Szerdócz Ervin főrabbi: A kairói geniza kéziratának rejtélye

2021. Július 22. / 18:37


Szerdócz Ervin főrabbi: A kairói geniza kéziratának rejtélye

Az Országos Rabbiképző – Zsidó Egyetem meghívására pár évvel ezelőtt Shlomo Glick, a Schechter Zsidó Kutatóintézet professzora előadássorozatot tartott a kairói geniza-kéziratokról. Az aktuális hetiszakaszunk (Veethánán, Mózes 5. könyve, 3:23–7:11) kapcsán Szerdócz Ervin újpesti főrabbi ezekből az előadásokból elevenít föl egy szívbemarkoló történetet. 


וָאֶתְחַנַּן, אֶל-יְהוָה, בָּעֵת הַהִוא„
„És esdekeltem az Örökkévalóhoz abban az időben…”
(V.M. 3/23-25.) 

A geniza  (גניזה) egy zsinagógában elkülönített helyiség, ahol sérült kéziratokat tároltak. Az ott megőrzött iratok rendszerint szentírási szövegek, magániratok, szerződések, magánlevelek, vagy bármilyen írások, nyomtatványok voltak, amelyen I-en neve szerepelt. Az ilyen iratokra vonatkozó rabbinikus tilalom miatt ezeket tilos volt eldobni, megsemmisíteni. 

A leghíresebb a kairói geniza. A 882-ben épült, Ben Ezra zsinagógához tartózó kamrában mintegy 240 ezer írást találtak, amelyeket Jakob Saphir fedezett fel 1864-ben és Solomon Schechter tanulmányozott először. A genizában tárolt írások a IX–XIX. század között keletkeztek. Az ott tárolt írott anyag az 1864-es felfedezése óta a világ több mint 70 intézményébe került: Cambridge-be, Jeruzsálembe, New Yorkba is kerültek belőle darabok. Budapesten is vannak kairói geniza iratok az MTA Könyvtárának Kaufmann-gyűjteményében. 

Évekkel ezelőtt – az OR-ZSE meghívására – Shlomo Glick, a Schechter Zsidó Kutatóintézet kutatóprofesszora előadássorozatot tartott a kairói (Fostat) geniza kéziratokról. A Glick professzor által ismertetettek között az egyik különösen megragadta figyelmem. Szeretném előrebocsátani, hogy a következő ismertetés nem tudományos értékű. Hogy ilyen formában – saját szubjektív értelmezésemben – teszem közzé, ennek az az oka, hogy a történet szívbemarkoló! 

A babilóniai gaon döntése a zsidó Tudelaj ben Barzilaj nem zsidó rabszolganőjének és annak két fiának sorsáról

A szóban forgó kézirat a „responzum” (Selot uTesuvot) irodalom kategóriába tartozik: Háj babilóniai gaon (939–1038) egyik döntése egy kényes kérdésben, amelyet a kairói Fostat kerületből kért a helybeli rabbinikus bíróság. (Háj ben Serira a mai Irak területén élt,  998-1038 között a pumbeditai jesiva vezetője volt, híres törvénytudós, teológus, filozófus, nyelvész és költő. Több héber és arab nyelvű döntvény maradt fenn munkásságából.)

A IX. században az akkori Közel-Keleten szétszórt zsidó közösségek világi vezetője (rés galuta) a már említett kairói Fostat negyedben székelt. Az akkori világi vezető Tudelaj ben Barzilaj volt, aki történetünk idején már idős férfi lehetett,  felesége és felnőtt fiai, lányai voltak. 

Egyiptom akkor az iráni Buvajhida kalifátus fennhatósága, felügyelete alá tartozott. A IX. század végén Muhammad bin Tugdzs a térséget függetleníteni akarta és önálló kalifátusnak kiáltotta ki. Ez természetesen nem volt egyszerű. Háború kezdődött a két fél között, melyben az egyiptomi kalifa hadserege legyőzte a babilóniai kalifát, aki elesett a harcban. A kalifa felesége és két lánya az egyiptomi kalifa udvarába került. Az idősebb lányt az egyiptomi kalifa ismeretlen okból Tudelaj ben Barzilajnak, a nagy tekintélyű, idős, világi vezetőnek „ajándékozta” rabszolgaként. 

A Háj gaonhoz intézett tényismertetésben az is szerepelt (vagy szerepelhetett), hogy a Tudelaj ben Barzilajnak udvarába került, ismeretlen nevű hölgy két fiút szült a férfinak. (Abban a korban ez nem okozott semmilyen családi, vagy a vezető megítélését érintő problémát.) Tudeláj ben Barziláj azonban rövidesen meghalt. Felesége ezután a helybeli rabbinikus bíróságnál bejelentette szándékát, hogy el akarja adni az említett rabszolganőt annak két, 5-6 éves fiával együtt. Feltételezhető, hogy azért volt szüksége a bejelentésre, mert a férjének ajándékozott rabszolganő muszlim volt. A fostati Bész Din (Rabbinikus Bíróság) nem akarta, vagy nem merte magára vállalni a döntés ódiumát. Kétségtelen, a nő rabszolgaként került a zsidó háztartásba. 

