Hogyan legyünk halandók? – Jó szombatot!

Kedves olvasóink, hittestvéreink! A szombat szent ünnepe ma kora este 15 óra 48 perckor köszönt be, a királynő holnap este 16 óra 55 perckor távozik körünkből. Ez idő alatt honlapunk, valamint Facebook- és Instagram oldalunk nem frissül. A Tórából ezen a héten a Toldot (Mózes 1. 25:19-28:9.) hetiszakaszt olvassuk. Békés szombatot minden kedves hittestvérünknek!

A Toldot azt jelenti, nemzedékek, és valóban egy nemzedékváltás áll ismét a pátriárkák, az ősanyák és ősapák családi drámájának középpontjában. Az a kérdés, melyik ikerfiú kapja meg az atyai áldást Rebeka és Izsák gyerekei közül, amely Ábrahám, az ábrahámi egyistenhit örökösévé jelöli ki, hogy benne nyerjen majd áldást a föld minden családja. Jákob vagy Ézsau.

Izsák ugyanis lassan készül a halálra, közeleg a döntés pillanata. Amikor Jákob magához hívja Ézsaut, hogy majd megáldja, azzal kezdi, hogy megöregedtem, és nem tudom, melyik lesz halálom napja. A régi kommentátorok szerint alighanem Ábrahám korába ért, abba a korba, amikor Ábrahám, az apukája meghalt, innen tudja, hogy eljött a nemzedékváltás ideje. Nem tudni, mikor, de mostanában. Izsák elmenni és elengedni tanul öregen és vakon.

Ézsaut választja, akiről azt mondja a szöveg, hogy a mezők embere, vadász, míg Jákob inkább amolyan sátorlakó. Ézsau a természetben van otthon, Jákob inkább otthon szeret lenni, valljuk be, az anyukája szoknyája mellett, Ézsaué az egész külvilág, Jákob inkább befelé figyel. Álmodozó, bölcsész, így állítja be Thomas Mann is a József és testvéreiben.

Ézsau a mezők embere, Jákob sátorlakó, ahogy Káin is a mezőkön dolgozva élt, mert földműves volt és nyájait követő, sátrát állandóan máshol felverő sátorlakó volt Ábel és Isten, akárcsak itt, ott is a sátorlakó testvért választotta, Ábel áldozatát fogadta el (a Biblia szereti a pásztorokat, pásztorfiú volt, Dávid király is, a legkisebb pásztorfiú a családban). A testvérek története baljós pontossággal ismétlődik, legalábbis egy pontig, mert ugyan eszébe jut Ézsaunak, hogy megtorlásul megöli Jákobot, de már nem azokat az időket éljük, az első nemzedékváltás óta, Káin és Ábel óta már sokat haladt célja felé a történet: Ézsau nem Káin, a gyilkosság már nem jöhet szóba, meg kell tanulniuk együtt élni, megosztani a földet.

És ez az, amit Rebeka nem könnyít meg nekik. Rebeka jó asszony, aki gyöngéden szereti kis anyámasszony-katonáját, a mi ősatyánkat, Jákobot. Gyengéden, károsan és igazságtalanul. Az áldást úgy szerzi meg Jákob számára, hogy becsapják ketten, Rebeka ötletéből kiindulva a vak és öreg Izsákot, rondán kijátsszák Ézsaut és újra felhevítik a nemzedékek közötti fájdalmas gyűlölséget, gyilkos indulatokig fokozzák a testvérviszályt újra. Rebeka tudja, hogy mit tett és bölcsen megkéri Jákobot, meneküljön el hazulról. A sátorlakó kimegy a világba és jóváteszi bűnét, még sokat hallunk róla. „Miért veszítenélek el mindkettőtöket ugyanazon a napon?”- kérdezi Jákobtól búcsúzva. Feltámad benne végre az őszinte aggodalom mindkét fiáért. Ezután és csak ezután kevéssel nevezi őt a Tóra Jákob és Ézsau anyjának, mert csak most vált valóban mindkettőjük édesanyjává. Most, amikor már késő volt számára, amikor az ő nemzedékének története lezárult. Nem akarta elengedni Jákobot, de kénytelenné vált örökre elengedni.

Hogyan legyünk halandók, hogyan tanuljuk meg elengedni a gyerekeinket, hogyan osztozzunk meg testvéreinkkel a földön – ezek az első könyv legfontosabb kérdései.

Ádám és Éva nem ehetnének, mégis esznek a megismerés fájáról, és észreveszik, hogy mindketten meztelenek, ezt veszik először észre és a legelső dolog, amit megismernek a kiűzetés után, az lesz, hogy megismerik egymást és megszületik Káin és Ábel. Elvész a halhatatlanság, és helyette megindul a nemzedékek lánca. Ádám és Éva alighanem örökké és gyermektelenül éltek volna. Halandók lettek, mint mi, a leszármazóik, és öröklétük bennünk, gyermekeikben van, akik máshogy folytatják majd az ő életüket. Azóta tanulunk halandónak lenni, átadni az életet az utánunk következőknek és véges, időbe vetett, korlátok között élő emberi lényként tanulunk együttműködni a végtelen, időtlen Örökkévalóval, fenséges szövetségesünkkel. És amikor már tényleg megtanultuk, akkor jön majd vissza Illés próféta, a Messiás előhírnöke, hogy az atyák - és anyák - szívét a fiakhoz - és leányokhoz –, a fiak – és leányok – szívét pedig az atyákhoz – és anyákhoz – fordítsa.

Jöjjön el minél előbb, még a mi napjainkban

Békés szombatot kívánunk!

Vári György írása