– Az ember ne legyen „csőlátású”! „Minden embert jó oldaláról ítélj meg” (Ávot 1/6) – tanítja írásában Szerdócz Ervin rabbi a Kórách hetiszakasz kapcsán.
Nagyon sokan tépelődnek azon, hogy miért nem ők kerültek pozícióba, miért mások. Sokan sokkal többet tesznek azért, hogy olyannak lássák őket, amilyennek látszani szeretnének mások szemében, mint azért, hogy munkával, kitartással, türelemmel érjenek el eredményt. Persze, vannak elérhetetlen dolgok az ember életében, mikor hiányzik a szerencse vagy nem adódik megfelel alkalom a megvalósulásra – ez viszont Isten kezében van.
Kórách története rendhagyó. Nem bírta elviselni, hogy Mózes a vezető. Magának vindikálta a vezetői rangot. Aláásta Mózes tekintélyét. Azt híresztelte, hogy az általa hirdetett törvények nem logikusak, nem Istentől erednek, csupán Mózes képzeletének szüleményei. Áron főpapi kinevezését öncélúnak nyilvánította. „Kancsalul festett” önképe csapdába ejtette. Puccsot szervezett Mózes ellen, aki szerényebb volt mindenkinél – de láthatjuk az ő példájából, hogy a túlzott szerénység olykor hiba: sebezhetővé teszi az embert. Kóráchot viszont szerénytelensége és személyes ambíciója elvakította. Nem volt tisztában azzal, hogy a rátermettség, tapasztalat, tudás önmagában kevés, kell értelem és érzelem is ahhoz, hogy a Tóra által képviselt isteni akaratot elfogadtassa népével.
Simon ben Jichák, más néven Rási (Troyes 1040-1105) szerint Kóráchot a látása tévesztette meg. Hibás látása miatt lázadt Mózes ellen. Abból kiindulva, hogy az előbbi Tóra-szakaszban az ember két szeméréről szól a szöveg: „el ne keressetek utat saját szívetek és saját szemetek után” (IV.M.15:39) A nagy kodifikátor Kóráchnak csak az egyik szemére utal.
Az értelmes ember élete kihívásait, problémáit, azok megoldásait több szempontból, „két szemmel” figyeli. Rási azért említ csak egy szemet, mert Kórách egy szemmel „látott”. Hatalomvágya és „csőlátása” vezette félre, ez okozta vesztét. Az ember ne legyen „csőlátású”! Legyen körültekintő, „két szemmel” jobb és bal szemszögből lássa a világot, lássa benne a történéseket. Jehosuá ben Práchjá tanította: „minden embert jó oldaláról ítélj meg”.
(Ávot 1/6) „Minden embert.” Ezt úgy is lehet értelmezni, hogy „az egész embert”. Ha embertársunkról mondunk véleményt, „vizsgáljuk” meg az egész embert. Több szempontból mérlegeljünk. Legyünk tekintettel erősségére, de ugyanakkor lássuk gyengeségét is. Ne hagyjuk figyelmen kívül az életét befolyásoló körülményeket. Ha megtesszük, más szemmel fogjuk látni, és kedvezőbben fogjuk megítélni őt.
Kórách hatalomra vágyott és csúnyán elbukott. A hatalommal kapcsolatos összetett viszonyról, a hatalmomra vágyásról, a hatalom birtoklásának különös kérdéséről a fenti idézett Rabbi Jehosua ben Peráhjá mondta (Menáhot 109b):
„– Amikor még fiatal voltam, ha bárki felkért volna, hogy töltsek be fontos pozíciót, megkötözve vetettem volna oroszlánok elé. De most, amikor már hatalmon vagyok, bárki megpróbálna eltávolítani onnan, megkötözném és forró vizet öntenék rá.
Tanítványa ekkor megkérdezte:
– Nem bántja lelkedet, nem lázong ellene emberi büszkeséged, ha arra gondolsz, hogy a halálban mennyire egyformák vagyunk az állatokkal? A világot tanító bölcs és a szemétdombon kúszó féreg egyformán elhullanak, élettelenül terülhetnek el egy pillanat alatt!
– Nem helyes az ítéleted fiam! – válaszolt a mester. – Éppen a halál az, ami megkülönböztet bennünket az állatoktól. A halál az, amiben feltűnik az igaz emberi, a magasabb, a nemesebb, a gyöngédebb…, ami megszépíti és megkülönbözteti a mi elmúlásunkat minden más teremtményétől!
A tanítvány tovább faggatta Mesterét:
– Mi az hát, Mester, ami nálunk szép a halálban? Ami nemes és gyengéd és megkülönböztet bennünket az elmúlásban?
– A „SÍR” – válaszolt a Mester! – Olvastál a lázadó Kóráchról és a lázadó gyülekezetről: ...leszálltak elevenen a sírba és befödte őket a föld és elvesztek a gyülekezet köréből (IV.M. 16/33)".
„Egy beduin szólította Rabba bar Ḥanát: Gyere, mutatom a helyet, ahol a föld elnyelte Kórách gyülekezetét bűneik miatt. Két hasadékot mutatott, melyek füstöt bocsátottak ki. Fogott egy gyapjúszálat, vízbe mártotta, egy lándzsa fejére szúrta, és beletette a füstbe. Amikor kivette, meg volt perzselődve. Azt mondta nekem: Figyelj arra, amit hallasz; és hallottam, hogy azt mondják: Mózes és az ő Tórája igaz!” (Bava Batra 74a:5)
