„És szólt az Örökkévaló Mózeshez Szináj pusztájában…”

„És szólt az Örökkévaló Mózeshez Szináj pusztájában…” (Mózes 4. 1.1.) – Szerdócz Ervin újpesti rabbi jelen írásában a zsidó nép létének és tudatának meghatározó eseményéről, a Tóra átvételének csodálatos élményéről számol be aktuális hetiszakaszunk a Bámidbár kapcsán.

„A harmadik hónapban Izrael fiai kivonulása után Egyiptom országából, ezen a napon elérkeztekSzináj sivatagába.” (Mózes 2. 19.1.) Letáboroztak a Szináj-hegy lábánál. Rási (1040-1105 Troyes kommentátor), Midrást idézve mondta: „egy emberként, egy szívvel” sorakoztak fel Izrael fiai a nagy eseményre, a Tóra átvételére. Rabbi Jákob ben Ásher (1269-1343 Toledo) szerint Izrael fiai az egyiptomi megváltást érdemeik alapján kapták. Vájikrá Rábbá négy okot említ: 

„nem változtatták meg nevüket, nyelvüket, nem beszéltek rosszat egymásról, nem követtek el erkölcstelenségeket”.  

A kivonulás alatt a nép egységes volt, békességben éltek. 

A kivonulás és Tóra átadásának negyven kilenc napja alatt azonban megváltozott a helyzet. Zúgolódtak Isten ellen és visszakívánkoztak Egyiptomba. Bölcseink szerint a Tóra „igáját” sem örömmel vették magukra, csak Isten ösztökélésére voltak hajlandók átvenni. Isten már nem a nép, hanem őseik, a három Ősapa Ábrahám, Izsák és Jákob, érdemeire való tekintettel adományozta a zsidóknak a Tórát. Hagyomány szerint a Teremtő népe felé emelte a Szináj hegyet, azzal fenyegetve őket, hogy rájuk borítja a hegyet, abban az esetben, ha megtagadják elfogadását

„Amikor Izrael eljutott a pusztába, démonok ezrei repültek elő az alvilágból. Szárnyas ördögök, vigyorgó lilithek, kétszarvú sed-ek, ártó démonok és mazikinek vészes sokasága. Odatolongtak a zsidó néphez, suttogva és sivítva kerengték körül a férfiakat és lihegték a nők fülébe: Megálljatok! Megálljatok! Tudjátok mi vár rátok? Tudjátok-e hova mentek? Még van idő, gondoljátok meg! Ne fogadjátok el a Tórát! Le ne kössétek magatokat Istennek! Mi látunk, látunk: látunk üldözést és szétszórattatást, látunk korbácsot és tüskét, látunk máglyákat minden útfélén és rajta égnek a ti gyermekeitek. Látunk véres férfiakat: a ti fiaitok! Haldokló, tépett nőket: a ti lányaitok! És látunk bujdosni, szenvedni és hányódni ezreket az országutakon: a ti ivadékaitok mind. És mind azért szenved, azért tűr, azért bujdosik, mert ti elfogadtátok a Tórát és Istent. Még van idő! Gondoljátok meg! Ne tegyétek, férfiak! Ne engedjétek asszonyok! Hasadt a hajnal és ott állottak Izrael fiai a hegy alatt a pusztában. Így szólt az Úr: Tiszteljétek Tórámat, mert Uratokat képviseli; ha megbecsülitek, úgy Engem becsültök, aki pedig megveti, az Engem vet meg! Egymásra néztek és kitört ajkukon a kiáltás:

Elfogadjuk! Megtesszük! Elvállaljuk! Megtartjuk! 

Még nem is hallottuk a szót és mégis ragaszkodunk hozzá! Még nem is értjük az igét és mégis magunkhoz csatoljuk! Mert akarjuk a Tórát! Akarjuk Istent! Távozz kísértő! Mi vállaljuk a szenvedést! Ha kell meghalunk, ha kell égünk és pusztulunk, mi és gyermekeink, de visszük magunkkal Isten jelét és Isten szavát! Isten népe akarunk lenni. Óh! Tóra, szállj alá, égő betűkkel, jőj szívünkre, az ajkunkra, maradj velünk az életen át, a halálon át örökké! És akkor világosság lett és felhangzott az angyalok karra, megszólalt az égi hang:

„Az Örökkévaló tana tökéletes, üdíti a lelket, az Örökkévaló bizonyossága hűséges, bölccsé teszi a balgát. Az Örökkévaló rendeletei egyenesek, megörvendeztetik a szemeket.” (19. Zsoltár)