1939-ben, az első
két zsidótörvényt követően az OMIKE (Országos Magyar Izraelita Közművelődési
Egyesület) a Pesti Izraelita Hitközséggel szoros együttműködésben a fellépési
lehetőségeiktől, kenyerüktől megfosztott zsidó művészek számára létrehozta a
Művészakciót. Ebben a nagysikerű kezdeményezésben 1944. március 19-ig 550
színész, énekes, zenész, táncos, festő, szobrász, író jutott lehetőséghez és
szó szerint éltető levegőhöz.
E hasábokon időről-időre bemutatok egy-egy művészt az akkor és ott fellépő, kiállító szereplők közül. A válogatás vállaltan szubjektív lesz, de talán idővel kialakul benne valamilyen rendszer.
Simon Zsuzsa az OMIKE
Művészakció egyik legtöbbet foglalkoztatott színésznője 1910. október 24-én
született Nagyváradon.
Pályáját
1932-ben a Belvárosi Színházban kezdte, amelynek 1939-ig volt tagja. Simon
Zsuzsát Bárdos Artúr fedezte fel. 1935-ben már "Esernyős király" című
színdarabnak egyik szerepét osztották rá, ahol olyan nagy nevekkel játszott,
mint Páger Antal, Mezei Mária, Nagy György. Az igazi sikert Bernard Shaw
darabjában: Az ördög cimborájában játszott szerepe hozta meg. 1939-ben - bár átmenetileg
felvették a Színészkamarába – színpadra, legalábbis a hivatalos színházi
világban - nem léphetett. A Belvárosi Színházban a szeme láttára vették le a
képét a falról és taposták össze. Egy, a Pesti Naplónak 1939 áprilisában adott
interjúban olvasható: „Úgy szerette pedig azt a kis színházat, hogyha nem is
volt ott semmi dolga, passzióból beült olykor délután az irodába – könyvelni.
(Mert kereskedelmi érettségit tett…)”
1939-1944
között a Művészakcióban lépett fel. Egy sor kisebb szerep után az első színpadi
főszerepe a Dybuk című színdarabban volt Beregi Oszkárral, Gellért Lajossal,
Gonda Józseffel, Horváth Ferenccel. Rendezett és tehetséges növendékeket
oktatott, többek között Ujfalusi Istvánt, Földi Zsuzsát és a kivételes
képességű Vágó Évát. A Goldmark-teremben sorozatosan játszott főszerepeket, így
például Boros Elemér „Nős ember” című színművében, Geraldy "Szeretni"
című darabjában. Ez utóbbit ő is rendezte és olyan partnerei voltak benne, mint
Mányai Lajos és Nagy György. Ezt a művet 1941-1942-ben, a Művészakció
szervezésében számos vidéki hitközség közösségi termében is eljátszották. A
vidéki előadásokat megköszönő levelek közül talán a legmegrázóbb az, amelyet
egy szarvasi tanár írt 1942 februárjában Simon Zsuzsának. Egy részlet a levélből:
„Hálásak
is vagyunk, hogy helyzetünk depresszióját egy órácskára igaz gyönyörködésünkkel
eloszlatták, hogy lelket öntöttek belénk a dokumentummal, hogy talán mégsem
vagyunk mi egészen hitvány fajzat, ha e téren is ekkora tehetségeket termelünk
ki magunkból.”
1940-ben
összeházasodtak művészakciós partnerével Mányai Lajossal. 1941-ben Ascher
Oszkárral és Mányai Lajossal közösen könyvet írt „Láthatatlan színház” címmel.
Bárdos Artúr a könyv előszavában így írt korábbi színészéről: „Simon Zsuzsi az
okos naivák fajtájából való. Pápaszeme mögül nagyon okos, majdnem ravasz zöld
szempár kandikál elő, az ajka szögletében gúnyos, talán nem is mindig jóakaratú
mosolyok villódznak.”
A
felszabadulás után a nagyváradi Állami Sínház majd 1949-1951-ben a Belvárosi
Színház igazgatója. 1950-1956 között a Színiakadémia főigazgatója, ahol nem vált
népszerűvé vonalasságával és erőszakosságával. Jellemzően 1956 őszén elsőként
követelte a főiskola forradalmi gyűlése a távozását. 1957-től 1960-ig a Petőfi
és a Jókai Sínház igazgatója, 1960-1962-ben a Fővárosi Operettszínház
főrendezője, 1962-1990 között a Thália Színház tagja. Kossuth- díjas (1950) és
érdemes művész (1973)
1996-ban
hunyt el.