Együtt lenni, amikor a legnehezebb: távolság és szolidaritás – Jó szombatot!

Kedves olvasóink, hittestvéreink! A szombat szent ünnepe ma este 19 óra 54 perckor köszönt be, a királynő holnap este 21 óra 10 perckor távozik körünkből. Ez idő alatt honlapunk, Facebook- és Instagram oldalunk nem frissül. A Tórából a Bámidbár hetiszakaszt olvassuk. Mindenkinek jó szombatot kívánunk!

„Ki-ki saját zászlóinál, atyáik házánál táborozzanak Izrael gyermekei… a gyülekezés sátra körül táborozzanak le”, áll a hetiszakaszban a negyedik könyv kezdetén.

Mindenkinek megvannak a maga ügyei, társasága, törzsei, kötődései. Ki-ki saját zászlói alatt táborozik le már a pusztai vándorlás idején is. A zsidók már akkor sokfélék voltak, alkalomadtán komoly belső feszültségek mutatkoztak köztük és ez a most megkezdett könyv írja majd le, hogyan jött létre, előbb, mint maga az ország, az első diaszpóra: Rúben és Gád törzse, Menáse törzsének egy része az országon kívül kívánt letelepedni. Sokféle lojalitás fűzte Izrael népét különböző más közösségekhez is mindig a történelemben. A Tórát ez egyáltalán nem zavarja, csak a sokféleség végső egységét kéri: hogy rendeződjünk el mind a körvonal különböző pontjain, a Frigysátor, Isten, a végtelenség földi jelenléte körül. Ki-ki a maga helyéről forduljon felé. Őt felfedezni és világbéli jelenlétét megőrizni a zsidó egység célja és eszköze is.

A pár nap múlva érkező tórai ünnep, a Sávuot, a Tóraadás ünnepének lényege végső soron ugyanez. Arról, hogy Izrael népének tagjai letáboroztak a Sínai hegy körül, egyes számú igealakot használva számol be a Tóra. Izrael népének tagjai letáborozott. Rási a Talmudból kiindulva úgy értelmezi ezt a látszólagos egyeztetési problémát, hogy olyan volt akkor a zsidó nép, mint egyetlen ember egyetlen szívvel, gondolattal. Hiszen a Végtelen megmutatkozását állták körül.

Most, Sávuot közelében, a negyedik könyv első hetiszakaszának a hetében sokan frissítjük néhány percenként a híreket, hogy lássuk, mi történik Izraelben: hányan menekülnek rakétabiztos helyre, hányan sérülnek és halnak meg a frontvonallá vált „hátország” egyik és másik oldalán: és elég csak felületesen figyelni, hogy rájöjjünk, hogy egyfelől talán soha nem volt még ennyire nagy a szakadék zsidók és arabok között, nincs egyik és másik oldal: Gázából indított rakéták gyilkoltak meg egy középkorú arab férfit a 16 éves lányával, egy indiai vendégmunkás nővel, egy 5 éves zsidó kisfiúval, egy 87 éves asszonnyal, a hadsereg 21 éves, leszerelés előtt álló katonájával és másokkal együtt a határ izraeli oldalán, Gázából indított, de még Gázában be is csapódó rakéták gyilkoltak meg palesztin kisgyerekeket.

A zsidó világ egysége most, ezekre a napokra helyreállt, a tehetetlen aggodalom egyesít azokkal a rokonokkal, barátokkal, ismerősökkel, akikre céloznak a rakéták. Annyit tehetünk, hogy tudatjuk őket erről a most talán szinte teljes egységről.

A zsidó nép akkor egységes igazán, ha a Frigysátor, vagyis Isten mindenkori Földi Jelenléte körül rendeződik el, vagyis akkor, ha azt tesszük, amit a Tóra elvár tőlünk. Akkor, ha észrevesszük, milyen belső feszültségek szabdalják most szét Izrael országát, amikor dühös, kétségbeesett fiatalemberek, arabok és zsidók utcai rohamosztagai támadnak rá a háború alatt is izraeli állampolgárokra egyedül azért, mert arabok és zsidók. Reuven Rivlin köztársasági elnök arra figyelmeztetett, hogy ez veszélyesebb a Hámász rakétáinál.

Vagyis úgy, ahogy a hetiszakasz tanítja, mindenkinek, az egész zsidó világnak, kinek-kinek a maga helyén, segítenie kell ezt a munkát, a különböző izraeliek egységének helyreállítását és megerősítését, mert ez Izrael országának és Izrael népének az érdeke, a Tóra parancsa. Lehet segíteni a végtelenül sokszínű Izrael tényleges megismerésével, ha nem csak a háborúk alatt és a háborúkra figyelünk, ha megtaláljuk az embereket és a módszereket az együttműködéshez. Őrizzük meg és terjesszük ki ezt az egységet. Akkor leszünk majd az Ő színe előtt egyetlen nép egyetlen lélekkel úgy, hogy közben ki-ki a maga helyén marad.

A Főima, a Tizennyolc áldás éppen úgy a béke reményével zárul, ahogy a Káddis és az egész népre – vagy péntek esténként a gyerekeinkre mondott – „kohanita áldás”: és teremtsen számodra békét.

Békés szombatot!