A láthatatlan munka és a bizalmas barátság ereje – Jó szombatot!

Kedves olvasóink, hittestvéreink! A szombat szent ünnepe ma este 8 óra 25 perckor köszönt be, a királynő holnap este 9 óra 47 perckor távozik körünkből. Ez idő alatt honlapunk, Facebook- és Instagram oldalunk nem frissül. A Tórából a Hukát (Mózes 4. 19:1–22:1.) hetiszakaszt olvassuk. Mindenkinek jó szombatot kívánunk!

Egyetlen rövidke mondat tudósít Mirjám haláláról. Úgy hal meg, ahogy élt. A háttérbe húzódva és nélkülözhetetlenül. Ő a láthatatlan női munka és a feltétlen bizalom, a valódi testvériesség mintaképe számunkra.

Mirjám prófétanő meghal, és mintha nem történt volna semmi. A zsidók, ahogy mindig szokták, reklamálnak, nincs víz, követelik, mintha eddig is nem kaptak volna. Mózes dühösen rácsap a sziklára, hogy adjon nekik, miközben szidalmazza őket. Van hajlama a türelmetlenségre és fáradt is már, de most mintha teljesen elveszítené az érzelmei felett a kontrollt. Az itteni kontrollálatlan hisztériája lesz az oka annak, hogy nem léphet be ő maga oda, ahová másokat elvezet, a megígért földre.

Mi történt? Mózes először néz szembe egy amúgy rutinszerűen ismétlődő érzelmi nehézséggel, a zsidók sértett hőbörgésével – egyedül. Mirjám támogató közelsége nélkül. És elbukik, szegény.

Mirjám láthatatlan jelenlétét a Talmud egy kúttal szimbolizálja, amely az ő érdemeinek fejében utazott Izraellel és a halálával eltűnt. Ezért nem volt víz, csak egész eddig senkinek sem tűnt fel ez az összefüggés. Ahogy a becsomagolt tízórai, a felsikált padló, az időben lefoglalt szállodai szoba, a kimosott zokni sem tűnik fel azóta sem férfiak milliárdjainak sokszor azóta sem, évezredek óta, akkor tűnik fel, ha nincs, vagy ha végre elosztjuk igazságosan egymás között a láthatatlan munkát, amikor csinálni kell.

Mózes addig tudta megőrizni, szangvinikus alkata, idősödése ellenére az érzelmi egyensúlyát legalább a kritikus helyzetekben, ameddig Mirjám mellette-mögötte volt. Ő volt mögötte újszülött kora óta, ő vigyázta ringatózását a Nílus hullámain, ő szervezte be dajkának Johevedet a fáraó udvarába, ő volt a kapocs a kezdetektől fogva Mózes és a népe között.

Az áldott emlékű Jonathan Sacks rabbi idézi Maimonidésznek az Atyák Tanításaihoz írott kommentárját a halála előtt előre megírt, ehhez a hetiszakaszhoz tartozó Tóra-magyarázatában a barátságnak erről a fajtájáról: a bizalmas lelki társiasságról, testvériességről. A feltétlen bizalom légköréről, amikor tényleg nem kell odafigyelned, mit mondasz, mert Neki valóban bármit el lehet mondani, nem ad ki, nem él vele vissza és előtte nem kell, vagy ha kell, akkor lehet és szabad szégyellened magad. Ilyen barátot veszített el Mózes, magára maradt öregen és fáradtan. A Tóra mindig keveset beszél, és épp ezzel mond gyakran nagyon sokat, szemérmesen.

A kút itt van körülöttünk bizalmas barátaink érdemének fejében, érdemes észrevenni, tudatosítani, hogy itt van.

Jó szombatot!