Szerdócz Ervin: Egy szomorú, igaz történet a fogadalom súlyáról

Az aktuális hetiszakaszaink (Mátot-Mászé) kapcsán Szerdócz Ervin újpesti főrabbi azt vizsgálja, hogy a zsidó hagyományban miért övezi gyanakvás és rosszalás azt, ha valaki fogadalmat tesz. Mi az oka annak, hogy a fogadalomtevőt egyes tanítások egyenesen vétkezőnek tartják? Majd ennek kapcsán megosztja velünk Mandel Sámuel rabbi igaz történetét. 

  וַיְדַבֵּר מֹשֶׁה אֶל-רָאשֵׁי הַמַּטּוֹת, לִבְנֵי יִשְׂרָאֵל לֵאמֹר:  זֶה הַדָּבָר, אֲשֶׁר צִוָּה יְהוָה. אִישׁ כִּי-יִדֹּר נֶדֶר לַיהוָה, אוֹ-הִשָּׁבַע שְׁבֻעָה לֶאְסֹר אִסָּר עַל-נַפְשׁוֹ--לֹא יַחֵל, דְּבָרוֹ:  כְּכָל-הַיֹּצֵא מִפִּיו, יַעֲשֶׂה. „És szólt Mózes Izrael fiai törzseinek fejeihez mondván: Ezt parancsolta az Örökkévaló: Ha valaki fogadalmat tesz az Örökkévalónak, vagy esküt esküszik, hogy kötelességet vesz lelkére, meg ne szegje szavát, aszerint cselekedjen, amint kijött a szájából” ( IV.M. 30. 2/3).  

A fogadalomról mestereinknek ambivalens véleménye van. Nem lelkesedtek a fogadalmakért, mert tudták, hogy az emberek elfelejtkezhetnek fogadalmaik teljesítéséről, különösen akkor, ha életkörülményeik kedvezően alakulnak. נִדְרוּ וְשַׁלְּמוּ, לַיהוָה אֱלֹהֵיכֶם: „Tegyetek fogadást és fizessétek meg az Örökkévalónak" (76. Zsolt.12). Ebből a zsoltáridézetből azt olvassák ki mestereink, hogy a fogadalom következményét az Ö-valónak meg kell fizetni, értsd: az Ö-való számolja fel azt is, ha teljesül, és annál inkább számolja fel azt, ha nem. 

Ráv Smuel és Ráv Dimi egyaránt rosszallását fejezte ki, az előbbi szerint „aki fogadalmat tesz, és megtartja, az is gonosz", míg az utóbbi azt mondja: „mindenki, aki fogadalmat tesz, annak ellenére, hogy teljesíti, vétkes". Hiszen a fogadalom egyben eskü is! Ki nem mondva a fogadalom – a szövegétől függetlenül – az Ö-való nevére hivatkozva hangzik el.

Ézsau az atyja iránti tiszteletből elhalasztja tervét, hogy megöli testvérét Jákobot az apja halála utáni időre.  יִקְרְבוּ יְמֵי אֵבֶל אָבִי, וְאַהַרְגָה, אֶת-יַעֲקֹב אָחִי:  „Közelednek a gyásznapok atyám miatt, és akkor majd megölöm testvéremet ,Jákobot” (I.M. 27/14.). Jákob viszont komolyan veszi a tudomására jutott fogadalmat és elmenekül, majd ő is sajátságos fogadalmat tesz:  וַיִּדַּר יַעֲקֹב, נֶדֶר לֵאמֹר:  אִם-יִהְיֶה אֱלֹהִים עִמָּדִי, וּשְׁמָרַנִי בַּדֶּרֶךְ הַזֶּה אֲשֶׁר אָנֹכִי הוֹלֵךְ, וְנָתַן-לִי לֶחֶם לֶאֱכֹל, וּבֶגֶד לִלְבֹּשׁ.  וְשַׁבְתִּי בְשָׁלוֹם, אֶל-בֵּית אָבִי; וְהָיָה יְהוָה לִי, לֵאלֹהִים : „Ha velem lesz I-ten és vigyázz reám az úton, amelyen járok és ad nekem kenyeret enni és ruhát felölteni úgy, hogy békében térek vissza atyám házába, akkor az Ö-való lesz az én I-tenem” (I.M.28/20.). 

Rav Smuel bar Jichák a fogadalom következményeinek alternatíváiról tudósít: „Ha valaki fogadalmat tesz és teljesíti, jutalmat kap a fogadalomért  és azért is, hogy teljesítette. Aki fogadalmat tesz és nem teljesíti, a halált vonja magára (uo.Vajikra Rabba 37/1.).

A kiejtett szó súlyára, a fogadalom következményének példájára egy szomorú, igaz történet következik, amely két forrásból ismert: kis és lényegtelen eltéréssel egyrészt Máté György úrtól,  az Újpest-Rákospalota Templomkörzet elnökétől hallottam, majd Popper Péter professzortól, egykori tanáromtól (ז''ל). A történet közös nagyapjukról, Mandel Sámuel rabbiról szól (ז''ל).

Előzményként annyit kell tudni, hogy Mandel Sámuel rabbi a budapesti Aréna úti zsinagógában tevékenykedett 1921-1943 között két évtizeden keresztül. Orvosként végzett  fiát, Sándort munkaszolgálatra vitték Voronyezsbe, és Mandel Sámuel rabbi tudomására jutott, hogy a munkaszolgálatosokat kihajtják az aknamezőre. A fia volt minden reménysége, aki nem lett ugyan rabbi, ahogy szerette volna, de orvos fiában látta álmainak megvalósítóját: ha ő nem tudott imáival gyógyítani, majd Sándor fia gyógyít a tudományával.

