Mindenki jöhet, aki akar: az egyenlők közössége – Jó Szombatot!

Kedves olvasóink, hittestvéreink! A szombat szent ünnepe ma este 19 óra 2 perckor köszönt be, a királynő holnap este 20 óra 6 perckor távozik körünkből. Ez idő alatt honlapunk, Facebook- és Instagram oldalunk nem frissül. A Tórából a Nicávim hetiszakasz olvassuk. Mindenkinek jó szombatot kívánunk!

Ti ma mindnyájan az Örökkévalónak, Isteneteknek a színe előtt álltok, törzsfőitek, véneitek, felügyelőitek és minden izráeli férfi, gyerekeik és feleségeitek, a táborodban lakó jövevények, még a favágók és a vízhordók is.

Mózes utolsó beszédét az Isten és a nép között kötött szövetségről értelemszerűen meg kell hallgatnia Izrael egész táborának. Ez eléggé magától értetődőnek tűnik, ez Mózes búcsúbeszéde. Bőven elég lenne annyit mondani, hogy mindenki jöjjön, a részletes felsorolás látszólag fölösleges. Hacsak nem arról szeretne valamit tanítani a Tóra, hogyan kell érteni az Isten és Izrael népe közötti szövetségben az utóbbi szövetségest, kicsoda „Izrael” tulajdonképpen?

Izrael mindenekelőtt közösségekből összeálló közösség, amelynek hálózatában mindenki tartozik valakihez, valahová: elsőnek a törzsfőket, véneket említik, a kis közösségek központjait, aztán a családokat, egymáshoz tartozó férfiakat, nőket, gyerekeket. A közösségeknek ebbe a hálózatába nemcsak a nők és a gyerekek tartoznak bele magától értetődően, de a velük élő nem zsidók is, ők is részei az Örökkévaló és a nép közötti szövetségnek, hiszen hozzánk tartoznak, valójában nem idegenek közöttünk. És az Isten előtt álló nép nemi és etnikai egyelősége kiterjed Izrael közösségének az alacsony jövedelmű, alacsony szociális státuszú, kevéssé megbecsült munkát végző tagjaira is: a favágókra és a vízhordókra. Mindenki, kivétel nélkül mindenki, aki köztünk él, hozzánk tartozik: csak az ennyire tágan értett közösség jogosult arra, hogy Izrael népeként szövetséget kössön Istennel.

Ahhoz, hogy jól működhessen, azóta is pontosan így kell felépülnie egy zsinagógai közösségnek: egyszerre kell bekapcsolnia véráramába a kis közösségek, a családok minden egyes tagját külön-külön, személyükben és családokként, közösségekből épülő közösségként, aki pedig egyedül van, annak egyszerre elfogadni az életformáját (élethelyzetét) és egyúttal, ha és amikor igényli, a családjává lenni. Tudnia kell a nőknek, a férfiaknak és a gyerekeknek, hogy egyként és egyenlő mértékben, de nem egyformán, hanem kinek-kinek nőként, férfiként, gyerekként van helye közöttünk.

 Azoknak, akik mélyről és magasról jöttek, Talmud-tudósok vagy nem értik az imákat, nem ismerik a betűket, a közöttünk élő, családjainkhoz tartozó nem zsidóknak, részben vagy egészen nem zsidó szüleinknek, testvéreinknek, házastársainknak, gyerekeinknek, akik közöttünk élnek és így természetesen hozzánk tartoznak. Ha kívánnak, megmaradnak „gér tosávnak”, közöttünk élő más hitű embereknek és úgy érzik otthon magukat velünk, ha akarnak, ha vonzónak találják, be is térhetnek közénk, ger cedekké válhatnak.

Ha ilyenné képes válni és meg tud maradni ilyennek Izrael közössége, akkor Istennel kötött szövetsége érvényben marad, mivel a nyitómondat úgy szól, hogy „Ti, akik itt álltok ma”. Szóval ma is ott állunk. A Tóra tapintatosan figyelmeztet mindig, amikor a végére érünk, hogy valójában nem, nemcsak Ábrahám, Jákob, Ráhel, Mirjám és Mózes története, hanem a mi éppen most zajló történetünk is.

Jó szombatot!