80 éve lépett életbe a sárga csillag viselését előíró törvény

2024. Április 06. / 21:20


80 éve lépett életbe a sárga csillag viselését előíró törvény

Bár Kállay Miklós miniszterelnök hintapolitikájának köszönhetően a hazai zsidóság sokáig nem volt közvetlen életveszélyben, 1944. április 5-én, alig három héttel a német megszállás után mégis ki kellett tűzniük a sárga csillagot, ami mindenhol a deportálások kezdetét jelentette.

A keszthelyi Fő téren 1944-ben. Balra a Városháza, mellette a Uránia Filmszínház épülete (ekkor Uránia Garázs, ma a Balaton Színház van a helyén). #135654 Fotó: Fortepan / Szabó ViktorA keszthelyi Fő téren 1944-ben. Balra a Városháza, mellette a Uránia Filmszínház épülete (ekkor Uránia Garázs, ma a Balaton Színház van a helyén). #135654 Fotó: Fortepan / Szabó Viktor

A keresztények még a fejüket is elfordították

„Amikor bejött a zsidótörvény és föl kellett tenni a csillagot, a legjobb barátnőm, a Pápai Irénke szóba sem állt velem, rám sem nézett. És a Tóth Celli odajött és megpuszilt engem.” Kinszki Judit így emlékezett vissza a zsidók megkülönböztetését szolgáló jelzés hazai bevezetésére a tárgyban a 2B Galériában rendezett 2020-as kiállítás tanúsága szerint. A hazai zsidó lakosságnak 1944. április 5-én kellett először a ruhájára tűzni azt a megkülönböztető jelzést, ami Európa-szerte mindenhol az első lépés volt a zsidók elleni népirtás felé vezető úton.

Mint azt Randolph Braham A népirtás politikája – A Holocaust Magyarországon című, először 1994-ben, a máig bénító hatású történelmi események 50. évfordulóján a Columbia University Press által New Yorkban kiadott történelmi munkájában írja, a sárga csillag bevezetésének „nyilvánvaló célja az volt, hogy a zsidókat elkülönítse és megkülönböztesse a lakosság többi részétől. Az árulkodó jelzést viselni kényszerülő zsidók világosan felismerhetővé váltak, s így könnyű prédái lettek a megsemmisítő folyamat következő lépéseinek: a gettósításnak és a deportálásnak. A sárga csillag bevezetésére vonatkozó javaslatot Jaross Andor belügyminiszter terjesztette a minisztertanács elé. Azzal érvelt, hogy a megkülönböztető jelzésre azért van szükség, mert a nemzet közbiztonsága és katonai érdekei megkövetelik, hogy a »megbízhatatlan« zsidókat világosan és könnyen fel lehessen ismerni. Ez a felismerhetőség – folytatta – megkönnyítené a zsidók cselekedeteinek és magatartásának ellenőrzését, s távol tartásukat olyan helyektől, ahol jelenlétük a nemzet katonai érdekeit veszélyeztetné. Mivel a jelzés bevezetésében a hangsúly a nemzetbiztonságra és a katonai szükségszerűségre esett, »törvényes« alapot találtak a rendelet elfogadására.”

1944. #200855 Fotó: Fortepan1944. #200855 Fotó: Fortepan

A szóban forgó 1240/1944-es rendelet egészen pontosan azt írta elő, hogy április 5-től „minden hatévesnél idősebb zsidó személy 10×10 cm nagyságú, posztóból, selyemből vagy bársonyból készített hatágú, kanárisárga csillagot viseljen ruhájának bal mellrészére varrva.” A sárga csillag megjelenésének ambivalens társadalmi hatását nemcsak a zsidók elleni népirtást célzó intézkedések áldozata, Kinszki Judit idézte fel utóbb, hanem más túlélők is. Puckler Jánosné például úgy emlékezett, hogy „aznap ballagtunk a negyedik polgáriból, amikor az első nap volt, hogy a sárga csillagot fel kellett tenni. […] De volt egy nagyon rendes osztályfőnöknőnk, és azt mondta, hogy az ő felelősségére vegyük le, mert nem tudja elviselni, hogy nekünk ez egy ilyen rossz emlék maradjon”. A szombathelyi születésű, később az auschwitzi haláltábort is megjárt Hacker Iván pedig úgy emlékezett a zsidók ruháján megjelenő csillag okozta sokkra, hogy „sokan elfordultak, nem akarták zavarba hozni a sárga csillag viselőjét. Voltak, akik külön előzékenységgel, feltűnően jó előre köszöntek. […] A határvadász laktanya előtt katonák köpdöstek egy sárga csillagos öreg zsidót.”