A rabbi bezárkózott a zsinagógába, kinyitotta a frigyszekrényt. Kezébe vette Jehezkiél próféta könyvét, kinyitotta a 18. fejezetnél, és ezt mondta: 

– Világ Ura! Mennyei Atyám! Te adtad a próféta szájába a következő mondatokat: A vétkező lélek, az hal meg, a fiú nem viseli atyja bűnét és az atya nem viseli fia bűnét, az igazak igazsága rajta magán lészen és a gonosznak gonoszsága rajta magán lészen! Te Igaz Király! Te tudod, hogy Sándor fiamnak nem voltak vétkei, hogy ilyen csapás érje. Egész életében tanult, hogy gyógyíthasson. Mennyei Atyám! Nézz le fiamra… Ideje se volt vétkezni. Gyenge fizikuma van. Nem élné túl Voronyezst, csak ha csodát teszel vele.  

A rabbi elérzékenyülten szünetet tartott beszédében. Várt, mintha erőt, bátorságot venne magán. Majd folytatta:

– Ha mégsem tennél csodát vele… Hiszen ki vagyok én, hogy csodát kérhessek Tőled? Hogyan kérhessem, hogy megtedd értem? Írva van: „megbünteted az atyák vétkét gyermekeiben”. Kérlek, Ö-való, ha van bűnöm, amely sokszoros büntetést érdemel, mérd rám teljes haragodat, de kíméld meg, kíméld gyermekemet. Kész vagyok meghalni, hogy ő élhessen!

Csendben hazament és azon tépelődött, hogy Sándornak, szeretett orvos-fiának miért kellett ilyen egyenesnek lennie? 

– Miért nem szimulált ő is, mint orvos kollégája, aki végül is Budapesten maradhatott? Az Írásban található: „Mindig pereltem az Úrral a 36 igaz ember (לב  – lámedvov)  miatt. Izrael a Te választott néped, Izrael, népek „Lámed-vovja”, amely egyedül viseli el a 36-ok szenvedését.

(Tudni kell, hogy a kabbala szerint minden nemzedékben él a világon 36 igaz ember, aki miatt I-ten megbocsájtja a világ összes bűnét.) A rabbi azon is tépelődött, hogy miért nem menekítette családját külföldre, majd erre jutott: 

– Én meg Misike (a rabbi másik fia, Máté Miklós, később a Bethlen téri zsinagóga főrabbija) nem hagyhattuk el híveinket, nekünk a híveinkkel kell maradnunk. Hogyan érthetném meg I-en akaratát? Egyáltalán megérthető-e I-en akarata? Úgy élünk, mint eleink Egyiptomban. Te Ö-való! Te, reményünk forrása! Alázattal kérdem, hogy miért nem adsz nekünk új Mózest, aki akaratoddal csodát művelne? Igen! Nehéz alázatosnak lenni...

Most hadd tegyek egy kis kitérőt: abban az időben szokás volt, hogy ha valaki nagyon súlyos beteg lett, a templomszolga, a samesz végigjárta a híveket és kérte a híveket, ajánljanak fel „napokat”. Összegyűjtöttek „időt”, amit aztán a rabbi felajánlott a templomban. Azt mondta: „Uram, lehet, hogy elfogyott az idő, amit Te a testvérünknek szántál. De mi szeretjük őt és hajlandók vagyunk kevesebbet élni, hogy ő még élhessen”. Ha a beteg meghalt, a „napokat” visszaadták. A samesz végigjárta a híveket következőkkel: „Az Úr nem fogadta el a felajánlásod, visszakapod a felajánlott idődet”. Ha a beteg meggyógyult, a samesz név szerint értesítette a felajánlót: „Az Úr elfogadta felajánlásodat, így felajánlásod szerint kevesebbet fogsz élni”.

Visszatérve a történethez, az történt, hogy rabbi Mandel Sámuel eltűnt két napra. A család aggódott érte, s mint kiderült, megint bezárkózott a zsinagógába. Amikor előjött, nagyon nyugodt volt, a siker arcára volt írva. Bevallotta:  

– Én felajánlottam az Úrnak az összes hátralevő életidőmet Sanyiért. Hadd éljen Ő! Úgy érzem, az Úr elfogadta és most nagyon megnyugodtam. 

Mindenki tudomásul vette, de senki sem gondolta végig, hogy mit jelent ez. Majd rövidesen mindenki előtt világos lett: ha Mandel Sámuel rabbi egész életidejét felajánlotta, akkor ő már nem élhet tovább!  Az emberek suttogtak és feszülten vártak. 

Majd történt, hogy a rabbi hirtelenül és teljesen váratlanul, minden előzmény és előjel nélkül megbetegedett, majd rövidesen békésen meghalt a Városmajor utcai János Szanatóriumban akut leukémia következtében 1943. október 4-én. Mandel Sámuel 68 éves volt.

A rabbi nagyon derűsen viselte a gyors csapást! Bizonyítékát látta végzetes betegségében annak, hogy I-ten elfogadta felajánlását. Halála előtt azt mondta a halálos ágya mellett imádkozó híveinek: 

– Két alak áll mellettem, két angyal, két küldött! Az egyik nyugtat, a másik fenyeget. 

Mint később kiderült: apja halálát követően Mandel Sándor, a rabbi fia is meghalt, flekktífusz vitte el Voronyezsben, de ezt Mandel Sámuel rabbi már nem tudhatta. 

Vagy lehet, hogy mégis tudta? 

Lehet, hogy Mandel Sámuel főrabbi ezt is tudta? Tudta! Biztosan tudhatta, úgy halt meg, hogy ő megpróbálta, ő megtett mindent, ami megtehetett, és fogadalmával két misztikus alak állt melléje: az egyik nyugtatta, a másik fenyegette. Igen: aki fogadalmat tesz, a halált vonja magára.