144 éve született Thomas Mann, a héber mítosz újraálmodója

Ez a nemzetségi mítosz két álmodóról szól: Jákobról és Józsefről, az emberi érzések és vágyak mélyéről, a bosszúról és a megbocsátásról és arról, hogy mindig van út a legmélyebbtől a legmagasabbhoz. Hogy sosem késő megbánni és megbocsátani. A reményről, ami az emberben lévő isteni rész.

Ősapánk, Jákob álmodozó természet volt, álmain keresztül üzent neki Isten. Álmodó és mesélő embernek írja le őt Thomas Mann is a József és testvéreiben. Mann egyre inkább szorongott látva a humanista Európa térvesztését, az ösztönök elszabadulását, az emberi dolgok sötét mélyének felszínre kerülését. A nácizmust az emberben lévő szörnyeteg szabadjára engedésének látta és azért szerette különösen Freudot, mert ő azt hirdette, hogy a pusztító ösztönök, ha mégoly emberiek is, „szublimálhatóak”, átfordíthatóak művészi kreativitásba, kultúrába. Hogy az ösztönök világa nem kell, hogy megsemmisítse a kultúrát, mint valami mesterséges képződményt a „természetes” barbársággal szemben. Freud, szemben a buta frázisokat mondogató naiv humanistákkal, tud az ember mélyéről, átvilágítja a tudomány eszközeivel és segít visszaforgatni őket a teremtésbe. Az ember egyszerre tartozik a sárhoz, amely szülte, és amelybe visszatér majd és az Istenhez, amelynek képmására teremtették. Anyaga sár, formája az Isten. És nem merülhet olyan mélyre el a sárba, hogy onnan ne szólíthassa Istent és Isten ne szólíthassa meg ő. Erről szól Jákob és József története. Az ember kettős természetéről. 

Az álmodó Jákob kerüli a nyílt agressziót, irtózik tőle, anyjához, Rebekához húz apja, Izsák helyett. Gyengéd anyai kivételezés nevelte, a mama kedvence volt, nem harcos, hanem merengő bölcsész. Igen, egy mama kedvencétől eredünk. Aki az eszével, még inkább az anyukája eszével, még inkább cselvetéssel kapja meg az apai áldást, amelyet majd utólag kell kiérdemelnie. Hosszú nemzedékek szenvedésével és munkájával. Mert a bűnt szenvedés követi, a szenvedést pedig megértés és bűnbánat, szerencsés esetben kiengesztelődés. Ábrahám kivételezett Izsákkal, Rebeka Jákobbal, Jákob Ráhellel és Ráhel, a korán meghaló kedves elsőszülöttjével, Józseffel. A kivételezés éltre szóló fájdalom annak, akitől megvonatik a szeretet. Ézsaunak, Leának és gyerekeinek. Jákob kedves felesége nem lehet hosszú ideig József édesanyja, t a papája, a gyengéd, álmodozó Jákob teszi mama kedvencévé, akit a széltől is óvnak. Ő örökli édesapja álmodozó hajlamait is és Jákob nem is akarja, hogy leszálljon a földre.

Hirdeti, hogy ő a kiválasztott és ingerli testvéreit: Ő kapja meg Jákob büntetését is, amikor a féltékeny és erőszakos fivérei a kútba dobják. Elindul az úton, amely szerénységre tanítja és naggyá teszi, valódi kiválasztottá. És azzal nyeri el kiválasztottságát, azzal érdemeli ki a fájdalomtól megtört, öreg Jákobnak a rég, élete kezdetén elorzott atyai áldást, hogy ő nem kifosztja, hanem magához emeli testvéreit. Egy életen át kellett tanulnia ahhoz, hogy megbocsáthasson. Ezzel zárul az ősapák és ősanyák története. Nem a brutalitással, nem a mama kedvenceinek álmodozásával és fennhéjázásával, hanem egy felelős férfi erős és gyengéd döntésével. Ezt meséli el hosszú, ráérős, világteremtő bölcsességgel Thomas Mann a József és testvéreiben. Az együgyű humanizmus és a barbárság helyett a héber mítosz bölcsességét választja. Ez könyve végső bölcsessége.

A megelőző század egyik legszebb könyvét a Tóra és a hozzá fűzött midrások alapozták meg, Thomas Mann ezt az utat mutatta a mind ijesztőbb világnak. 

Nagy író volt, sok más fontos regényéről is lehetne szólni, de mi, zsidók a születésnapján a Tóra nagy történetének aktualizálására emlékezünk.