Harsányi László: Zsidó művészek a viharban 3. rész

1939-ben, az első két zsidótörvényt követően az OMIKE (Országos Magyar Izraelita Közművelődési Egyesület) a Pesti Izraelita Hitközséggel szoros együttműködésben a fellépési lehetőségeiktől, kenyerüktől megfosztott zsidó művészek számára létrehozta a Művészakciót. Ebben a nagysikerű kezdeményezésben 1944. március 19-ig 550 színész, énekes, zenész, táncos, festő, szobrász, író jutott lehetőséghez és szó szerint éltető levegőhöz.

E hasábokon időről-időre bemutatok egy-egy művészt az akkor és ott fellépő, kiállító szereplők közül. A válogatás vállaltan szubjektív lesz, de talán idővel kialakul benne valamilyen rendszer.

Ámos Imre / Fotó: Pécsi József

Ámos Imre festőművész Nagykállón született 1907. december 7-én. 1927-től 1929-ig a budapesti műegyetemen, 1929–35-ben a Képzőművészeti Főiskolán tanult, ahol Rudnay Gyula tanítványa volt. 1931-ben állított ki először a Szinyei Társaság Tavaszi Szalonjában, itt 1933-ban dicsérő elismerést, 1934-ben Álmodó asszonyok című képével első díjat nyert.

1933-ban már így ír róla a Magyarország című lap, megemlítve egy felsorolásban, hogy a Tavaszi Szalon kiállításán nagyon jó művészek tűnnek fel:  „Közülük első helyen áll egy új, eddig ismeretlen festő, Ámos Imre, akinek négy fanyar ízű, érdekes témájú és szuggesztív formai megoldású… képe kitűnő kvalitásokat árul el.”

Ámos Imre: Purim

1936-ban a Képzőművészek Új Társasága (KUT) választotta tagjává. Ez időtől kezdve nyaranta Szentendrén dolgozott. 1937-ben tanulmányúton volt Párizsban, ahol kapcsolatba került Chagall-lal. 1938-ban a Nemzeti Szalon tagja lett. Kezdetben a posztimpresszionizmus képviselője. Rippl-Rónai József és Berény Róbert hatott rá, a 30-as évek közepétől képeit Chagall hatására az álomszerű, asszociatív jelenítés jellemzi.

A zsidótörvények megjelenésekor, 1938-ban így írt a naplójába: „Olyan lealázó, ahogyan visszautasítanak bennünket csaknem minden foglalkozási ágból, valami szörnyű sötétség fekszik az embereken, mintha meg lennének fertőzve valami bacilussal, ami embertelenül gondolkozóvá teszi őket. Minden baj levezetését az antiszemitizmusban látják, és bár tudják a vezetők, hogy ezzel nem oldják meg az égető problémákat, homokba dugott fejjel végigcsinálják az embereket a legszörnyűbb nélkülözésbe kergető törvényeket. […] kitaszítanak egy embercsoportot a szabadság, egyenlőség, testvériség nehezen kiharcolt bástyáiból. Szerintem ez nem más, mint gyűlölettel párosult kicsiségi érzés, amelyik legalább pillanatnyilag akar diadalmaskodni a józanság és meggondoltság fölött.” 

Ámos Imre: Alkony

A 2. világháború alatt megrázó látomásokban számolt be tragikus élményeiről (Sötét idők sorozat; Menekülő, Háború stb.). 1940-től 1944-ig kisebb megszakításokkal munkaszolgálatos volt Magyarországon, először a Délvidéken, majd a keleti fronton, Ukrajnában. Képei azonban ez idő alatt ott voltak az OMIKE Művészakció mind a hat képzőművészeti kiállításán. 

Így ír Ámos Imre kiállított műveiről 1940-ben, a Libanon című folyóiratban Naményi Ernő, a budapesti Zsidó Múzeum igazgatója: „Ha van zsidó szellem a művészetben, a zsidó vallásosság és szociális együttérzés szelleme, úgy kétségtelen ezek a képek és rajzok zsidó művészetünk legjavához tartoznak.”

1944 őszén századát Németországba irányították. Az ohrdrufi koncentrációs táborban halt meg, 1944 telén.

Ámos Imre: Sátorosünnep

Ámos Imre verse, 1940. július:

Mert úgy igaz és teljes az idő
Ha egyszer lettél, többé nem ereszt
Ne sírj előre a késő jövőn
Nézz a toronyra alján esküvő
De tetején már ferdül a kereszt.

***

A képeket a Művészakcióban kiállítottakból választottam: Purim (Magyar Zsidó Múzeum), Alkony (Ferenczy Múzeum), Sátoros ünnep (Magyar zsidó Múzeum)