Bibliográfiák – a zsidó történelem és kultúra tanulmányozásához (új kategóriákkal)

2015. November 23. / 12:58


Bibliográfiák – a zsidó történelem és kultúra tanulmányozásához (új kategóriákkal)

Dr. Peremiczky Szilvai / MAZSIHISZ


A bibliográfiák célja, hogy zsidó történelem és kultúra iránt érdeklődök számára a szakirodalom utáni keresgélést megkönnyítsük. Tudatában vagyunk annak, hogy egyetlen bibliográfia sem lehet teljes, ezért számítunk a látogatók segítségére is. Szeretnénk, ha a bibliográfia alakítása, gazdagítása közös munka és közös eredmény lenne, és bármilyen kiegészítést, módosítást köszönettel és örömmel veszünk.


Kérjük, ha bármilyen javaslatuk vagy pontosításuk van, írják meg a tud.titkarsag@mazsihisz.hu e-mail címre. Várjuk a kiegészítéseket, minden olyan magyar vagy idegen nyelvű tudományos vagy ismeretterjesztő könyv, könyvfejezet címét, amit Önök javasolnának a bibliográfiába, hogy együtt szerkeszthessük a listát.

(1) A magyarországi holokauszt
(2) Antiszemitizmus (kortárs vizsgálatok is)
(3) Az európai holokauszt
(4) Egyetemes zsidó történelem (az ókortól napjainkig, beleértve a cionizmus történetét és Izraelt is)
(5) Judaizmus, vallástörténet, szentírás magyarázat, rabbinikus irodalomtörténet
(6) Magyar zsidó irodalom
(7) Magyar zsidó történelem (társadalomtörténet, magyar zsidó diaszpóra is)
(8) Zsidó filozófia- és eszmetörténet
(9) Egyetemes zsidó irodalomtörténet
(10) Zsidó képzőművészet
(11) Zsidó tudománytörténet
(12) Zsidó zenetörténet
(13) Zsidó folklór
(14) Nyelvészet

6. Magyar zsidó irodalom (új címek)

Halmai, Tamás (2012), Gergely Ágnes. Balassi: Budapest
Kőbányai, János (2014), Az elbeszélhetetlen elbeszélés. Múlt és Jövő: Budapest
Kőbányai, János (2014), Szétszálazás és újraszövés. A Múlt és Jövő, a Nyugat és a modern zsidó kultúra megteremtése. Osiris: Budapest
Lichtmann, Tamás (2001) Az igazságkereső – Pap Károly, Budapest: Múlt és Jövő
Scheibner, Tamás (szerk.), (2002): Az értelmezés szükségessége – Tanulmányok Kertész Imréről. L’Harmattan: Budapest-Párizs
Szirák, Péter (2003), „A pesszimizmus: bátorság”. Kertész Imre. Kalligram: Pozsony

7. Magyar zsidó történelem (új címek)

Frojimovics, Kinga. 2008. Szétszakadt történelem. Zsidó vallási irányzatok Magyarországon 1860-1950. Budapest: Balassi
Glässer, Norbert (2014), Találkozás a Szent Igazzal. Néprajzi és Kulturális Antropológiai Tanszék: Szeged
Komoróczy, Géza (2015), Zsidók a magyar társadalomban I-II. - Írások az együttélésről, a feszültségekről és az értékekről (1790-2012). Pesti Kalligram Kft.: Budapest
Körner, András (2013), Hogyan éltek? A magyar zsidók hétköznapi élete 1867-1940. Corvina: Budapest
Laczó, Ferenc (2014), Felvilágosult vallás és modern katasztrófa közt. Osiris: Budapest

9. Egyetemes zsidó irodalomtörténet (új kategória)

Magyar nyelven:

Allerhand, Jacob (é.n), A Talmudtól a felvilágosodásig. Filum: Budapest
Kecskeméti, Ármin (1994), A zsidó irodalom története. Bethlen Gábor Könyvkiadó: Budapest
Klausner, Jószéf (é.n), A modern héber irodalom története. Magyar Zsidók Pro Palesztina Szövetsége: Budapest
Gábor, Ignác (1997), Alharizi – egy középkori héber költő. Fekete Sas Kiadó: Budapest
Gábor, Ignác (é.n), Manoello élete és költészete, „Népszerű zsidó könyvtár”: Budapest
Kiss, Arnold dr. (é.n), Salamon ibn Gabirol, „Népszerű Zsidó Könyvtár”: Budapest
Mohácsi, Jenő (é.n), Jehuda Ha-Lévi. Nádor Nyomda: Budapest
Stemberger, Günther (2001), A zsidó irodalom története. Osiris: Budapest

Idegen nyelven:


