Binjomin rabbi a tórai áldásokról: Csak a kenyér?

– Sokan úgy gondolják, hogy az áldások valójában rabbinikus rendeletek, melyeket a bencsolás (étkezés utáni áldás) tórai micvájának mintájára vezettek be a Talmud Bölcsei. Ha azonban közelebbről szemügyre vesszük a forrásokat, akkor azt láthatjuk, hogy ez nem egészen pontos – írja Szántó-Várnagy Binjomin, a Bét Jehuda közösség rabbija az Orti.hu oldalon megjelenő Omek magazin legfrissebb számában.

A vallásos zsidó élet egyik meghatározó jellemzői: az áldások. Mindenért „áldjuk” a Teremtőt! Nemcsak akkor, ha hálásak vagyunk neki. 

Noha hétköznapi értelemben az áldás az, amikor a Teremtő megáld minket, különleges segítséggel és gondoskodással kísérve cselekedeteinket. A zsidóságban azonban az áldás új értelmet nyer. Hiszen az imáink is áldások formájában lettek megfogalmazva: pédául főimánk, az Ámidá, melyet naponta háromszor mondunk el, 19 áldásból áll. 

Felmerül a kérdés: vajon mindez a Tóra isteni tanítása alapján van így, vagy a Bölcseink emberi belátásának eredménye? 

A mostani hetiszakaszból jól ismert az egyetlen olyan mondat, amely szinte nyilvánvalóan tartalmazza a (kenyér fogyasztásával járó) étkezés utáni áldás, azaz bencsolás – másnéven birkát hámázon – parancsolatát:

„És enni fogsz, és jól fogsz lakni, és áldani fogod Örökkévaló Istenedet a jó országért, amit adott neked” (Mózes 5., 8:10) 

Ez alapján sokan úgy gondolják, hogy az áldások valójában rabbinikus rendeletek, melyet a bencsolás tórai micvájának mintájára vezettek be a Talmud Bölcsei. Ha azonban közelebbről szemügyre vesszük a forrásokat, akkor azt láthatjuk, hogy ez nem egészen pontos.

Nemcsak az ételekre, vagyis a fizikai élvezetre, hanem a szellemi élvezetre, a Tóra tanulására is áldást kell mondanunk: 

„Rav Jehuda mondta: honnan tudjuk, hogy az étkezés utáni áldás tórai kötelezettség? Ahogyan írva van: ’és enni fogsz, és jól fogsz lakni, és áldani fogod […]’ 

Honnan tudjuk, hogy a Tóratanulás előtt mondott áldás tórai kötelezettség? Ahogyan írva van: ’amikor az Örökkévaló Nevét hívom, adjatok nagyságot Istenünknek1’” (Beráchot 21a, Mózes 5., 32:3 alapján) 

Ebből a talmudi forrásból nyilvánvalóan kitűnik, hogy technikailag nincsen különbség a két áldás között: mindkettő tórai parancs, mindkettőnek megvan a maga pontos forrása.

Binjomin rabbi okfejtését teljes terjedelmében az Omek magazinban olvashatják.