Horváth Alíz: Iskolától a zsinagógáig 2.

2020. Február 25. / 09:52


Horváth Alíz: Iskolától a zsinagógáig 2.

Szerző: Deák Andrea

A Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (Mazsihisz) 2019-ben iskolások és óvodások számára meghirdetett pályázatának díjazott pályaművei VII. rész.

A Mazsihisz a 2018/2019-es tanévben pályázatot hirdetett óvodások és iskolások számára azzal a céllal, hogy a gyerekeknek lehetőséget adjon a zsidó értékekből fakadó gondolkodásra, alkotásra, és a jövő nemzedékeit segítse bevonni a zsidó közösségi életbe, a zsidóság megélésébe.

A pályázaton különböző kategóriákban lehetett indulni korosztályok szerint. A felhívásra számos szép és értékes rajz, képregény és mese érkezett, minden díj gazdára talált, sőt, a képregény kategóriában különdíjat, és a mese kategóriában két harmadik helyezést is kiosztott a háromtagú zsűri.

A Mazsihisz székházának dísztermében tavaly nyáron tartott díjátadó, valamint a sok beérkezett munka még most is olyan örömteli emlékeket ébreszt bennünk, hogy úgy gondoltuk: olvasóinkkal is megosztjuk őket.

Az alábbiakban Horváth Alíz második helyezést elért, Iskolától a zsinagógáig 2. című képregényét láthatják, amely az elemi korcsoport, „Kedvenc történetem a rabbival” című kategóriába érkezett versenymű.

horvathaliz-1.jpg

horvathaliz-2.jpg

mazsihisz icon
Szeretnél értesülni új hírekről? Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy mindig friss híreket kapjon!

Ezek is érdekelhetnek