Abramson, Glenda (1998), Drama and Ideology in Modern Israel. Cambridge University Press
Battistoni, Giorgio (2004), Dante, Verona e la cultura ebraica. La Giuntina: Firenze
Boer, den Harm (1996) La literatura sefardí de Amsterdam. Alcalá, Instituto Internacional de Estudios Sefardíes y Andalusíes – Universidad de Alcalá: Alcalá
Borovaya, Olga (2011), Modern Ladino Culture: Press, Belles Lettres, and Theater in the Late Ottoman Empire. Indiana University Press: Bloomington
DeBenedetti Stow, Sandra (2004), Dante e la mistica ebraica. Giuntina: Firenze
Decter, Jonathan P. (2007), Iberian Jewish Literature. Between al-Andalus and Christian Europe. Indiana University Press: Bloomington and Indianapolis.
Fleischer, Ezra (2010). Hebrew Poetry in Spain and its Dominions, Volumes 1-3. Ben-Zvi Institute for the Study of the Jewish Communities in the East, Yad Izhak Ben-Zvi and the Hebrew University of Jerusalem: Jerusalem (héber)
Hamilton, Michelle; Portnoy, Sarah; David Wacks (ed.) (2003), Wine, Women and Song: Hebrew and Arabic Poetry in Medieval Iberia, Newark, Delaware: „Juan de la Cuesta”, 2003
Hassán, Iacob; Izquierdo Ricardo Benito (ed.), (2001), Judíos en la literatura española. Universidad de Castilla-La Mancha: Cuenca
Hoffman, Adina; Cole, Peter (2011), Sacred Trash – The Lost and Found World of the Cairo Geniza. Schocken: New York
Levy, Emanuel (1979), The Habima: Israel’s National Theater 1917-1977. Columbia University Press: New York
Litovsky, Haydee (1990), Sephardic Playwrights of the Seventeenth and Eighteenth Centuries in Amsterdam. University Press of America
Menoçal, Maria (ed.), (2006), The Literature of Al-Andalus. Cambridge University Press: Cambridge
Pagis, Dan (1991), Hebrew Poetry of the Middle Ages and the Renaissance. California University Press: Berkeley
Rosenfeld, Lulla Adler (1988), Yiddish Theatre and Jacob P. Adler. Shapolsky Publishers Inc.: New York
Rozik, Eli (2013) Jewish Drama & Theatre: From Rabbinical Intolerance to Secular Liberalism. Sussex Academic Press: Sussex
Saked, Gerson (1993), HaSzipur haIvrit 1880-1980. Keter: Jerusalajim (héber)
Sandbank, Simon (2001), HaKol hu acher. Karmel: Jerusalajim (héber)
Scheindlin, Raymond P. (1999), Wine, Women and Death. Oxford University Press: Oxford-New York
Scheindlin, Raymond P. (1999) The Gazelle Oxford University Press: Oxford-New York
Urian, Dan (2000), The Judaic Nature of Israeli Theatre: A Search for Identity. Harwood Academic Publishers: London

8. Filozófia- és eszmetörténet (új kategória)
Magyar nyelven


Améry, Jean (2002), Túl bűnön és bűnhődésen. Múlt és Jövő: Budapest
Attias, Jean-Christophe; Benbassa, Esther (2008), Izrael – Föld és szentség. Attraktor: Máriabesnyő-Gödöllő
Babits, Antal (szerk.), (2012), Az arany középkor. Logos: Budapest
Babits, Antal (2011), Végtelen ösvények – zsidó bölcselet és misztika. Logos: Budapest
Babits, Antal (szerk.), (2013), Papírhíd. Tanulmányok Scheiber Sándor születése századik évfordulójára. Logos. Budapest
Benbassa, Esther; Attias, Jean-Christophe (2004), Van-e jövőjük a zsidóknak? PolgART Könyvkaidó: Budapest
Finkielkraut, Alain (2001), A képzelt zsidó. Múlt és Jövő: Budapes
Guttmann, Jacob; Husik, Isaac; Scheiber, Sándor (1995), Maimonidész – zsidó filozófia. Logos: Budapest
Hess, Moses (2011), Róma és Jeruzsálem. Múlt és Jövő: Budapest
Ibn Daud, Abraham (1999), A magasztos hit. Logos: Budapest
Maimonidész (2011), Értekezések az isteni igazságosságról, üldöztetésről, megtérésről és feltámadásról. Logos Kiadó: Budapest
Mendelssohn, Moses (2011) Jeruzsálem – Írások zsidóságról, kereszténységről, vallási türelemről. Atlantisz: Budapest
Scholem, Gershom (1995), A kabbala helye az európai szellemtörténetben, Válogatott írások I-II., Atlantisz: Budapest
Sirat, Colette (1999), A zsidó filozófia a középkorban, Logos: Budapest
Staller, Tamás (szerk.), (2006), Zsidóság és filozófia. Logos: Budapest
Strauss, Leo (1994) Az üldöztetés és az írás művészete. Atlantisz: Budapest
Tatár, György (2003), A nagyon távoli város, Atlantisz, 2003
Vajda, Georges (2000), Kutatások a filozófiáról és a kabbaláról a középkori zsidó gondolkodásban. Logos: Budapest

