Maszkban, kesztyűben érettségiznek a Scheiber diákjai, mi pedig: drukkolunk

2020. Május 03. / 17:05


Maszkban, kesztyűben érettségiznek a Scheiber diákjai, mi pedig: drukkolunk

A járványügyi óvintézkedések szigorú betartása közepette kezdődnek meg az érettségi vizsgák május 4-én, hétfőn a Budapesti Zsidó Hitközség (BZSH) fenntartásában működő, immár 100 éves Scheiber Iskolában. Az idén rendkívüli körülmények között zajló érettségiről Kovács Bernadett igazgatót kérdeztük, akitől többek között megtudtuk: a nagy megmérettetésnek két végzős osztály összesen 24 diákja lát neki, a tanulóknak idén kivételesen maszkban és gumikesztyűben kell érettségizniük.

Milyen intézkedéseket hoztak az idei érettségire a diákok és pedagógusok biztonsága érdekében?

Teljes fertőtlenítő takarítás volt azokon a szinteken, ahol az érettségizők és a tanárok tartózkodnak majd. Közvetlenül az épület bejáratánál automata adagolós kézfertőtlenítő készüléket helyeztünk el, a belépéskor pedig mindenki kap gumikesztyűt és maszkot, amit az Élet Menete Alapítvány és a Mazsihisz biztosított számunkra. A kormányzat tíz-tíz főben határozta meg azt a maximális létszámot, ahányan egy teremben jelen lehetnek egyszerre, de mi úgy döntöttünk, hogy nyolc diákot engedünk be egy-egy terembe, ahol minden tanuló között két méter távolságot kell tartani. Négy teremben zajlik majd az érettségi, minden szinten található egy-egy automata kézfertőtlenítő. Az ügyelő tanárok három különböző tanári szobában dolgozhatnak, ahol nekik is be kell tartaniuk az egymástól számított két méter távolságot. A mosdókat egyszerre csak egy személy használhatja majd. A gumikesztyűket és maszkokat használat után egy veszélyeshulladék-tárolóban gyűjtjük össze, és megfelelő helyre szállítjuk.

A járványügyi óvintézkedések befolyásolják az írásbeli idejét?

Ugyanannyi idő áll rendelkezésre az írásbeli megírására, mint az előző években, azzal a különbséggel, hogy szegény diákoknak maszkot és kesztyűt kell viselniük írás közben.

Íróeszközöket mindenki hazulról hoz, vagy előzetesen fertőtlenített tollakat kapnak?

Mindenki azt a tollat használhatja, amilyet otthonról hoz. Ha valakinél esetleg nem lenne íróeszköz, akkor sem kell aggódni, mi adunk.

A járványhelyzet módosítja a vizsgák beosztását?

Nem. A tanulók a megszokott rend szerint hétfőn magyar nyelv és irodalomból vizsgáznak, kedden lesz a matematika, szerdán a történelem, csütörtökön az angol. Óriási szerencsénkre angolból nagyon sokan tettek előrehozott érettségit, úgyhogy csütörtökön mindösszesen csak hárman fognak angolból érettségizni nálunk.

A szóbelik rendje változik?

A szóbeliket kötelező megtartani, erről kormánydöntés született. A szóbelik mindig júniusban vannak az adott intézmény által megjelölt napon, ez a mi esetünkben június 11-e. A szóbeli azokat a tárgyakat érinti, amelyekből nincsen írásbeli vizsga, ilyen például a judaisztika. Aki az írásbelin valamelyik tárgyból nem éri el a minimálisan szükséges 25 százalékot, annak az adott tárgyból szóbeliznie kell, de bizakodóak vagyunk, ilyen eset nálunk nagy valószínűséggel egy sem lesz.

Van még valami fontos, amit feltétlenül meg kell jegyezni, de nem kérdeztem rá?

Igen, az az egy, hogy mindannyian szurkoljunk azoknak a tízezreknek, akik hétfőtől érettségiznek.

Csatlakozunk a drukkoláshoz! Akkor jó munkát minden diáknak és tanárnak!

A SCHEIBER SÁNDOR GIMNÁZIUM, ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS KOLLÉGIUM:

"Iskolánk, a Zsidó Gimnázium 1919-ben nyitotta meg kapuit az Abonyi utcában, ahol a budapesti zsidók közadakozásából megépülhetett a gyönyörű, akkor modern és minden igényt kielégítő épület. Később több helyszínen és különböző konstrukcióban működött az iskola, míg végül a rendszerváltást követően az BIH Anna Frank Gimnázium kinőtte a Bérkocsis utcai épületet és a magyar állam, valamint a zsidó hitközség összefogásának köszönhetően 1998-ban átadták az iskola jelenlegi épületét Zuglóban.

A Scheiber Iskola 13 évfolyammal működik, a hatosztályos elemi és hatosztályos gimnáziumi tagozat között nyelvi előkészítő várja a felvételt nyert gyerekeket. Iskolánk legfontosabb feladatának tekinti, hogy a zsidóság értékeit közvetítse a diákok felé. Nem kizárólag zsidó diákokat fogadunk, de elsősorban őket várjuk felvételi időszakainkban.

Elemi tagozatunk minden évfolyama napközi otthonos, ami azt jelenti, hogy diákjaink napi nyolc órát töltenek az iskolában, ahol így elég az idő a tanulás mellett a pihenésre, a játékra, a társas kapcsolatok erősítésére. A gyerekek nem visznek haza leckét, vagyis a délutáni, esti óráikat szüleikkel tölthetik, iskolai kötelezettségektől mentesen." (Forrás: Scheiber.hu)

mazsihisz icon
Szeretnél értesülni új hírekről? Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy mindig friss híreket kapjon!

Ezek is érdekelhetnek