Mester Tamás, a BZSH elnöke, a Mazsihisz alelnöke

2021. Május 05. / 22:04


Mester Tamás, a BZSH elnöke, a Mazsihisz alelnöke

A Budapesti Zsidó Hitközség (BZSH) elnöke családjának mindig fontos és természetes volt a zsidó hagyományok tisztelete, ápolása, a zsinagógába járás és a vallás gyakorlása. Szülei holokauszttúlélők és méltán büszke rájuk, hiszen tőlük tanulta a vallás, a hit szeretetét és fontosságát, ezt próbálja átadni 17 éves iker fiai számára is.

Édesapja, Mester Ervin a Szeretetkórház zsinagógájának megbecsült elnöke és elkötelezett tagja volt hosszú éveken át. Hozzá hasonlóan Mester Tamás is aktívan kiveszi a részét a zsidó közéletből: a Nagyfuvaros utcai közösség küldötte a Budapesti Zsidó Hitközség (BZSH) és a Mazsihisz közgyűlésében több mint húsz éve. 2015-től a BZSH elöljáróságának tagja, vezető elöljárója, 2016-tól a Mazsihisz vezetőségének tagja. A Budapesti Zsidó Hitközségnek elnöki posztját 2019 óta tölti be. Ezen kívül az „Alapítvány a zsidó jövőért” kuratóriumának elnöke. Az utóbbi évek konfliktusai késztették arra, hogy próbáljon segíteni, egységet, békét teremteni és egy erős az időseket meghallgató és megbecsülő, de a fiatalokat aktivizáló BZSH újjáépítésében vegyen részt.

A BZSH elnöki posztján legfőbb szándéka a hitközség megerősítése, kiterjedt intézményrendszerének fejlesztése a budapesti zsidóság egészének fejlődése érdekében. Mélyen hisz a BZSH erejében és a budapesti zsidóság vallásos elkötelezettségében. Diplomáját üzleti tanulmányok, kereskedelmi igazgatási szakon szerezte, kiegészítve azt belső auditor – minőségirányítási vezető szakvizsgával. 1996 óta saját reklámcéget vezet, valamint egy lap- és könyvkiadó cég marketing igazgatója.

Egykori aktív sportolóként 2011-től a Maccabi VAC vízilabda szakosztályának alapító vezetője és játékosa. Az általa vezetett csapat rendkívüli sikereket ért el az elmúlt évtizedben a honi zsidóság dicsőségére. A Világ- és Európa-, valamint a Pánamerikai játékokon számos arany, ezüst és bronzérmet szereztek, méltán kivívva ezzel a Maccabi VAC egyesület legsikeresebb csapatának járó címet, melyet a 2019-ben Budapesten rendezett Maccabi Európa Játékokon Michael Kevehazi díjjal ismertek el.

mazsihisz icon
Szeretnél értesülni új hírekről? Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy mindig friss híreket kapjon!

Ezek is érdekelhetnek