A kérdés elbírálásában tehát két opció merült fel: az akkori világ rabszolgaságra épülő társadalmi normái, vagy a zsidó vallási etika kapjanak prioritást? Konkrétan a לְעַם נָכְרִי לֹא-יִמְשֹׁל לְמָכְרָהּ, בְּבִגְדוֹ-בָהּ. „ ….de ne legyen hatalma idegennek eladni, miután hűtlenül bánt vele…!” törvény (II.M. 21/8.) 

A mondatban a „miután hűtlenül bánt vele…!” arra vonatkozik, hogy a rabszolgatartó, az akkori rés galuta, a tekintélyes világi vezető nem nyilatkozott arról, hogy milyen státuszban, milyen célból vette magához, s miért tartotta házában a muszlim nőt. 

A kor moralitásához hozzátartozott az is, hogy a rabszolgatartó rendelkezett a rabszolganő testével. A zsidó etika viszont a nemi aktust egy zsidó nővel (főleg akkor, ha a kapcsolatból gyerek született) úgy értékelte, hogy a nő a férfi felesége lett, annak minden jogával és következményeivel. Ez esetben viszont a rabszolganő nem volt zsidó! 

Egy, még ennél is összetettebb probléma a két gyerek helyzete, jövője. A körülményeket figyelme véve a két gyerek az anyjuk jogán muszlim volt. Feltételezhető, hogy ha egy zsidó eladott rabszolgának két mohamedán gyermeket, annak a kor labilis jogi-társadalmi helyzetében rövid vagy hosszú távon súlyos következményei lehettek. 

Az akkor érvényes törvények alapján az asszonyt el lehetett adni gyermekeivel együtt. Ennek viszont elég kevés valószínűsége lehetett. Ki akart volna rabszolganőt venni két kiskorú gyermekkel? Ha viszont a gyerekeket elszakítják az anyjuktól, nagy dilemma, hogy mi történhetett volna a két ifjúval? Eladott vagy elrabolt kiskorú fiukat rendszeresen kasztrálták és a kalifák, törzsi vezetők udvarába, a בית הנשים" „asszonyok házába” kerülhettek, mint a feleségek és ágyasok őrzői. (Eszter könyvében: „bízzák őket Hégájnak, az asszonyok őrzőjének, a király hárem vezetőjének kezére….” II. fej/3.) 

Ebben a minden szempontból komplikált helyzetben a kérdés elbírálását a fostati vallási bíróság az akkori vallási vezetőre, Háj gaonra bízta.  A jesivák vezetőségéhez intézett kérdésekben a döntést a gaon nem egyedül hozta meg, hanem egy páros számú döntvényjoggal rendelkező csoport hozott döntést a gaon szavazatával együtt. 

A válaszlevél (ahogy napjainkban is) tartalmazta a kérvény szövegének rövid ismertetését, a döntést, és annak indoklását a megfelelő szentírási hivatkozással. Ezután a döntés kötelező jogi érvényt kapott. A válasz, ami rövidesen megérkezett, az egyedüli relevancia, amit a történetből ismerünk.

A gaon válasza rövid és kategorikus: Az asszony Tudelaj ben Barzilaj asszonya, a két fiú a fiai. Minden öröklési és vagyonmegosztási kérdésben arányosan részesülnek. Az indoklás egy Tórai szöveg sajátságos értelmezése (II.M. 21/10): אִם-אַחֶרֶת, יִקַּח-לוֹ--שְׁאֵרָהּ כְּסוּתָהּ וְעֹנָתָהּ, לֹא יִגְרָע. „Ha más nőt vesz magának, táplálékát, ruházatát és házassági igazát ne vonja meg tőle.” 

A megőrzött kézirattöredék Háj gaon vagy írnokának kézírása, érdekes, értékes kordokumentum. 

De a történetnek még nincsen vége. Még van folytatás. Ugyanis a kéziraton szerepel egy feljegyzés. Kétségtelen, hogy nem a döntés írójának kézírása.    Valaki  – talán évekkel a történtek után – gyakorlott, szép kézírással a kézirat margójára egy kiegészítést írt! Rövid egyszerű mondat… Írója fontosnak tartotta, hogy az utókor megtudja, mi lett a vége ennek a történetnek! És ez a legszebb a történetben… Olyan emberi, olyan felemelő. 

Ez lett utólag ráírva a kéziratra: „Az asszony örökösi jogon a házban maradt, két fia neves rabbi lett!". 

A Babilóniai Talmud talán legtöbbször idézet mondata: „Aki megment egy életet, egy egész világot ment meg!” (Misna, Szanhedrin 4/5.)

mazsihisz icon
Szeretnél értesülni új hírekről? Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy mindig friss híreket kapjon!

Ezek is érdekelhetnek