Idegen nyelven

Ebreo, Leone (2005), Dialoghi di amore. Dialogo II. Edizioni: PonSinMor: Gassino
Frank, Daniel H. and Leaman, Oliver. (2003). The Cambridge Companion to Medieval Jewish Philosophy. Cambridge: Cambridge University Press
Ha-Lēwi, Yĕhūdāh (1991), Il re dei Khàzari. Traduzinone di Elio Piatelli. Bollati Boringhieri: Torino
Halevi, Jehuda (2008), Szefer haKuzari. Am HaSzefer: Tel-Aviv (héber)
Hallamish, Moshe; Ravitzky, Aviezer (1991), Erec Jiszrael bahagut hajehudit bijeme habenajim. Jad Jichak Ben Cvi: Jerusalajim
Ibn ’Ezra, Moše (1985), Kitab Al-Muhadara wal Mudakara. Consejo Superior de investigaciones cinetificas Instituto de Filologia: Madrid Editorial: Madrid
Soria, Andres Olmedo (1984), Los Dialoghi d’amore de leo Hebreo. Aspectos literarios y culturales. Universidad de Granada: Granada

12. Zsidó zenetörténet (új kategória)


Magyar nyelven

Frigyesi, Judit (1992), „Lebegő ritmus”: A kelet-európai zsidóság különös zene stílusa. MTA Judaisztikai Kutatócsoport: Budapest
Junger, Ervin (1997), Bartók Béla és a zsidó diaszpóra. Adalékok Bartók Béla művészi és társadalmi kapcsolataihoz. MTA Judaisztikai Kutatócsoport: Budapest
Kármán, György (2004), A zsidó liturgikus zene. Történelmi vázlat és a magyarországi neológ zsinagógák hagyománya. OR-ZSE: Budapest
Kroó, György (szerk.), (1994), Szabolcsi Bence 1-2. Budapest: Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola Kiadványai
Salmen, Walter (2000), A klezmer zene és eredete. Budapest: Athenaeum 2000 Kiadó-Rózsavölgyi és Társa
Szabolcsi, Bence (1999), Zsidó kultúra és zenetörténet. Budapest: Osiris Kiadó – MTA Judaisztikai Kutatócsoport

Idegen nyelven


Hallman, Diana R. (2002), Opera, Liberalism and Antisemitism in Nineteenth-Century France: The Politics of Halévy's La Juive. Cambridge
Idelsohn, Abraham Zvi (1967), Jewish Music in its Historical Deleopment. Schocken:
Sendrey, Alfred; Mildred Norton (1963), David’s Harp: The story of Music in Biblical Times, The New American Library of American Literature. New York
Treves Alcalay, Liliana (2006), Canti di corte e di judería, Giuntina: Firenze
Treves-Alcalay, Liliana (2006), Canti de corte e di judería, La Giuntina: Firenze
Treves Alcalay, Liliana (1997), Canti della diaspora – raccolti, tradotti e interpretati Vol. 3. La Giuntina: Firenze
Treves-Alcalay, Liliana (1992), Sefarad – Cinquecento anni di storia, musica e tradizioni degli ebrei spagnoli, La Giuntina: Firenze
Treves-Alcalay, Liliana (2000), Melodie di un esilio. La Giuntina: Firenze

13. Zsidó folklór (új kategória)


Magyar nyelven

Blau, Lajos (2005), Az ózsidó bűvészet. Gabbiano Print: Budapest (Reprint)
Heller, Bernát (1996), A héber mese. Makkabi: Budapest
Kolbach, Bertalan (2007), Zsidó néprajz. Gabbiano Print: Budapest. Reprint.
Kriza, Ildikó (szerk.), (1990), A hagyomány kötelékében. Akadémiai Kiadó: Budapest
Scheiber, Sándor (1996), Folklór és tárgytörténet. Budapest: Makkabi

Idegen nyelven


Armistead, Samuel G.; Silverman; Joseph H., Katz, Israel J. (2005), Folk Literature of the Sephardic Jews Voulme 5. – Judeoespañol Ballads from Oral Tradition. Juan de la Cuesta: Newark. Delaware
Ben-Amos, Dan (Ed.) (2006), Folktales of the Jews, Vol.1, the Jewish Publication Society: Philadelphia
Bunis, David M. (1999), Voices from Jewish Salonika (Kolot MeSzaloniké HaJehudit) Misgav Yerushalayim / The National Authority for Ladino Culture / The Ets Ahaim Foundation of Thessaloniki, Jerusalem-Thessaloniki
Lowenstein, Steven M. (2000), The Jewish Cultural Tapestry. Oxford University Press: Oxford-New York

A korábbi bibliogárfia ide kattintva tekinthető meg

mazsihisz icon
Szeretnél értesülni új hírekről? Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy mindig friss híreket kapjon!

Ezek is érdekelhetnek