Nem lehetünk mindig együtt: a network-építés békéje – Jó Szombatot!

A Mazsihisz hírei most elhallgatnak a Szombat törvényei miatt, honlapunk nem frissül. A Szombat nem a kifelé, hanem a befelé figyelés ideje, több mint 24 órán keresztül, egy napnál kicsit hosszabb ideig, hogy „kerítést építsünk a Tórának”, megóvjuk, hogy a szombat szelleme minél tovább maradjon velünk.

A péntek esti gyertyagyújtás időpontja Budapesten 19.59 óra, a Szombat királynője 21.10 órakor távozik körünkből, onnantól visszavárjuk Önöket honlapunkra. Addig találkozzunk személyesen, zsinagógáinkban. A Tórából ezen a héten a Mátot-Mászáé hetiszakaszokat olvassuk fel zsinagógáinkban.

Nem lehetünk mindig együtt: a network-építés békéje

A célegyenesben, amikor Izrael törzsei végre elérnek az Ígéret Földjének határára, ketten közülük, Gád és Rúben törzsei egyszerűen meggondolják magukat. Nem akarnak bemenni mégsem. A frissen meghódított, Jordánon túli terület vonzó földjein szeretnék legeltetni állataikat, ez a föld mintha jobban megfelelne céljaiknak, mint az Ország, amelyet atyáiknak ígért Isten. De ez hirtelen valamiért már nem tűnik olyan fontosnak.

A helyzetet súlyosbítja, hogy a jelenetre hosszú árnyék vetül, Izrael eredettörténete kísért benne Ari Kahn rabbi szerint.

Történt ugyanis, még Ábrahám napjaiban, hogy unokatestvére, Lót jószágai is szerencsésen megszaporodtak, és Lót azt javasolta Ábrahámnak, aki egyedül őt vitte magával az útra, amelyet a világtörténelem első zsidójaként be kellett járnia, hogy vegyenek immár búcsút egymástól, nincs elég hely többé állataiknak a közös legelőkön. Lót legalább részben üzleti partnerségnek is tekintette közösségét Ábrahámmal, önmagát közös cégük kisebbségi részvényesének, és most önálló üzletet akart nyitni. Így került Szodomába. Anyagi értelemben képes volt függetlenné válni, de spirituálisan elveszetté vált Ábrahám nélkül.

És most a jószág újra örvendetesen megszaporodott, és ez ismét a nép egységét, a testvérek közösségét veszélyeztette.

Ha más városba, országba kerülünk, mint ahol felnőttünk, akár csak egy hosszabb átmenet idejére, munkává lesz az, ami addig természetes volt. A kötődésünk azokhoz, akikhez magától értetődően tartozunk: a családunkhoz és a barátainkhoz. Sem a családját, sem – tulajdonképpen – a gyerekkori barátait nem választja az ember, annál sokkal eredendőbben tartoznak hozzánk – mindennek ellenére. Az otthon többek között a dolgaink „magátólértetődősége” és ez a magátólértetődőség sehol máshol nem lelhető fel, csak a gyerekkor, a felnövés emlékeiben. És a távolság épp ezt a magától értetődő kötődést kezdi ki. Nincsenek többé „kéznél” emberek, dolgok, utcák, nincsenek többé ott „mindig”, amikor kellenének, még ma sem, a digitális kommunikáció korában. Különösen igaz volt mindez ott és akkor, a Jordán partjára érve, Mózeséknek.

Az agg Mózes meglepő és bátor döntést hoz. Jóváhagyja Rúbenék és Gádék letelepdését az országon kívül, a diaszpórában, de hozzájuk rendeli Menáse fél törzsét is. Még több embert szakít ki Izrael közösségéből, mint akik maguktól mennének. És egy családot szakít szét fél törzsekre.

Vagyis megerősíti az érzelmi kapcsolatokat a távozók és a maradók között, egy erős „networkre” bízza az érzelmi, spirituális kapcsolatok fennmaradását. Erősíti az izraeli és a „diaszpóra-közösségek” kapcsolatát. Menáse ősapa, József gyermeke volt az első jó testvér, Efrájim jó testvére Izrael történetében. Ezért kapják az ő gyerekei a feladatot.

A Tóra tudta, hogy nem mindig lehetünk együtt mindannyian. Mózes szerint ez, ha nem is egészen fájdalommentesen, de áthidalható. Az igazi otthonunk azoknak a kapcsolatoknak a hálója, amelyek összekötnek minket a folyókon és óceánokon innen és túl.