Emléktábla dr. Hersch  Tamás tiszteletére

2025. Szeptember 30. / 09:06


Emléktábla dr. Hersch  Tamás tiszteletére

Darvas István főrabbi avatja fel dr. Hersch Tamás emléktábláját október 3-án, e hét pénteken délután fél 6-kor a Hegedűs Gyula utcai zsinagógában. Dr. Hersch Tamás – aki idén áprilisban hunyt el 70 évesen – a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (Mazsihisz) vezetőségének külkapcsolatokért felelős tagja, a Hegedűs Gyula utcai körzet elöljárója volt. 

Hersch Tamás Debrecenben született, s habár évtizedekkel ezelőtt alijázott, szülőhazájától és a magyar zsidó közösségtől soha nem szakadt el. Jogi egyetemet végzett, élete igazi értelme és lényege mégis a zsidóság volt, s ezzel együtt a zsidó közösség szolgálata. Olyan embernek ismertük meg, aki lelkesen és hatalmas energiákat megmozgatva, tevékenyen vesz részt a magyar zsidó közéletben.

Izraeli kötődése, helyismerete és kapcsolatrendszere révén élete utolsó éveiben a Mazsihisz vezetőségi tagjaként dolgozott a Szövetség külkapcsolatainak erősítésén. 

Izraelben, Asdód városában helyezték örök nyugalomra. Legyen áldott az emléke!

mazsihisz icon
Szeretnél értesülni új hírekről? Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy mindig friss híreket kapjon!

Ezek is érdekelhetnek

Judaizmus
Dávid király szemével a világ
2025. Szeptember 08. / 10:10

Dávid király szemével a világ

Zsidó világ
A jellemtelenség nem kényszer – jó szombatot!