A barátság és szeretet jegyében: emlékezés Lakner Artúrra

2021. Április 07. / 11:11


A barátság és szeretet jegyében: emlékezés Lakner Artúrra

Lakner Artúr olyan művészeket indított el a pályán, mint Galambos Erzsi, Ferrari Violetta, Harkányi Endre vagy Ruttkai Éva. Lakner Bácsi Gyermekszínházában nem a rémtörténetek, hanem a gyerekek saját életének eseményei kerültek középpontba a barátság és szeretet jegyében. Lakner Artúrt 1944-ben látták utoljára, amikor a bevagonírozásra várva játszott az elhurcolt gyerekeknek.


Lakner Artúr író, forgatókönyvíró, (film)dramaturg, rendező, színházigazgató is volt, több szállal kötődött tehát a művészi szakmához. Kezdetben kisebb konferanszokat rögtönzött az általa vezetett Capitol mozi színpadán, és maga mellé vette akkor hároméves kislányát, Noémit. Ő lett Lakner bácsi Kisinasa. A párbeszédekből jelenetek, később színdarabok születtek – olvasható a Magyar Zsidó Múzeum és Levéltár mai Facebook-bejegyzésében. 

unnamed.png

Az 1893. április 7-én született Lakner Artúr leginkább az általa 1926-ban alapított Lakner Bácsi Gyermekszínházáról ismeretes, ahol vasárnap délelőttönként tartott előadásokat gyerekeknek. Mivel azt látta maga körül, hogy a korszak filmjei és előadásai rossz hatással vannak a gyermekek személyiségfejlődésére, ő nem a rémtörténeteket, hanem inkább saját életük epizódjait és eseményeit tartotta fontosnak a barátság és szeretet jegyében. Lakner vezette a Royal Apollo filmszínházat és más mozikat, színdarabokat írt, és 1930-38 között főleg a Vígszínházban tartott zenés gyermekelőadásokat. 1940 után maga is szerepelt a Goldmark teremben megrendezett gyerekelőadásokon. Gyermek operetteket, mesejátékokat, gyermekkabarékat hozott létre. 

Lakner legismertebb művéből, az Édes mostoha című regényből 1935-ben film is készült, melynek ő volt a forgatókönyvírója. Érdekes, hogy az 1937-ben készült Disney-féle Hófehérke című rajzfilmben ő találta ki a törpék magyar nevét (Tudor, Vidor, Morgó, Szende, Szundi, Hapci és Kuka). 

„Lakner gyerekek” voltak (a teljesség igénye nélkül): Galambos Erzsi, Ferrari Violetta, Harkányi Endre, Ruttkai Éva és még sokan mások, akiket Lakner bácsi indított el a pályán. 1944-ben Lakner Artúrt behívták a Rökk Szilárd utcai gyűjtőtáborba. Kecskeméten látták őt utoljára, amikor a bevagonírozásra várva, a sínek mellett játszott az elhurcolt gyerekeknek.

(Címlapkép: Lackner Bácsi Gyermekszínháza, 1934. Középen Jávor Pál, az első sorban balról jobbra a második Ruttkai Iván, a sor végén Ruttkai Éva. Fotó: Fortepan. Adományozó: Rothman család)

(A Magyar Zsidó Múzeum és Levéltár bejegyzése ide kattintva olvasható.) 

mazsihisz icon
Szeretnél értesülni új hírekről? Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy mindig friss híreket kapjon!

Ezek is érdekelhetnek