Jonathan Sacks rabbi a názir képletes „bűnösségéről”

A Jonathan Sacks rabbi gondolatait közreadó sorozatunk mai idézetének aktualitása a Nászó hetiszakasz, amely a názirok fogadalmát taglalja. Klasszikus értelemben vett nazirok (נְזִירִים) azóta nincsenek, amióta a jeruzsálemi Szentély elpusztult i. sz. 70-ben. A nazirfogadalom végét egy különleges áldozatbemutatás zárta le a Szentélyben, s mivel az áldozatok bemutatása ott ma nem lehetséges, a nazirfogadalom előírásszerű megtartása lehetetlen.

„A názír úgy dönt, hogy egy időre a szélsőséges önmegtartóztatást választja. Ő egyfajta szent, egy chászid. A személyes tökéletesség útját járja. Ez nemes, tiszteletre méltó és magasztos eszmény. De a bölcs útja nem ez – márpedig ha valaki a társadalmat akarja tökéletesíteni, akkor bölcsekre van szüksége. A bölcs azért nem szélsőséges, mert felismeri: másokról is szó van, nemcsak saját magáról. Ott vannak a saját családtagjai, a közösség tagjai, a munkatársai, a hazája, amelyet meg kell védeni, és a nemzete, amelyet építeni kell. A bölcs tudja, hogy veszélyes, sőt erkölcsileg önámító dolog volna mindezeket a kötelezettségeket félretenni egy magányos erény követése érdekében. Hiszen Isten arra hív bennünket, hogy ebben a világban éljünk, ne pedig meneküljünk el előle. Ezért van az, hogy míg személyes nézőpontból a názír szentnek számít, társadalmi szempontból – képletesen szólva – »bűnös«, akinek engesztelő áldozatot kell bemutatnia.”

A sorozat további részeit elolvashatják, ha az alábbi képre vagy a lenti címkék között Jonathan Sacks rabbi nevére kattintanak.