kimenete: 02.21. 18:02 
Heinrich Heine (1797-1856) a 19. századi európai líra egyik legfontosabb alakja, aki zsidó származásából fakadó identitásfeszültségeit, kitaszítottság-élményét és ironikus modernségét emelte költészetté. Heine hatása a magyar irodalomban is kimutatható Petőfi, Arany és Ady esetében, különösen a dalformára, az iróniára és a politikai lírára gyakorolt befolyása révén.
Heinrich Heine 1797-ben született egy düsseldorfi zsidó családban. Jogot tanult Bonnban, Göttingenben és Berlinben, abban a szerencsében volt része, hogy hallgatta Hegel előadásait; beutazta Európát, majd 1831-ben – a politikai cenzúra és a németországi antiszemitizmus elől menekülve – Párizsba emigrált.
Egyik korai kötete, a Buch der Lieder tette ismertté: dalai még a romantika formakincsét használják, de már megjelenik műveiben a mai modern értelemben vett irónia, önreflexió és kiábrándultság.
Moritz Daniel Oppenheim 1838-as festménye Heinrich Heinéről.
Heine zsidó identitása ambivalensen, de következetesen jelen van műveiben. Nem vallásos költő volt, inkább kulturális és történeti értelemben kötődött zsidóságához. Ő a modern zsidó értelmiségi prototípusa: egyszerre áll belül és kívül az európai kultúrán – felismerte, hogy egy tőről fakad a zsidó etika és a felvilágosodás szabadságvágya.
A zsidó sors – a diaszpóra, az asszimiláció kényszere, a kirekesztettség – saját élethelyzetének metaforájává vált. Habár kikeresztelkedett, a kereszténnyé válás nem jelentett számára beilleszkedést, így ez a zsidó-keresztény kettősség ironikus, gyakran önmarcangoló hangot adott lírájának. Ez a magyarázata, hogy nála a zsidó sors a modern ember elidegenedettségének szimbóluma lett.
Jelentős zsidó vonatkozású műve a Rabbi von Bacherach című, töredékes regény, amelyben a középkori zsidóüldözések témáját igyekezett feldolgozni. Ugyancsak fontos alkotása a Héber melódiák című ciklusa, amely kései korszakának remekműve, és amelyben a zsidó liturgia és történelem motívumait emeli a legmagasabb költészet szintjére.
Heine különleges munkássága nemcsak a korabeli irodalomkedvelő közönség, de a német hatóságok figyelmét is felkeltette, hiszen politikai publicisztikája és útirajza, a Deutschland. Ein Wintermärchen már nyíltan szembefordult a német nacionalizmussal és a reakcióval. A német cenzúra 1835-ben be is tiltotta műveit Németországban.
Egészségi állapota 1845 után gyorsan romlott, 1848-ban összeesett a Louvre-ban, majd súlyos gerincvelő-betegséget diagnosztizáltak nála. Élete utolsó nyolc évét betegségtől meggyötörve, ágyhoz kötve töltötte, erre az élethelyzetre alkotta meg a Matratzengruft (matrac-sír) kifejezést. Párizsban halt meg 170 évvel ezelőtt, 1856. február 17-én.
.jpg)
P. Shick fotó-mélynyomás (photogravure) eljárással készült alkotása
Ami a magyarországi hatását és fogadtatását illeti: már életében felismerték, hogy a világirodalom egyik legnagyobb alkotója. A 19. század közepén ő volt nálunk a „modernség” mércéje: a könnyed forma, a váratlan csattanók és a politikai radikalizmus költője. Heine hatása a magyar költészetre kimutatható, különösen Petőfi dalformájában, Arany fordítói tevékenységében és Ady nemzetkritikai attitűdjében.
Petőfi Sándor ismerte Heine költészetét, és a heinei dalforma – a látszólag egyszerű, népies hang mögötti tudatos irónia – rokonítható az ő lírájával, sőt a „világszabadság” eszméje mindkettejüknél megjelenik. Arany János nemcsak olvasta, de fordította is Heinét; közös kapcsolódási pont a művészetükben a formai fegyelem, a balladai tömörség és az irónia. De a legnagyobb hatást Ady Endrére tette: Adyt a párizsi orientációja, a nemzetkritikai („ostorozó”) hazafisága, valamint a modern költői szerepfelfogása Heinével rokonítja.
