Eliezer Ben-Jehuda: Egy nyelv, egy nép, egy újjászületés

Amikor Eliezer Ben-Jehuda 1881-ben megérkezett Palesztinába, a héber nyelvet már évszázadok óta nem használták a zsidó nép hétköznapi beszédnyelveként – utoljára a bibliai időkben volt ez jellemző. Ám Ben-Jehuda kitartó munkájának köszönhetően 1922-re már annyi zsidó úttörő beszélt héberül, hogy a brit mandátumhatóságok hivatalosan is elismerték a hébert a zsidóság nyelvének Palesztinában.

A modern héber nyelv újjáélesztésének története elválaszthatatlan Eliezer Ben-Jehuda nevétől, akinek elszántsága, víziója és áldozatvállalása nem csupán egy nyelvet hozott vissza a mindennapi életbe, hanem egy egész nép öntudatát formálta újra. Az amerikai nyelvész, Einar Haugen már 1966-ban megfogalmazta: a nyelvi újjáélesztő mozgalmak mögött szinte mindig ott áll egy-egy kivételes személyiség, aki képes egy nép kollektív elégedetlenségét mederbe terelni és átalakítani kulturális forradalommá. A zsidó nép esetében ez a személy Ben-Jehuda volt.

Eliezer Ben-Jehuda. Kép forrása: Ya'ackov Ben-Dov - id.lib.harvard.edu

Ben-Jehuda számára a zsidó nacionalizmus kettős jelentéssel bírt: egyrészt a történelmi haza, Erec Jiszráel visszahódítását, másrészt a héber nyelv újjáélesztését jelentette. Az utóbbi megvalósításához szinte lehetetlen küldetésre vállalkozott: azt akarta elérni, hogy a héber – amelyet addig csupán vallási tanulmányok nyelveként használtak – ismét élő, beszélt nyelvvé váljon.

Eliezer Ben-Jehuda Eliezer Perelman néven született 1858-ban, a litvániai Luzhky városában. Apja haszid volt, ő maga hagyományos vallási nevelést kapott egy helyi jesivában. A jesiva vezetője titokban a felvilágosodás eszméit valló gondolkodó (mászkil) volt, aki megismertette a fiút világi irodalommal is, felkeltve érdeklődését a nem vallásos tanulmányok iránt.

Később Ben-Jehuda orosz iskolába került, de ekkorra már elmélyült érdeklődése a modern héber irodalom iránt. Lelkesen olvasta a héber nyelvű folyóiratokat, különösen azokat, amelyek a zsidó nacionalizmussal foglalkoztak. Ben-Jehuda számára a nacionalizmus lehetőséget kínált arra, hogy a vallástól függetlenül kötődjön a héber nyelvhez.

További inspirációt nyert az európai nemzeti mozgalmakból: a 19. században például Olaszország és Görögország – két, az ókorhoz és ősi nyelvekhez kötődő nemzet – független állammá vált. 1877-ben, Ben-Jehuda érettségijének évében kitört az orosz–török háború, és megerősödött a bolgár nemzeti mozgalom, amely az oszmán uralom alóli függetlenségre törekedett. Ben-Jehuda a zsidóságot hasonló nemzetként kezdte látni – olyan népként, amelynek saját nyelve a héber lehetne.

Nem sokkal később tudomást szerzett arról, hogy a zsidó közösségek olykor héberül kommunikáltak, amikor más nyelvek nem bizonyultak elegendőnek – ma már tudjuk, hogy ez a gyakorlat már a középkorban is jelen volt Európában és a Közel-Keleten. Jeruzsálemben például a zsidók hétköznap jiddisül, franciául vagy arabul beszéltek, de közösségek közötti érintkezéskor egyfajta középkori héber nyelvet használtak.

Ez a felismerés arra ösztönözte Ben-Jehudát, hogy Palesztinába költözzön, és ott kezdje meg nyelvi újjáélesztő munkáját.

1881-ben érkezett meg Jeruzsálembe, és azonnal nekilátott terve megvalósításának. Elhagyta eredeti nevét, és feleségével, Deborah Jonasszal megalapították az első modern héberül beszélő háztartást. Fiuk, Ben-Cion Ben-Jehuda lett az első gyermek, aki anyanyelvi szinten, kizárólag modern héberül nevelkedett.

A világi Ben-Jehuda igyekezett a héber nyelvet eszközként használni arra is, hogy a vallásos zsidókat is megnyerje a nemzeti ügy számára. Vallásos külsőségeket öltött – szakállat és pajeszt növesztett, felesége parókát viselt –, de a jeruzsálemi ultraortodox zsidók átláttak szándékán. Számukra a héber csakis szent célokra, például a Tóra tanulmányozására volt alkalmas, és elutasították a nyelv világi felhasználását. Ben-Jehudát végül hérem alá, azaz vallási kiközösítés alá helyezték.

