„És most engedjük el
fantáziánkat s képzeljük el, hogy ezen órán azoknak a lelkei gyülekeznek lenn,
akik valaha ide jártak imádkozni. Hogy honnan tudom,
hogy most ott vannak? Mert beszélünk róluk!” – Az alábbiakban Kardos Péter
főrabbi beszédét közöljük, amely a Magyar Zsidó Kulturális Egyesület (Mazsike)
által szervezett hanukai megemlékezésen az egykori budavári zsinagóga
emléktáblájánál 2025. január 2-án hangzott
el.
Kedves Barátaim!
Van, akinek ezen óra
hanukabúcsúztatás, van, akinek ünnepköszöntő… Kérdezhetnétek, mért itt, ezen a
helyen tartjuk a szertartást. Alighanem akik itt vannak, tudják: 1684 óta egy
zsinagóga van alattunk, fölötte adózunk emlékének. A zsidó sírköveken két betű
is található. Rövidítés: paj nitmon – itt van elrejtve. Ez megfelel a magyar
„itt nyugszik”-nak. Ez a két betű hiányzik az emléktábláról.
És most engedjük el
fantáziánkat s képzeljük el, hogy ezen órán azoknak a lelkei gyülekeznek lenn, akik
valaha ide jártak imádkozni.
Hogy honnan tudom,
hogy most ott vannak? Mert beszélünk róluk!
A remény is jelen van lelkünkben.
Hogy egyszer talán majd kiássák.
Hogy egyszer talán majd újjáépítik.
Hogy egyszer talán majd felavatják.
Hogy egyszer majd
felvésik falára a prófétai mondatot:
KI VÉSZI BÉSZ TÖFILO JIKORÉ LÖCHO HOÁMIM –
ez az imák háza valamennyi nép számára.
Kérdezhetnétek, miért
most tartjuk ezt a szertartást, hanuka kimenetele előtt néhány órával.
Mert marasztaljuk az
ünnepet, ahogy a sábesszal a Meá Seárimban teszik…
Néhány évtizeddel
ezelőtt eljutottam álmaim városába, Jeruzsálembe. Távoli rokonaim meghívtak,
hogy töltsem velük a szombatot. Amikor megadták címüket: Meá Seárim, Báté
Hungarim – Magyar Házak –, sejtettem, hogy életem leghosszabb ünnepének leszek
résztvevője.
Péntek délután
érkeztem – középkori látvány és hangulat fogadott. Alighogy kicsomagoltam,
megszólalt a sziréna. Túlélőként csomagomhoz kaptam, hogy az óvóhelyre menjek.
Megfogták a karomat: ülj vissza nyugodtan, bejött a sábesz.
És ezt így hirdetik
ki? Kinek szól a sziréna?
A környék autósainak,
nehogy behajtsanak ide, mert fiaink kővel megdobálják őket…
A szabad
vallásgyakorlás ilyen markáns megnyilvánulásának azóta sem voltam tanúja. Este,
amikor kiment a sábesz, elköszöntem vendéglátóimtól, ők azonban: még ne menj,
ültettek vissza a helyemre, és elővették a sábeszi gyertyákat, meggyújtották,
és áhítattal néztek a lángokba.
Látták, hogy nem értem
a dolgot, ezért megmagyarázták: csak nem gondolod, hogy legszentebb ünnepünket
csak úgy elengedjük? Marasztaljuk!
Ahogy mi most a
hanukát.
Kedves Barátaim!
Rövidesen kialszanak a gyertyák. De a fény ünnepe után
már hosszabbodnak a nappalok. Egyre több a természetes fény.
Végezetül hadd idézzek
néhány sort vigasztalásul egy múlt századi dalból.
„Minden elmúlik egyszer,
Minden végéhez ér,
Minden december
Új májust ígér.”
Köszönöm, hogy
meghallgattak.