1939-ben, az első
két zsidótörvényt követően az OMIKE (Országos Magyar Izraelita Közművelődési
Egyesület) a Pesti Izraelita Hitközséggel szoros együttműködésben a fellépési
lehetőségeiktől, kenyerüktől megfosztott zsidó művészek számára létrehozta a
Művészakciót. Ebben a nagysikerű kezdeményezésben 1944. március 19-ig 550
színész, énekes, zenész, táncos, festő, szobrász, író jutott lehetőséghez és
szó szerint éltető levegőhöz.
E hasábokon időről-időre bemutatok egy-egy művészt az akkor és ott fellépő, kiállító szereplők közül. A válogatás vállaltan szubjektív lesz, de talán idővel kialakul benne valamilyen rendszer.
1917-ben
viszonylag kis sajtóvisszhang mellett mutatták be az Operaházban Bartók Béla
táncjátékát „A fából faragott királyfit”. A királyfi szerepének eljátszását a
kor egyik legnépszerűbb táncosnőjére Pallay Annára bízták. Évtizedekkel később,
1959-ben az „Ország-Világ” hasábjain így emlékezett rá a művésznő:
„Az első
próbán Bartók Béla zongorán lejátszotta a művét, majd Balázs Béla is elolvasta
a balett meséjét. Ezután három hónapig tanultuk a házi színpadon Bartók
remekművét. A szerző jelen volt minden próbán, s gyakran magyarázta, miképpen
képzeli el a táncmozdulatokat, sokszor adott hasznos tanácsot, új megoldást a
koreográfiát készítő Zöbisch Ottónak.”
Pallay Anna Szegeden
született 1890. május 24-én. Az Operaház balettnövendéke volt 1902-1905 között.
Első fellépése 1907.
december 16-án volt az Operaházban, ezután szerződést is
kötött az intézménnyel. Az első méltatás róla
1912-be jelent meg a Pesti Hírlapban, amikor a Delibes
Lakméjának bemutatójáról tudósítva írták, hogy
„megtapsolták Pallay Anna pompás táncát”. 1919-ig maradt az Operaház tagja. Táncművészeti
akadémiát nyitott, miközben kísérletezett a balett-pantomim műfajának
megteremtésével. 1920 elején a Fővárosi Orfeum színpadán láthatta a közönség.
Majd az év végétől európai és amerikai városokban turnézott, miközben
haza-hazatért, hogy itthon táncestélyeket szervezve lépjen fel. Saját maga készítette előadásainak koreográfiáját, amit
rendszerint önállóan, vagy pedig egy kisebb csoport élén adott elő. 1921-ben
egy különleges előadásra is vállalkozott. Egy filmrészletekkel tarkított vidám
előadásban (Ben Kolumbusz volt a címe) nem csupán táncolt, hanem énekelt is.
A külföldi
turnékról hazatérve a magán balettiskolájában tanított. Itt - többek között –
artistapályára készülő növendékekkel is foglalkozott. Tanítványaival sorozatosan
tartott táncbemutatókat. Egyik ilyenről számolt be a Népszava 1929 májusában:
„A növendékek
természetét, alakját nagy gyakorlattal, ötletesen kihasználó számai ismét
tetszetősek voltak. Pallay Anna kevésbé komponál, mint inkább testhezálló rövid
jelenéseket eszel ki tanítványai számára…”
1931-1939 között,
táncakadémiájának megtartása mellett, mozgást, ritmikát és plasztikát (a tánc
térbeli törvényszerűségei) tanított a Zeneakadémián, ahová 1931 őszén nevezték
ki főiskolai tanárnak. A korabeli újságok folyamatosan beszámoltak munkájáról,
tanítványai fellépéseiről. A korszak lezárásaként érdemes újból egy Népszava
cikket idézni, amely 1938-ban jelent meg:
„Pallay Anna
táncpedagógiai működését nem csupán ötletesség és jóízlés tünteti ki, hanem
emberismeret is […] Éles és gyakorlott szemmel fedezi fel, ki mire született és
milyen keretben, milyen jelmezben mutatkozik meg legelőnyösebb oldaláról.”
1939 után
tovább működtette táncakadémiáját és táncosai, ha a korábbinál ritkábban is, de
továbbra is felléptek egészen 1943-ig.
1944-ben,
amikor a Goldmark-terem színpadán már teljes értékű operákat játszottak, ő volt
a Sába királynője, az Aida és Gounod Faustjának koreográfusa, valamint a táncok
betanítója.
1945 után
továbbra is koreografált és tanított, amíg egészségi állapota engedte. Budapesten
hunyt el, 1970. április 4-én.
Fotók: OSZMI
archívum, Magyar Állami Operaház
Emlékgyűjtemény, Színházi Élet
1932. 43. 121., OSZK Színháztörténeti Tár
1.jpg)
