Kácsor Zsolt: Doktor Moll és a halott ember

Doktor Moll irodalmi estre ment, hogy újra találkozzon híres tárcaíró barátjával, akivel 1994-ben ismerkedett meg személyesen, éppen huszonöt évvel ezelőtt, egy szerkesztőségi mulatságon,

ahol ámulva nézte ennek a bizonyos tárcaírónak a gyönyörű férfiarcát, hiszen doktor Moll még csak 22 éves volt, és még szeretett ámulva nézni, márpedig  a híres tárcaírón volt mit, akkor volt 37 éves, éppen az ereje, haja és szakálla teljében, fekete haja a vállára hullott, a szakálla nyíratlanul és dúsan bozontosult, a zöld szeme pedig messzire ragyogott barnás arcából,  amitől úgy nézett ki,

mint egy fiatal zsidó próféta,

akire jelentős öregség vár, egész éjszaka beszélgettek és ittak, aztán továbbra is kapcsolatban maradtak, és doktor Moll továbbra is ámulva olvasta a híres tárcaíró tárcáit, mert azok egy régen letűnt, zongoraszavú, levendulaillatú, polgári világról írott tudósítások voltak a 20. századból, és e tudósítások hősei zsidók, szlovákok, svábok és románok voltak, egyszóval magyarok, akik ugyanannyira voltak zsidók is, és szlovákok is, és svábok is, és románok is, egyszóval emberek, mármint nagybetűvel, doktor Moll ugyanis a legjobban azt szerette tárcaíró barátjában, hogy az ember szót ő mindig

nagy E betűvel értette,

még akkor is, ha kicsivel írta, hiszen a híres tárcaíró jól ismerte az embereket, és tudta róluk, hogy csak kétféle az ember, ilyen vagy olyan, de csakis kétféle, szóval doktor Moll elment hát ezen a héten a híres tárcaíró irodalmi estjére, hogy végre találkozzék vele, hiszen nem látta 2013 óta, aminek az volt az oka, hogy a híres tárcaíró abban az évben meghalt, fogta magát, és egyszerűen meghalt, doktor Moll el sem akarta hinni azt, ami történt, egy ilyen ember, pontosabban Ember, mint ez a tárcaíró, nem halhat meg csak úgy, nem állhat le a szíve, mint minden más halottnak, és nem csukódhat be örökre a szája, mint mindenki másnak, aki már nem él, és doktor Moll gyanúja beigazolódott, mert amikor kiállt a színpadra

Gyabronka József,

és elkezdte felolvasni a halott ember tárcáit, akkor egyszerre csak megjelent a teremben az a szép, prófétai férfiarc,a rég nem látott barát személyesen, és hallani lehetett a hangját, és hallani lehetett a szíve dobbanását, amitől doktor Mollt elfogta valami furcsa, tünékeny öröm, és arra gondolt, hogy a barátja tehát nincsen egyedül abban a világban, ahová a többiek nélkül eltávozott, és tán még rozé kisfröccs is kerül neki ott, egy körben természetesen kettő. 

(Bächer Iván emlékére)