A szabadság, mint munka: Rajk Lászlóról

A Rajk-per évében született, akkor, amikor meggyilkolták az édesapját. A történelemben, éppen a legmélyén, az egyik legmélyén látta meg a napvilágot. Ebből csinált szabadságot egy Pazar, kreatív, felelős életre. A szabadság képzelet és fegyelem, tehetség és munka, komolyság és humor. Ezt tanulhattuk tőle. 

Létrehozni a képzeletből, a képzelet segítségével lehet bármit is, a képzelet a valóság teremtője. Aki kicsit belenéz abba, mit hagyott Rajk László ránk, ezzel találkozik. Az építész, mint az Örökkévaló, a képzeletével teremt világokat, először az ő képzeletében születnek meg, aztán megmutatkoznak a térben, kézzelfoghatóvá válnak. Ha építeni nem tud, akkor filmezhet, színházban dolgozhat, zenészek, írók társművésze lehet az, akinek erős a vizuális fantáziája, de akár szamizdatot is csinálhat a barátaival, amikor sehogy nincs mód megnyilvánulni, az a lényeg, hogy fékezhetetlen elméje, kreativitása mindig talál utat és felelősséget.

Az édesapja gyilkosai közé érkezett, olyan pusztító tévképzetek közé, amelyeknek édesapja híve és áldozata volt. Nem kényeztette el a külső szabadság élete során, alig több mint 70 évének többségét nem szabad országban élte. Nem is az ország volt szabad, hanem ő. Elképzelte és megteremtette maga körül a szabadságot. Vagány volt, de léha nem. Élni jó dolog, bárhogy is van éppen a világ, amely gyakran ölt ijesztő arcot, de munka élni, feladat, számadás. Ebben bizonyosan hitt.

Beszámolt egy készülő könyvben az életéről, aztán elrendezte maga körül a dolgokat, mindent lezárt, akkurátusan, nem hagyott hátra adósságot a földön. Ami adatott, kihasználta, ami rajta múlott, elvégezte, az utolsó pillanatig. Tegnap még cikke jelent meg a Magyar Narancsban. Mindent elintézett, hogy nyugodt szívvel mehessen. Hogy is mondják? Mint aki jól végezte dolgát. Ez talán a legpontosabb. Úgy élt és úgy halt meg, úgy volt és úgy ment, példaként, mint aki jól végezte dolgát. Mintha csak ez lenne a legtermészetesebb.

Gyilkosság, börtön, nevelőintézet. Így kezdődött. Aztán egy szabad, bizakodó, erős és komoly emberrel folytatódott, aki életében folyton csak nőtt alkotásban, komolyságban, felelősségben. Autonómiában.

Aki nyomot hagy. A városi térben, a művészi emlékezetben és figurája hitelességével, tisztaságával.

Végezzünk el mindent, hagyjuk az élőkre, amit Istentől kaptunk és utána, ha menni kell, menjünk. Bárcsak ne ilyen korán kellett volna. Bárcsak ne így kezdődött volna, a Rajk-perrel, az 50-es évekkel, 56 eltaposásával, bárcsak ne így folytatódott volna a kádárizmussal és tovább.

Rajk László élete tanúság. Semmi nem veheti el tőlünk, majdhogynem semmi, hogy megformálttá, minőségivé tegyük az életünket.

Köszönjük. Fonassék be lelke az élet kötelékébe.