04.19. 19:21, kimenete: 04.20. 20:30 
A nagykanizsai történeteket a tradíció szerint nekem kell továbbadnom a fiaimnak. Ez a minimum, amit Nagykanizsáért megtehetek…. – vallja K. Cs., a nagykanizsai zsidóság történetéről szóló írásáról, melyből a Kanizsa Újság közölt részleteket.
Trianon után
Az első világháború hadi eseményeiben a zsidók tömegesen vettek részt más vallásúakkal együtt, asszimilálódó társadalmi rétegük kitüntetésnek érezte a katonai szolgálatot.
A nagykanizsai zsidó katonák (549 fő) közül 76 fő halt hősi halált, Zalaegerszegen 33 fő (205 bevonuló), Keszthelyen 36 fő (a 150 bevonuló csaknem negyede), Zalaszentgróton 15 fő (több mint fele a 25 bevonulónak). A vármegye legnagyobb izraelita közössége Nagykanizsán élt, a második a zalaegerszegi és azt követte a keszthelyi. A két világháború közötti időszakban a magyar zsidóság az antiszemitizmus megerősödése ellenére bízott sorsának jobbra fordulásában, s nagy hangsúlyt helyezett hazafiságának és nemzethűségének bizonyítására. Az izraelita vezetők előszeretettel szerepeltek hazafias rendezvényeken, felvonulásokon. Büszkék voltak történelmi érdemeikre, az első világháború alatt tanúsított helytállásukra és teljesítményükre.
A két világháború között
A zsidóság az 1930-as években is jól tudta kamatoztatni személyes kapcsolatait, a gazdasági érdekháló továbbra is működött, bár a korszak a lassú (majd 1938-tól felerősödő) visszaszorulás jegyében telt el.
A nagykanizsai zsinagóga
Zsidó hitközségek Zala vármegyében a 20. század első évtizedeiben
A történelmi Zala vármegye területén 17 zsidó hitközség működött, melyek közül néhány a trianoni határ túloldalára került. A megmaradt területen 14 hitközség (a revíziót követően 15) működött, melyek közül a neológ vallási irányzatot követte: a csabrendeki, a keszthelyi, a muraszombati, a nagykanizsai, a pacsai, a sümegi, a tapolcai, a zalaegerszegi, a zalalövői és a zalaszentgróti hitközség. Ortodox volt a balatonfüredi, a hahóti, a kővágóörsi és a zalaszentmihályfai zsidó közösség. Oktatási intézményt két hitközség tudott fenntartani, elemi és felső kereskedelmi iskolát a nagykanizsai, elemit a tapolcai.
A rabbik jelentős része a két háború közötti korszakban ugyanott teljesített szolgálatot: dr. Büchler Sándor Keszthelyen, dr. Winkler Ernő Nagykanizsán, dr. Halpert Salamon Tapolcán és dr. Junger Mózes Zalaegerszegen. A Zala megye területén élő rabbik közül egyedül Schück Jenő hahóti rabbi élte túl a vészkorszakot, aki munkaszolgálatosként bevonulva elkerülte a deportálást.
A vészkorszak
Az antiszemita törvénykezés újjáéledése 1938 márciusában, Darányi Kálmán miniszterelnök győri beszédével vette kezdetét. 1938-ban az első zsidótörvény elfogadásával megkezdődött a jogi egyenlőség fokozatos visszavonása.
A második zsidótörvény (az 1939. évi IV. törvénycikk a zsidók közéleti és gazdasági térfoglalásának korlátozásáról) 6%-ra szállította le az első törvényben előírt kvótát. Az antiszemitizmus Zala megyén belüli térnyerését az általános okokon túl elősegítette, hogy az ország egyik olyan tája volt, ahol az archaikus társadalmi formák a legjobban megőrződtek. A hagyományos nemesi gyökerű, úri életszemlélet idegenként nézte az üzleti világot és szemben állt az üzleti mobilitásra építő zsidó mentalitással. A társadalom másik ősi rétege a parasztság volt, amely ugyancsak jövevényként tekintett a zsidókra, s gyakran őket okolta hátrányos társadalmi és anyagi helyzetéért.
Fordulópont a 2. világháborúban – Magyarország megszállása
1944. március 19-én a német csapatok megszállták Magyarországot. Az események végzetes sebességgel gyorsultak fel. Az 1944. április 5-én kelt 1240/1944. ME sz. kormányrendelet értelmében a hat éven felüli magyar zsidók számára kötelezővé tették a sárga csillag viselését, majd 1944. április 7-én adták ki a 6163/1944. BM VII. res. rendeletet a zsidók elkülönítéséről és a gyűjtőtáborok felállításáról.
Holokauszt
A zsidó vallású magyar állampolgárok gyűjtőtáborokba telepítésének hatékonysága a nácik uralta Európában páratlan szervezettséggel történt.
A nagykanizsai Zsinagógában kialakított gettóban 1944. április 23. napjától kezdték meg a zsidók elkülönítését, az első csoportot 1944. április 28-án deportálták Nagykanizsáról Auschwitzba, mintegy 800 személyt (munkaképes férfiakat és fiúkat). A nagykanizsai "gyűjtőtáborban" elhelyezett zsidók második csoportját május 17-én szállították el (1217 főt), s a szerelvény május 21-én hajnalban érkezett meg Auschwitzba. A munkavégzésre alkalmas fizikumú és korú deportáltak, akiket nem öltek meg azonnal a gázkamrákban, munkatáborokba kerültek.
1941 és 1945 között több mint 600000 magyar zsidó áldozata volt a holokausztnak. Az áldozatok a munkaszolgálatban, a halálmenetekben, haláltáborokban, tömeges kivégzéseken veszítették életüket. A holokauszt minden tizedik áldozata magyar állampolgár volt, Auschwitz-Birkenau megsemmisítő táborában minden harmadik áldozatot Magyarországról deportálták.
Címlapképünk a nagykanizsai zsinagóga bejárati ajtajának részlete látható / Fotó: Varga György
