Dr. Kulka Frigyes
születésének 100. évfordulója alkalmából 2025. január 31-én, pénteken délután 3
órakor Budapesten, a Hold u. 23. számú ház falán emléktáblát helyeznek el –
abban a házban, ahol az iskolateremtő magyar zsidó orvos professzor 1979-től
1989-ig lakott. A centenárium alkalmából Kulka Frigyes kivételes szakmai és emberi
érdemeinek állítanak emléket.
Bár szakmai
körökben nagy elismerés övezi, a nagyközönség eddig még keveset hallhatott
Kulka János színművész édesapjáról, Kulka Frigyesről, aki többek között a
tüdőtranszplantáció alapjait teremtette meg a 70-es, 80-as években.
„Olyan istenáldotta tehetség volt, amilyenből százévenként egy, ha születik. Messze megelőzte a korát. Iskolateremtő, kiváló orvos és kivételesen segítőkész ember volt, egész életét a gyógyításnak szentelte”, mondta róla L. Horváth Katalin, a Kulka Frigyesről szóló könyv szerzője.
Kulka Frigyes
zsidó családban született 1925-ben, a vészkorszak nem kímélte a családot, az
édesanyja Auschwitzban halt meg, az édesapja munkaszolgálatosként, ő maga
megszökött a munkatáborból.
A háború után,
1945 és 1950 között orvostudományi tanulmányokat folytatott Budapesten.
Kutatási területe a mellkasi és a sebészeti diagnosztika és a tüdő daganatos
elváltozásai voltak. Mindemellett számos mellkassebészeti újítás fűződik a
nevéhez.
Kulka Frigyes már
a hatvanas években végzett kutyákon tüdőátültetést, és ő tette le a
tüdőtranszplantáció alapjait a nyolcvanas években, de a megvalósítását már nem
érte meg.
Ezen kívül Kulka
Frigyes teremtette meg az ország első speciális mellkassebészeti osztályát a
szegedi Sebészeti Klinikán 1959-ben. A kapcsolatai révén rengeteg műszer,
berendezés érkezett adományként az országba.
Korát megelőzve
Kulka Frigyes hozta be az orvosi köztudatba az interdiszciplináris szemléletet
is, és ezt a munkája során is alkalmazta, csapatban dolgoztak nála a
specialisták, amelynek köszönhetően rengeteg embert gyógyított meg.
Az
interdiszciplinaritás fontosságáról a következőképp vallott Kulka Frigyes egy
helyen:
„A specializálódást nem az orvostudomány találta ki, a természettudomány számos ágában félelmetes méreteket öltött a specializálódás, a vertikális irányú fejlődés. Ahogy mondják: specialista az, aki egyre kevesebbről egyre többet tud. Ugyanez adaptálva a klinikai orvoslásban valóban azt a veszélyhelyzetet teremtette, hogy a betegeket is apró fragmentumokra, szervrendszerekre törte, és ilyen módon az a kissé helytelen szemlélet adódott, hogy van vesebeteg, gyomorbeteg, tüdőbeteg, de szerintem csak beteg van, a maga pszichoszomatikus egységében. Nincs abban ellentmondás, hogy a beteget a maga egységében a specialisták együttműködése a legmagasabb szinten meg tudja gyógyítani, vagy ha úgy tetszik, megelőzi a betegséget.”