1944. #200885 Fotó: Fortepan1944. #200885 Fotó: Fortepan

A propagandalapok hergelése elérte a hatását

Miután a korabeli ellenzéki újságok jelentős részét addigra már betiltották, az 1944 áprilisában mintegy 800 ezer magyar zsidó megbélyegzéséről és az őket érő attrocitásokról a megmaradt napilapok a legjobb esetben is szenvtelenül, esetenként azonban kifejezetten gyűlölködő stílusban írtak. A Függetlenség című, állami forrásokból bőkezűen támogatott nyilaspárti propagandalap például úgy foglalta össze a zsidók jogfosztásának a kiteljesedését, hogy „a zsidók sárga csillagjának feltűnési napján olyan volt a főváros, mint egy színes néprajzi térkép. A járókelők kabátján lehetett látni, hogy melyik városrészt, utcát vagy környéket milyen mértékben szállták meg és lepték el a zsidók (…). Feltűnően megritkította a főváros forgalmát az első csillagos nap (…) Volt hely bőven a villamoson is. A csillag sok villamosvonalon eltüntette a lépcsőn lógó fürtöket. Nem mintha a csillagosok szoktak volna a lépcsőn lógni, hanem ők foglalták el mindig a belső helyeket és a keresztények, akik munkájukba siettek, kénytelenek voltak a lépcsőre kapaszkodni, hogy el ne késsenek munkahelyükről. Most, hogy a zsidók nagy része otthon maradt, vagy ha ki is ment, kerülte a villamosra szállást, jutott hely a munkájuk után menő keresztényeknek is.”

1944. #200851 Fotó: Fortepan1944. #200851 Fotó: Fortepan

Arról, hogy miért igyekeztek távoltartani magukat a villamosozástól, több budapesti túlélő is megemlékezett utóbb. Dósai Istvánné például azt idézte fel, hogy „egyszer, amikor mentem az iskolába a villamossal, a kabátomon persze a sárga csillaggal, felszálltam az elülső peronon. Amikor beljebb mentem a kocsiba, rám szóltak, hogy szálljak le szépen, és szálljak fel újból, de most már a hátsó peronra, mert sárga csillaggal csak ott szabad felszállni.” Hasonlóan gyomorforgató történet égett Dévényi Sándorné emlékezetébe is, akinek a villamoson egy nő átadta a helyét, majd miután két másik nő hangosan megjegyezte, hogy „nézd, milyen fontos, hogy a zsidó leüljön”, az akkor épp várandós fiatal nő felhívta a figyelmüket az állapotára. A két nő csak annyit felelt neki: „na és, de zsidó!” Visszaemlékezésében azt fájlalta a leginkább, hogy várta, „hogy valaki szólni fog mellettem, de még az a nő is, aki átadta a helyét, elfordította a fejét”.

Közben az áldozatok azt is megörökítették, hogyan viszonyultak hozzájuk a dolgos, munkájukba igyekvő keresztények. Heltai Jenő író már-már szenvtelenül, távolságtartó, dokumentarista stílusban jegyezte fel a naplójába április 7-én, hogy „a borbélynál egy nyilas újságíróval találkoztam, megilletődötten köszönt. A reformátusok nem hajlandók a csillagos reformátusokkal együtt venni az Úrvacsorát, a pap külön adja nekik. Ennél több indulattal örökítette meg a saját élményeit naplójában Lévai Jenő, a két világháború közti időszak egyik sztárújságírója, Az Est lapok egykori munkatársa, aki azt tapasztalta, hogy a keresztények igyekeztek elkerülni a megbélyegzett zsidókkal való találkozást is: „régi barátságok szűntek meg egy csapásra. Ki voltunk közösítve. Gettó nélküli társadalmi gettóba szorultunk. Kibírhatatlan volt.”