Ez a visszautasítás sem tántorította el céljától. Továbbra is héberül beszélt otthon, és más világi, zsidó nacionalista családokat is erre bátorított.

Saját fiát nyelvi kísérletként nevelte: ha egy gyermek kizárólag héberül nőhet fel, akkor egy egész nemzet is képes lehet a nyelv elsajátítására. Ehhez Ben-Jehuda drasztikus lépéseket is tett – megtiltotta fiának, hogy más gyerekekkel játsszon vagy más nyelveket halljon, attól tartva, hogy a nyelvi projekt kudarcba fullad.

Ben-Jehuda munkájának másik alappillére a héber nyelv bevezetése volt az oktatásba, valamint a modern szókincs megteremtése. Támogatókat talált a tanárok között, akik maguk is lelkes zsidó nacionalisták voltak. A héber tanítás egyben praktikus megoldás is volt arra, hogy a különféle országokból érkező bevándorlók közös nyelven tudjanak tanulni.

Már érkezésekor megkezdte a modern héber szótár anyagának gyűjtését, és élete végéig folytatta a szókincs bővítését, gyakran napi 18 órát dolgozva új szavak megalkotásán és cikkek írásán.

Szólistáit héber nyelvű folyóiratokban tette közzé, elsősorban a -ben, amelyet maga alapított. 1910-ben megjelentette szótárának első kötetét, de a Teljes ó- és modern héber szótár 17 kötetes változata csak jóval halála után, 1922-ben készült el teljes egészében.

Kép forrása: The Librarians. blog.nli.org.il

Ben-Jehuda élete példaértékű volt: bár munkája során sok kudarccal és kis sikerekkel kellett szembenéznie, a héber nyelv iránti elkötelezettsége másokat is inspirált. Későbbi éveiben megalapította a -t, azaz a Nyelvi Tanácsot, amely később a Héber Nyelv Akadémiájává alakult. Az Akadémia – amely ma is a jeruzsálemi Héber Egyetemen működik – Ben-Jehuda elveit követve hagyja jóvá az új héber szavakat, hogy lépést tartson a modern izraeli társadalom igényeivel. Jelenleg dolgoznak a héber nyelv történeti szótárán is.

Ben-Jehuda nyelvújító stratégiáját három alappillérre építette: "héber az iskolában", "héber az otthonokban" és a harmadik: a szókincs.

A modern élet hétköznapi szavai – mint például „fagylalt”, „bicikli”, „zsebkendő” – egyszerűen nem léteztek héberül. Ben-Jehuda ezért nem csupán nyelvhasználó volt, hanem nyelvteremtő is: új szavakat alkotott, sokszor a bibliai gyökerekre építve, és ezeket igyekezett elterjeszteni a sajtóban és az oktatásban egyaránt.

1884-ben Ben-Jehuda saját újságot alapított, a -t, amely nemcsak politikai és társadalmi cikkeket közölt, hanem a héber nyelv modernizálásának eszköze is lett. Itt jelentek meg az első új héber szakszavak: például „újság”, „szerkesztő”, „katona”, „divat” – mind a 19. századi zsidó élet modernizálódó szókincsének részeként. Ben-Jehuda lexikográfiai munkássága a modern héber nyelv egyik legfontosabb alapköve. A francia-héber jegyzetfüzettől eljutott a 17 kötetes, tudományos alaposságú A Complete Dictionary of Ancient and Modern Hebrew elkészítéséig, amelyet halála után második felesége, Hemda, és fia fejeztek be.

Bár Ben-Jehudát sokszor magányos hősként ábrázolják, az igazság az, hogy munkáját a történelmi körülmények is segítették. 1881-ben nemcsak ő érkezett Palesztinába, hanem ekkor indult el az első alija, a zsidó bevándorlások hulláma is. Az új telepesek – fiatalok, műveltek, idealisták – nyitottak voltak a héber nyelv iránt. Sokuk már beszélte, mások hajlandóak voltak megtanulni – és gyermekeik már ebben a nyelvi közegben nőttek fel.

Eliezer Ben-Jehuda már nem érte meg Izrael állam megalapítását. Egy hónappal azután halt meg, hogy a brit hatóságok hivatalosan is elismerték a héber nyelvet a palesztinai zsidóság hivatalos nyelveként. Mégis, álma – , vagyis Izrael népe saját földjén, saját nyelvén – valóra vált. Munkássága az emberiség egyik legnagyobb nyelvi újjáélesztési eredményei közé tartozik.

Felhasznált források: My Jewish Learning, jewishvirtuallibrary

Zucker-Kertész Lilla