Harsányi László: Zsidó művészek a viharban (80. rész) – Vadász Endre

1939-ben, az első két zsidótörvényt követően az OMIKE (Országos Magyar Izraelita Közművelődési Egyesület) - a Pesti Izraelita Hitközséggel szoros együttműködésben – a fellépési lehetőségeiktől, kenyerüktől megfosztott zsidó művészek számára létrehozta a Művészakciót. Ebben a nagysikerű kezdeményezésben 1944. március 19-ig 550 színész, énekes, zenész, táncos, festő, szobrász, író jutott lehetőséghez és szó szerint éltető levegőhöz.

E hasábokon időről-időre bemutatok egy-egy művészt az akkor és ott fellépő, kiállító szereplők közül.

1922 júniusában számolt be az Egyenlőség, hogy az OMIKE ifjú zsidó művészei grafikai kiállítást rendeztek. A „nagy reményekre jogosító fiatal művészek” között volt Vadász Endre is.

Szegedi polgári családban született, és már tizenhét éves korában karikatúraalbumot rajzolt. A szegedi reálgimnáziumban érettségizett, majd 1918-19-ben Heller Ödönnél, a szegedi képzőművészeti szabadiskolában tanult. Később Fényes Adolfhoz, majd a Képzőművészeti Főiskolán Glatz Oszkárhoz járt. Mesterei voltak még Zádor István és Olgyai Viktor. 1923-ban fényképészként szerzett bizonyítványt.

Fiatal művészként évről évre részt vett csoportos kiállításokon, szerepének sajtóvisszhangja jó darabig visszafogott volt. „Derék művésznek ígérkezik” – írta 1924 decemberében a Szózat, „Vadász Endre idegen hatásokkal vívódó tehetségétől még sokat várunk” - jósolta 1925 márciusában Az Újság.

1926-27 nyarán, Mohácson vezetett főiskolai tábort, ahol is nagy hatással volt rá a színes mohácsi népviselet és a dunai táj. Itt ismerkedett meg Valentin Györgyivel, akit 1928-ban feleségül vett. Debrecenbe költöztek, ahol az Izraelita Gimnázium rajztanára lett.

A húszas években, Olaszországban, majd 1929-ben a Nemes Marcell-féle utazási ösztöndíjjal Párizsban tett tanulmányutat. Metszetei egyre népszerűbekké váltak. 1929-ben a barcelonai világkiállításon I. díjat nyert, valamint többször nyerte el a Szinyei Társaság grafikai díját, közöttük 1931-ben a legrangosabb grafikai kitüntetést, a Zichy-díjat.

1933 és 1935 között Nagybányán festett. Gyakori résztvevője volt a Munkácsy-céh, a Szinyei Merse Pál Társaság, az Ernst Múzeum kiállításainak, de részt vett a velencei biennálékon, a Magyar Rézkarcoló Művészek Egyesülete európai és amerikai csoporttárlatain Oslotól Chicagoig, Londontól Clevelandig. Egyre többféle technika avatott mesterévé vált, voltak olaj- és temperaképei, akvarelljei, finom vonalú rézkarcai. Számos ex librist is alkotott.

1936-ban költöztek Budapestre. Ebben szerepe lehetett a Tamás Galéria ösztönzésének is, amely galériával ezt követően szoros kapcsolatot alakított ki. Továbbra is számos kiállításon vett részt és sok díjat is nyert. 1937-ben Elek Artúr a Magyar Művészetben jelentetett meg elemző tanulmányt "Az újabb magyar grafikai művészet" címmel, amiben magasra értékelte Vadász Endre művészetét. Több önálló albuma jelent meg. 1939-ben egy belgiumi kiállítása nagy sikert aratott.

Sz. Kürti Katalin, aki talán a legtöbbet tette Vadász életművének feldolgozásában - egyik, 1978-ban írt tanulmányában (Vadász Endre /1901-1944/ kisgrafikái) – így összegezte ezen évtizedét: „… bátran mondhatjuk, hogy sikeres, ismert és elismert művész volt”.

Az OMIKE Művészakció hat képzőművészeti kiállításainak mindegyikén, 1939 és 1944 között ott voltak alkotásai, rézkarcok és temperák egyaránt.

A művész életének tragikus végéről így írt Sz. Kürti Katalin, a már említett tanulmányában:

„A kezdődő, majd egyre fokozódó zsidóüldözés egyre félénkebbé tette Vadászt és feleségét is, aki pedig határozottabb és jó gyakorlati érzékű volt. Férjét hihetetlen gyöngédséggel vette körül, biztosította a munkájához szükséges feltételeket, építette kapcsolatait. Amilyen biztonsággal állt Vadász mellett házasságuk tizenhat éve alatt, olyan egyértelműen követte a halálba is. Amikor 1943-ban Szajolba, munkatáborba vitték Vadász Endrét, már megegyeztek: ha valamelyikőjük nem bírná a tábort, a gettót, a másik is követi. A vég 1944 júniusában következett be: ekkor Vadász már Gödöllőn volt, Gyöngyinek gettóba kellett volna mennie. Egymásnak üzenve, egymástól távol lettek öngyilkosok mindketten 1944. június elején.”

Képek

1.) Önarckép, budapestaukcio.hu
2.) Képfelirat: Nagybányán az idén is előkelő magyar és külföldi festőkolónia dolgozik. A magyar festőkolónia tagjai: Vadász Endre, Benjámin Hermann, Torma János, Torma Jánosné és Perlrott Csaba. (Fotó Gerson, Nagybánya) Színházi Élet 1933. 43
3.) Halpiac (Halpiac Baján), Nagy István Képtár, Baja
4.) Ucca (Budai utcácska), Magyar Képzőművészeti Egyetem
5.) Francia kisváros, Virág Judit Galéria aukció