A Bálint Házba költözik a BZSH szakgimnáziuma

2019. Április 29. / 15:56


A Bálint Házba költözik a BZSH szakgimnáziuma

Az egyik legnépszerűbb zsidó közösségi hely, a Bálint Ház budapesti, Révay utca 16. szám alatti épületébe költözik idén a Külkereskedelmi Szakgimnázium a Mazsihisz-BZSH döntésének eredményeként.


Az elöljárók egyhangú támogatásával  a Révay utca 16. szám alá, vagyis a Bálint Ház épületébe költözik a tavaly szeptember óta működő Külkereskedelmi Szakgimnázium, amely így már az új helyen kezdi meg a tanítást a 2019/2020-as tanévtől. 

A Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (Mazsihisz) támogatásával és a Budapesti Zsidó Hitközség (BZSH) fenntartásában létrehozott Külkereskedelmi Szakgimnáziumban legalább 12 államilag támogatott OKJ-tanfolyamra lehet beiratkozni elsősorban kereskedelmi, logisztikai, pénzügyi, turisztikai és informatikai területen. A szakgimnázium a Külkereskedelmi Oktatási és Továbbképző Központtal (KOTK), valamint a Studio Italia Nyelviskolával működik együtt, a szakképzésein a részvétel – az állami támogatásnak köszönhetően – ingyenes, és természetesen vallástól, felekezettől függetlenül elérhető.

Amint azt Salusinszky András, a szakgimnázium vezetője elmondta: örülnek neki, hogy a Budapesti Zsidó Hitközség a belváros szívében bocsátott rendelkezésükre két épületszintet, ahol  – a szükséges átalakítási és felújítási munkák után – modern, minden igénynek megfelelő székhelyen folytathatják tevékenységüket. Mint kifejtette: a Bálint Ház felső két szintjén tíz tantermet és egy könyvtárat alakítanak ki, ahol a nappali és az esti létszámot is belekalkulálva a reményeik szerint akár 700 tanulónak biztosítanak oktatási lehetőséget. 

Salusinszky András diákok közöttSalusinszky András diákok között

A diákok a Bálint Ház minden infrastruktúráját élvezni tudják majd: lesz büfé meleg ebéddel, rendelkezésükre áll  a konditerem, és részt vehetnek a kulturális- és sportfoglalkozásokon. Salusinszky András hozzátette: külön jó hír, hogy az épületben a Scheiber Iskolával együttműködve a vidéki tanulók kollégiumi elhelyezéséről is gondoskodni tudnak. 

Az igazgató és a Külkereskedelmi Szakgimnázium tanári kara köszöni a BZSH elöljáróságának a támogatást és a bizalmat, amelynek eredményeként a belváros közepén lényegében egy új iskola és kollégium kezdheti meg működését. 

mazsihisz icon
Szeretnél értesülni új hírekről? Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy mindig friss híreket kapjon!

Ezek is érdekelhetnek