A hét műtárgya: Köves Izsó önarcképe

2020. December 25. / 11:37


A hét műtárgya: Köves Izsó önarcképe

– Gyűjteményünkben Jeruzsálem ostromát, a Második Szentély pusztulását Köves Izsó (1853-1917) festménye idézi fel – olvasható a Magyar Zsidó Múzeum és Levéltár mai hírlevelében. A műalkotáson a művész alakja mögött Nicolas Poussin: A jeruzsálemi szentély lerombolása és kirablása című műve sejlik föl. 


Köves Izsó 1853-ban született Nagykárolyban, s nyilván komoly megdöbbenést okozott a konzervatív közösségben, amikor tizennégy évesen elhagyta szülei házát, hogy festőnek tanulhasson. Pesten a Mintarajztanodában tanult mások mellett Lotz Károly tanítványaként. Szerencsére akkoriban már elég sokan megengedhették maguknak Pesten, hogy portrét készíttessenek a családtagokról, így Izsó a nélkülözésekkel teli tanulóévei után arcképfestésből már el tudta tartani magát, de többre vágyott. A korszak festőinek álmát, a párizsi tanulmányokat végül Kőrösy József nagylelkű támogatásának köszönhette. 

image452_4.jpgNicolas Poussin: A jeruzsálemi szentély lerombolása és kirablása

Kőrösy szintén szegény zsidó kereskedő gyermekeként saját bőrén is megtapasztalta, hogy támogatás nélkül nem lehet tanulni, ezért a Magyar Tudományos Akadémia tudós tagjaként felkarolta az ifjú tehetségét, aki így eljuthatott Párizsba, hogy tovább képezhesse magát. 

Hazatérése után 1882-től a Pesti Izraelita Hitközség Wesselényi utcai polgári iskolájában lett rajztanár. Tanári működése mellett a hitközség megrendelésére megfestette a korabeli elöljárók arcképeit, és több bibliai, vagy zsidó történelmi témájú képet. 

Több mint húsz évvel halála után özvegye a gyűjteménynek ajándékozta a művész több levelét és festményét, illetve a művekről készített fotókat. A fotók a művész olyan zsidó témájú képeiről készültek, mint a Spinoza bírái előtt; A tortozai hitvita; A budai zsidók üdvözlik Mátyás királyt; A zsidók Titus római diadalmenetében

A szintén ekkor a Múzeumnak ajándékozott Önarckép című festményén a művész alakja mögötti jelenet Nicolas Poussin A jeruzsálemi szentély lerombolása és kirablása című festményét idézi – melyet még nyilván akkor láthatott, amikor Kőrösy József támogatásának hála, Párizsban tanulhatott. 

Köves Izsó 1917. december 26-án, Tévét 11-én, az első Szentély ostromára emlékező böjtnapot követően hunyt el. Emlékét, művészetét egyebek mellett a Magyar Zsidó Múzeum és Levéltár őrzi, de néhány képe más gyűjteményekből is ismert. 

Forrás: a Magyar Zsidó Múzeum és Levéltár 2020. december 25-i hírlevele

mazsihisz icon
Szeretnél értesülni új hírekről? Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy mindig friss híreket kapjon!

Ezek is érdekelhetnek