Emlékezzünk a Dohány utcai zsinagóga első rabbijára, Meisel Farkas Alajosra

Ma, Kiszlév 4-én van a halálozási évfordulója Meisel Alois Wolfnak (1815-1867), akit halálakor már magyarosan, Meisel Farkas Alajosként siratott el a pesti zsidóság. Ő volt a Dohány utcai zsinagóga első rabbija, olyannyira első, hogy még a zsinagóga felavatását is elhalasztották közel fél évvel, amíg 1859-ben meg nem érkezett. 

Toronyi Zsuzsa, a Mazsihisz fenntartásában működő Magyar Zsidó Múzeum és Levéltár igazgatójának írását idézzük, amelyet ma tett közzé a Facebook-oldalán. Mint írja, a pesti közösségnek Schwab Löw 1857-es halála óta nem volt kinevezett rabbija, mert a közösség nehezen állapodott meg a követendő irány, és az ehhez megfelelő rabbi személyéről. Meisel a breslaui rabbiképzőben tanult, majd 43 éves korában hívták meg pesti próbaszónoklatra 1859-ben. A német nyelvű szónoklat hatalmas sikert aratott, s ennek eredményeképp az őszi nagyünnepeken már ő volt a Dohány rabbija. 

Irodalmi értékű beszédeket tartott, az akkor még jórészt német nyelvű közösség igényeinek megfelelően. A pesti közösség azonban rohamos mértékben magyarosodott, amit Meisel nehezen követett, hiszen élete végéig is törve beszélt csak magyarul. 

A rabbi fotója a Magyar Zsidó Múzeum és Levéltár archívumából

A bejegyzés szerint Meisel fő törekvése rabbiként arra irányult, hogy megőrizze az egyensúlyt konzervatívok és modernek között, ami komoly kihívás volt az akkori Pesten. Ugyancsak nehezítette helyzetét a hitközségen belül is jelentkező politikai megosztottság: Meisel rabbi Bécstől, a Helytartótanácstól várta a helyzet rendezését, míg a hitközség elnöksége, élén Hirschler Ignáccal a magyar nemzeti törekvések képviselője volt. Meisel pozíciójának erősítése érdekében és a korszak politikai kihívásainak megfelelően megpróbált létrehozni egy, az ország összes zsidó hitközségét egyesítő szervezetet. Tervei között szerepelt a rabbiképző felállítása, a rabbi hivatal megfelelő képzettséghez kötése, egységes hittankönyvek bevezetése, a rabbi és a hitközség viszonyának állami szabályozása is. 

Ezekben az években a zsidó közösségeket érintő legfontosabb kérdések a polgári emancipáció, és az ezzel összefüggő központi szervezet kérdése voltak, mely nyilvánvalóan élesítette a „modernek” és az ortodoxok ellentéteit. Pesten különösen éles volt a helyzet, mert már a Dohány utcai zsinagóga megépítésekor felmerült az igény egy konzervatívabb liturgiájú imahely létesítésére is. Meisel Dohány utcai főrabbiként jogosnak érezte a konzervatívok igényét, ezért támogatta, hogy a hitközség 1867-ben megvásárolja azt a telket, amelyen néhány évvel később megépült a Rumbach utcai zsinagóga. 

Ugyancsak ő volt a fő eszmei támogatója a Pesti Izraelita Nőegylet megalapításának 1866-ban, melynek elsődleges célja a nagyvárosi körülmények között nehéz helyzetbe került nők támogatása volt. Meisel még megérhette, hogy 1867. november 25-én a király szentesítette a zsidók emancipációjáról szóló törvényt, de öt nappal utána meghalt – írja Toronyi Zsuzsanna.