Harsányi László: Zsidó művészek a viharban (88. rész) – Farkas Sándor

1939-ben, az első két zsidótörvényt követően az OMIKE (Országos Magyar Izraelita Közművelődési Egyesület) – a Pesti Izraelita Hitközséggel szoros együttműködésben – a fellépési lehetőségeiktől, kenyerüktől megfosztott zsidó művészek számára létrehozta a Művészakciót. Ebben a nagysikerű kezdeményezésben 1944. március 19-ig 550 színész, énekes, zenész, táncos, festő, szobrász, író jutott lehetőséghez és szó szerint éltető levegőhöz.

E hasábokon időről-időre bemutatok egy-egy művészt az akkor és ott fellépő, kiállító szereplők közül.

Farkas Sándor operaénekes (bariton) 1888-ban született Kárpátalján. Indulásáról évekkel később, az 1932.ben-es zsidó évkönyvben így vallott:

„Apám kereskedő volt Huszt mellet, Királymezőn. Szüleim korán haltak el és nekem, mint egészen fiatal gyereknek magamnak kellett létfenntartásomról gondoskodnom. Huszton jártam ki a négy polgárit, majd Debrecenben a gimnáziumot. A zsidó templom kórusában énekeltem, ebből éltem szűkösen.”

A budapesti Zeneművészeti Főiskolán, majd Milánóban tanult. 1911-ben debütált a Kolozsvári Nemzeti Színházban Nilakanta (Delibes: Lakmé) szerepében. Bemutatkozásáról hosszabban számolt be 1911 szeptemberében az Ellenzék című kolozsvári napilap:

„A napokban mutatkozott be Kolozsvárott a Lakmé operában Farkas Sándor, a kolozsvári Nemzeti Színház új operai baritonistája. Farkas Sándor ezelőtt három évvel még a miskolci városi zeneiskola növendéke volt s egyszersmind kiváló tagja a Miskolci Daláregyletnek is. […] Nilakanta főpapban mutatkozott be a színház új operai baritonistája, Farkas Sándor. Az új tag debüje a szokásos rokonszenves fogadtatás határait is túllépte. Farkas Sándorral a színház operai anszámbléja értékes taggal gyarapodott. Mély és felső regiszterekben egyaránt tisztafényű, meleg csengésű hangja van, mely egyesíti magában az ércességet a puha bársonyossággal.”

1917-ben szerződtette a budapesti Operaház. Január 6-án Georges Germont-ként (Verdi: Traviata) mutatkozott be. 1919-ben a Színházi Élet „kellemeshangú, rutinos, nagyon jól használható” énekesként írt róla.

Nagyon sikeresnek minősítették még húsz évvel későbbi évfordulóján operaházi jelenlétét a lapok. Ezzel szemben áll, hogy 1934-ben, mint ahogyan az Egyenlőség nagy cikkben számolt be erről, nem volt ott a neve – csakúgy, mit más zsidószármazású művésztársai sem – az örökös tagsággal kitüntetettek között.

A korabeli lapok rövid beszámolóit ritkábban szakították meg olyan cikkek, amelyekben egy-egy mondat értékelte a fellépő énekeseket. Ilyen ritka értékelés volt például a Nemzeti Újság 1938. márciusi beszámolója a Lakmé előadásáról, ahol Pataky Kálmán és Szabó Ilonka dicsérete mellett így írt Farkas Sándorról:

„A művészegyüttes kitűnő szereplői közül első helyen Farkas Sándort említjük, aki férfias erővel vitte színpadra a bosszúálló hindu népvezér alakját.”

Zsidó pályatársainál csak egy évaddal később, 1940 júniusában távolították csak el az Operaház társulatból. Novemberben játszott először az OMIKE Művészakcióban, Beethoven Fideliojában. Ettől kezdve folyamatosan jelen volt a Goldmark-terem opera előadásaiban, egészen 1944 márciusáig, igy játszott többek között a Lammermoori Luciában, a Varázsfuvolában, a Sába királynőjében, a Traviatában.

1945-ben már ismét az Operaház színpadán volt. 1947 júliusában azt írták a lapok, hogy mások mellett Farkas szerződését sem kívánja meghosszabbítani az Operaház vezetősége. Ezt a döntést Ortutay Gyula kultuszminiszter megóvta és többek mellett Farkas Sándor visszaszerződtetését rendelte el. A Világ című lapban, augusztusban volt olvasható ezzel kapcsolatban a következő megjegyzés:

„Farkas Sándor ügyében az igazgatóság maga belátta tévedését és Székely Mihály intervenciója után szerződést kínált fel a jövő idényre a művésznek.”

Ezt követően nem volt akadálya, hogy egy év múlva – az örökös tag pozíciót elnyerő művész - negyedszázados jubileumának estéjén, a Sába királynő előadásakor, köszöntse az Operaház színpada és nézőtere egyaránt.

1954-ig volt az Operaház tagja. Nyugdíjazása után kis szerepekben egészen 1957-ig szerepelt még. Rendszeresen énekelt a Dohány utcai zsinagóga kórusában.

Budapesten hunyt el 1970-ben.

Képek:

1.) A bolygó hollandiban, Az Operaház archívuma 1920?
2.) Színházi Élet, 1918. 3. 31.
3.) Színházi Élet, 1928. 12. 22.
4.) A farsangi lakodalomban, Az Operaház archívuma, 1934.
5.) A Sába királynőjében, MILEV
6.) Színház, 1947.