sárga-csillag-cikk-5.jpg

Kállay-kettős sokáig viszonylagos biztonságban tartotta a magyar zsidókat

Az etnikai kisebbségekre vonatkozó, de elsősorban a társadalmi arányukhoz képest a felsőoktatási intézményekben felülreprezentált zsidó lakosságot célzó (és a nők felsőoktatási képzését például a jogi karokon teljesen ellehetetleníteni szándékozó) numerus clausust, vagyis a felsőoktatásba felvehető hallgatók arányát a lakosságbeli arányukban meghatározó, 1920. évi XXV. törvénycikket Európában elsőként, bőven a hasonló németországi törvények előtt bevezették Magyarországon. Ehhez képest a sárga csillag bevezetésének a II. világháborús magyar kormányfők meglepően sokáig, egészen Sztójay Döme 1944. márciusi színrelépéséig ellenálltak. A Német Birodalom által megszállt területeken a sárga csillag sokkal hamarabb megjelent a zsidó lakosságon, elsőként Lengyelországban 1939 decemberében, majd 1941-ben a Szovjetuniótól elhódított területeken is, pedig még a birodalomban is csak 1941 őszétől, majd ezt követően Szlovákiában, Horvátországban, Szerbiában, Romániában és Bulgáriában is kötelezték a zsidó lakosságot a megkülönböztető jelzés viselésére. A megszállt országok közül csak Dániában, míg a szövetséges hatalmak közül Olaszországban és – 1944 áprilisáig – Magyarországon nem vezették be a csillagviselést.

Pedig már a Sztójay-féle bábkormányt megelőző magyar országvezetést sem lehetett zsidóbarátsággal vádolni, a miniszterelnöki posztot 1942 márciusától 1944 márciusáig betöltő Kállay Miklós nyilatkozatai, beszédei is nyíltan és durván antiszemita töltetűek voltak, de a tettei jóval mérsékeltebbnek bizonyultak a szavainál – érzékelteti a korszak politikai viszonyait a magyarországi holokausztörténetet kutató Lénárt András történész. A magyar politikai elit már 1942-től igyekezett, először finoman, majd egyre határozottabban közeledni a nyugati szövetségesekhez, mert egyértelműen látszott, hogy a német haderő nem tud győzelmet aratni. Csakhogy a mozgástér nagyon szűk volt, ráadásul Kállay ügyeskedésével a besúgóknak köszönhetően a németek is szinte végig tisztában voltak.

A kollaboráns magyarok nélkül nem ment volna

Ami a zsidó áldozatokat illeti, a munkaszolgálatosok közül már a német megszállás előtt is több tízezren meghaltak, kisebb pogromok is előfordultak, de a többi, korábban megszállt országhoz képest még így is relatíve kevés zsidó áldozattal szállhatott volna ki a háború végén Magyarország – mondja Lénárt. Kállay német megszállást követő bukása után azonban, az, amit sikerült elhúzni egészen 1944 tavaszáig, az SS egységeivel készségesen együttműködő magyar államapparátus hatékonysága, valamint kisebb részben az országszerte felállított zsidó tanácsok helyzetértékelési hiányosságai miatt hatékonyan és nagyon gyorsan, drasztikusan kivitelezték.

Walter Genewein osztrák náci tisztségviselő fotója a łódźi gettóból 1942-ből. #186200 Fotó: Fortepan / Album044 / Walter GeneweWalter Genewein osztrák náci tisztségviselő fotója a łódźi gettóból 1942-ből. #186200 Fotó: Fortepan / Album044 / Walter Genewe

A zsidó tanácsoknak a lakossági összeírásokban, gettósításban, majd végül a deportálásokban és – a különösen vidékről nagyon gyorsan – haláltáborokba küldött magyar zsidó lakosság veszteségeiben betöltött szerepét máig rengeteg vita övezi . Lénárt szerint, noha 1944 tavaszára már több forrásból is tudták, hogy például Lengyelországban mit jelentett, milyen következményekkel járt a gettósítás, mégsem tudták elképzelni az elképzelhetetlent, hogy a vagonokkal haláltáborokba szállított embereket ezrével gyilkolják le néhány órán belül. A német megszállást követően, jóformán annak a másnapján zónákra osztották az országot a csendőrkerületek alapján, ezek lettek a deportálási zónák. 

Írta: Balázs Zsuzsanna | Képszerkesztő: Virágvölgyi István / Fortepan

A Teljes írás / IDE KATTINTVA olvasható el.

mazsihisz icon
Szeretnél értesülni új hírekről? Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy mindig friss híreket kapjon!

Ezek is érdekelhetnek